Azt mondják itt a harmadik hullám. Közel egy éve az életünk része a Covid-19. Sokan félnek, bizonytalanok. Néha nekem is vannak nehezebb napjaim. De reggelenként megbeszélem magammal, hogy nem vagyok hajlandó ezért feszültségben tölteni a napjaimat. Közel 8 éve élek együtt a pánikbetegséggel is, abból is fakadnak nehézségek, nem tudok már úgy élni mint az átlag. Elfogadom. Elfogadom azt is, hogy maszkot kell viselni, hogy korlátozva vagyunk, mert ezek nem rajtam múlnak. Ha kattogok rajta, nem lesz jobb. Ha megpróbálom betartani ami kell, talán kicsit kevesebb munkájuk lesz a fáradt orvsoknak, talán nem viszem át a vírust arra aki sebezhetőbb. A remény ellenáll a félelmenek.

A félelem fura dolog. Rátelepszik az ember mellkasára, átszivárog a bőrén, a szövetek rétegein, izmokon, csontokon, majd egy lélek nagyságú fekete lyukba gyűlik össze, és kiszippantja az örömöt, az élvezetet, a szépséget az életből. De a reményt nem. Valahogy a remény az egyetlen, ami ellenáll a félelemnek, és a remény az, ami lehetővé teszi a következő lélegzetet, a következő lépést, a következő apró, lázadó cselekedetet.

(Amy Harmon)

Kép forrása: authoramyharmon.com

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Köszönöm!