A kápiakrém egy héttel a cikk megírása előtt készült, ezért ahol nem mértem vagy jegyeztem fel pontosan valamit, ott inkább bevallom: körülbelüli mennyiséget írok. Legközelebb már menet közben is jegyzetelek – és talán még a tepsit is lefotózom.

Hozzávalók:

• 1 kg kápia paprika 
• 3 db TV paprika
• 4 db közepes vöröshagyma
• 1 fej fokhagyma
• 1 db közepes cukkini
• 50 dkg csiperkegomba
• 4 db közepes paradicsom
• néhány szem koktélparadicsom
• kb. 3 teáskanál só
• kevés olaj 
• kb. ¼ mokkáskanál borkén

A zöldségeket feldaraboltam, majd két tepsiben elosztottam. Mindkét tepsi kapott 1-1 teáskanál sót, olajat viszont nem öntöttem rájuk, csak vékonyan lespricceltem őket.

A zöldségeket két tepsiben, gázsütőben, 2-es fokozaton – nagyjából 160–180 °C-nak megfelelő hőmérsékleten – körülbelül 1 órán át sütöttem. Ezután az egészet lábosba tettem és botmixerrel összedolgoztam. Nem akartam teljesen simára turmixolni: nekem jobban tetszik, ha a kész krémnek marad egy kis rusztikus állaga.

A krémet ezután még 10 percig főztem, közben kapott további 1 teáskanál sót, majd még egyszer átmentem rajta a botmixerrel.

A főzés végén körülbelül negyed mokkáskanálnyi borként kevertem bele. Alaposan átkevertem, majd 5 percig állni hagytam. Ezután tiszta üvegekbe töltöttem, lezártam, és száraz dunsztban hagytam teljesen kihűlni.

Szándékosan nem fűszereztem tovább. Nem került bele bors, bazsalikom, oregánó, csili vagy más karakteres fűszer, mert azt szerettem volna, hogy felbontás után dönthessem el, éppen mi legyen belőle.

Most első körben egyszerűen bagettre kentem, és így önmagában is működik. Az állaga sűrű, kenhető, de nem teljesen homogén – pont ezt szerettem volna. Sonkával is kipróbáltam, azzal is jó.

Így viszont egy üveg többféle szerepet is kaphat: lehet belőle szendvicskrém, hús mellé kence, egy kis fokhagymával vagy csilivel erősebb mártogatós, de akár egy meleg étel alapja is.

Pepecselős? Igen. Megérte? Abszolút.

Az első üveget már fel is bontottam, és bagetten rögtön átment a kóstolóteszten. Sűrű, zöldséges, pont annyira rusztikus, amennyire szerettem volna. Legközelebb is elkészíteném – csak akkor már menet közben jegyzetelek és fényképezek is.

A receptekből jól látszik, hogy szeretem a tejszínes, tejfölös mártásokat, de a leveseket viszont annyira nem. Gyerekkoromban otthon valahogy nem volt az étlapon a tárkonyos csirkeraguleves, így azt már felnőttként kóstoltam először és még arra is emlékszem, hogy Szegeden. Ízlett, de hát én meg a levesek, azt inkább hagyjuk. Viszont az ízvilágot megtartva elkészítettem a sűrűbb ragu változatot, ami más sok-sok éve kedvenc. Próbáltam borjúval is, de végül maradt a csirke. Ami jó benne, hogy variálható, milyen gomba, mennyi borsó, mennyi sajt. Általában szemre főzök, de most lemértem az aktuális raguba kerülő alapanyagokat. Megjegyzem, ez tisztes mennyiséget eredményez.

Hozzávalók

• 500 g csirkemell
• 2 evőkanál étolaj
• 270 g mirelit finomfőzelék alap
• 165 g borsó
• 180 g csiperke
• 180 g laskagomba
• 0,75 l víz
• 2,5 teáskanál só
• 2 púpozott teáskanál étkezési keményítő
• 3 db tömlős sajt
• 0,5 l tejszín
• 1 mokkáskanál fehérbors
• 2 púpozott teáskanál tárkony

A felkockázott csirkemellet az olajon fehéredésig hevítem, aztán megy hozzá s laskagomba, mert a szára miatt a zöldségek közül ez igényli a legtöbb főzési időt. A fagyasztómban többnyire lapul általam konyhakészre előkészített gomba, most is azt használtam, így több vizet enged ki, mint a friss. Aztán pár perc múlva a csiperke is csatlakozik, ekkor kapnak egy teáskanál sót és addig főnek együtt, míg elpárolog alóluk a víz, gyakran átkeverem. Ha a víz elpárolgott utána már gyorsabb a folyamat, megy a finomfőzelék alap és a plusz borsó, és a víz. Ekkor még nem kapnak több sót, mert azt csak a sajt után érdemes beállítani, hiszen minden sajt más-más sótartalommal készül. Úgy 15 percig főzöm a húst a zöldségekkel, aztán jön a sajt, jól elkeverem, hogy felolvadjon. Utána jöhet a tejszín. Szintén sajt függvénye, hogy mennyit sűrít a szószon. Most én túl hígnak találtam, ezért a keményítőt egy kis vízzel (úgy 0,5 dl) kikeverve hozzáadtam. Hagyom még kicsit összefőni és jön a kóstolás-fűszerezés. Először a sót pótoltam még 1,5 teáskanálnyival, és hagytam 1-2 percig rotyogni a ragut. Aztán a jött a bors és a tárkony, és már el is zártam a gázt.

Köretnek az egyik kedvenc ragumhoz az egyik kedvenc tésztámat, durum farfallét készítettem. Amivel még szeretem tálalni az a nudli, csak simán megfőzve, együtt igazán jó kis ízvilágot adnak.

Azért ennek receptnek a kalóriatartalmát is kiszámoltam, a ragu 100 grammban 75 kcal-át tartalmaz.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Megkérdeztem a családot, hogy mit süssek, a válasz: valami egyszerűt és gyorsat, valami "bedobálóst". Jó. Akkor nézzük mi van a hűtőben, amivel kezdeni kell valamit és mit lehet "beledobáni". Natúr joghurtból volt többlet, akkor legyen joghurtos kevert, a fagyasztóban cseresznye, dobálni is van mit.

A hozzávalók:

• 5 db tojás
• 150 g cukor
• 2 db vanília
• 1,5 dl étolaj
• 400 g natúr joghurt
• 1 sütőpor
• 35 dkg liszt
• 2 evőkanál kakaópor
• 1 tábla tejcsoki
• cseresznye ízlés szerint

A tojásokat a cukorral és vaníliás cukorral gyorsan kikevertem robotgéppel, majd az olajat és joghurtot is belekevertem, aztán a liszt- sütőpor-kakaó keveréket hozzáadagoltam, beleforgattam a folyadékba és még egy kis utándolgozás jött a robotgéppel. A végén a felkockázott csokit is beleforgattam fakanállal. Sütőpapírral bélelt tepsibe (most 27*34 cm-es) öntöttem, elsimítottam és beledobáltam a cseresznyét. Gázsütőben közepes lángon úgy 35 percig sütöttem, de tűpróbával mindig ellenőrzöm. A képen látható süti egy erőteljesebb színű, kifejezetten sütéshez ajánlott natúr kakaóval készült.

Azért ennek receptnek a kalóriatartalmát is kiszámoltam, a süti 100 grammban 278 kcal-át tartalmaz.

A kalóriák kiszámításához a Kalóriabázist használom.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Vannak azok a helyzetek, amikor nem receptet keres az ember, hanem megoldást. Nálam most egy Munch csomagból érkezett közel 80 dkg szalámi okozott fejtörést. Néhány napnyi szendvics után kiderült, hogy a közel 80 dkg szalámi egy egyfős háztartásban nem alapanyag, hanem már élethelyzet, így világossá vált, hogy kreatívabb feldolgozásra lesz szükség

Az első adagból leveles tésztás, mozzarellával megszórt tekercsek készültek. A szalámi és a sajt remekül működött együtt, a ropogós leveles tészta pedig igazi jutalomfalattá tette az egyszerű alapanyagokat, de a mozzarella és a szalámi együtt meglehetősen zsíros érzetet kelt a forró tekercsekben, érdemes hagyni hűlni kicsit.

A második adagból rakott tészta készült. Látványra talán kevésbé fotogén fogás, de a maradékmentés szempontjából tökéletes megoldás volt: laktató, egyszerű és több napra megoldotta az étkezést. Erre nem vesztegetnék több szót, és a képpel sem riogatnék senkit.

A szalámis változat után azt vettem észre, hogy a hűtőben máris kezd újra gyűlni a maradék. Maradt pár szelet főtt karaj, egy kevés szalámi, néhány cikk kördobozos sajt és egy kis trappista. A már bevált leveles tésztás tekercs így újabb lehetőséget kapott, és megszületett a recept második változata, amely ugyanarra az ötletre épül, de teljesen más ízvilágot hozott a trappista miatt.

A maradékmentő kategória számomra nem a tökéletes receptekről szól. Sokkal inkább arról, hogy a hűtőben várakozó alapanyagokból, vagy egy meglepő Munch-ból valami finom és használható szülessen, ha lehet egyszerűen. 

Pontos hozzávalólistát ezért nehéz adni, de egy dolog biztos: a bolti leveles tészta remekül összefogja a maradékokat egy könnyen szállítható, gyors étellé.

A töltelékbe gyakorlatilag bármi kerülhet, ami éppen kéznél van. Nálam most karaj, szalámi, szeletelt sajt, kördobozos sajt és trappista került bele. A félbevágott sajtcikkeket a tészta egyik szélére raktam, hogy feltekerés után a tekercsek közepére kerüljenek. Ezután feltekertem, tojással lekentem, felszeleteltem, tepsibe raktam és sajttal megszórtam. Szezámmaggal vagy köménnyel is működhet, de most egyik sem volt itthon.

Nem diétás.

Maradékmentő.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Gyorsan valami olyat, ami egészséges, még a vasszintnek is jót tesz, és nem igényel háromórás főzőshow-t? Mert amikor az ember épp nincs a toppon — vagy fél szemmel már a következő otthoncsinosítási projektet tervezi, esetleg mindkettőt egyszerre — akkor nem főzni akar, hanem 10 perc múlva elégedetten lehuppanni valami finom elé. Egy gyors pillantás a spájzpolcra meg a hűtőbe, és már kész is a mentőöv.

Hozzávalók:

• 400 g lencse konzerv
• 170 g tonhal sós lében
• 1,5 evőkanál majonéz
• csipet fehérbors

A lencséből nem használtam fel csak úgy a ¾-ét, a többi másnap egy babos ételbe került. A lencsét és az aprított halat gyorsan lecsepegtettem, beledobtam egy tálba, egy kis fehérbors, 1,5 kanál majonéz jól összekevertem és mehetett a kifli karikákra.

Ez a krém 100 grammban 133 kcal-át tartalmaz.

A kalóriák kiszámításához a Kalóriabázist használom.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Egyszer régen, amikor először jártam Budapesten, az apám azt mondta a Mátyás-templommal szembeni kútnál, hogy mossam meg a kezem a vízében, mert akkor még visszatérek ide. Most már tudom, hogy az az Illés kút és eddig egyetlen betűt sem találtam erről a legendáról, de akkor nem kérdőjeleztem meg apám szavát, bár ő inkább reálos beállítottságú volt, de sok másról is tudott mesélni.

Kiskamasz voltam még, először Magyarországon, először Budapesten, először a Várban, először a Mátyás templomban. Arra már nem emlékszem, milyen ruha volt rajtam, vagy mit ebédeltünk utána, de arra igen, hogy ott valami végérvényesen eldőlt bennem. Néztem a templomot, a köveket, az egész várost, és tudtam, hogy én itt akarok élni.

Apámnak igaza lett. Huszonhat éve itt élek.

A legenda szerint a kút visszahív. Nálam működött, még akkor is, ha lehet, hogy apám ott és akkor ötlötte ki azt a legendát.

Pár hónapja vettem egy gyűrűt. Nem impulzusvásárlás volt, nem „kell még valami a kosárértékhez” típusú bizsu gyűrű, bár azokból is akad nálam jó pár darab, már külön tárolódobozt kapnak.  Ez más volt.

Egyedi, kézzel készült gyűrű, egy Szász Károly gyűrű, a Megcsiszolt Fény kollekciójából.  A Mátyás-templom egyik régi ablakának egy darabja van benne, és egy egészen pici gyémánt lebeg az üvegen. Az az üveg akkor még a templom része volt, amikor először ott jártam, később sajnos vandál módon tönkretettek néhány ablakot, de az üvegeket valaki megmentette, Károly pedig új életet adott nekik.

Évekkel ezelőtt már nézegettem ezt az ékszert, de akkor még nem „fért bele”. Nem pénzügyileg, hanem másképp. Vannak kapcsolatok, ahol az ember lassan leszokik arról, hogy különleges dolgokat akarjon magának. Először csak egy gyűrű marad a boltban. Aztán sok más is. Aztán egy ideig nem foglalkoztam vele, nem is tudom lehetett-e kapni.

Idén márciusban megvettem.

Amikor először felvettem, furcsa érzés volt. Nem azért, mert drága vagy látványos. Hanem mert hirtelen eszembe jutott a kút, apám mondata, az első budapesti nap, és az a kamaszlány, aki akkor még teljes természetességgel hitte, hogy egyszer itt lesz otthon.

Néha azt hiszem, az élet nem nagy fordulatokból áll, hanem ilyen apró visszaszerzésekből.

Egy gyűrűből.
Egy színes felsőből.
Abból, hogy újra merek öt gyűrűvel munkába menni, vagy lemenni a boltba.
Vagy abból, hogy már nem akarok kisebbre összehúzódni csak azért, hogy valaki más kényelmesebben elférjen mellettem.

Mostanában sok minden lassan visszatér hozzám. Nem hirtelen, nem látványosan. Inkább úgy, mint amikor egy régi lakásban este sorra felkapcsolódnak a lámpák.

És egyszer csak az ember rájön, hogy mégiscsak hazaért.

Ez a recept is úgy született, mint sok másik, nézelődtem a boltban és észrevettem ezt azt, például a szárított gombákat, amiben végre nem csak csiperke és laskagomba volt, hanem barna tinóru is, amit nem tudok gyakran beszerezni mióta Budapesten élek. A tinóru íze sokat tud lendíteni a gombás ételek ízvilágán, illetve nekem nosztalgikus íz is, bár csak a felnőtt korhoz közeledve kezdtem el gombaféléket fogyasztani. Az alapötlet egy gyors gombaszósz volt,  extra hozzávalók nélkül, ehhez kellett volna két tömlős sajt az meg éppen nem volt, viszont volt tömlős juhtúró (sosem főztem még ilyennel). Még vettem egy főzőtejszínt és az alapok meg is voltak. Nem tudtam, hogy milyen lesz, de az eredmény pozitív csalódás lett, sőt kifejezetten kellemes meglepetés. Amit most leírok, az a szárított gombával készül változat, de majd friss gombával is elkészítem, sőt, ha tudok más erdei gombát venni, természetesen azzal is.

A hozzávalók:

• 70 g vegyes szárított gomba
• 1 teáskanál olaj
• 2,5 dl víz
• 200 g juhtúró (tömlős)
• 5 dl főzőtejszín (20%-os)
• 1,5 teáskanál konyhasó
• 2 mokkáskanál tárkonylevél (morzsolt)
• 2 mokkáskanál kakukkfű
• 1 mokkáskanál zöld bors

A szárított gombát leöblítettem, majd kb. 40 percre beáztattam, aztán lecsepegetettem és felaprítottam. Az olajat felhevítettem, beledobtam a gombát és kicsit megfuttattam az olajon. A gomba áztatólevéből 2,5 dl-vel felöntöttem és egy csipet sót hozzáadva 15 percig főztem. A sót az elején csak óvatosan adagoltam, mert a juhtúró is sós, ezért a végleges sómennyiséget csak a végén lehet hozzá adni, ha nem akarjuk elsózni. A gombákhoz kerül a juhtúró és addig kevergetem, míg szépen elolvad a massza. Ha már eltűntek a darabok, jöhet a tejszín. Az egészet lassú tűzön még 5-7 percig forralom néha megkeverve és mielőtt elzárnám a tűzhelyet, beledobom a kakukkfüvet, tárkonyt és frissen őrölök bele zöld borsot és óvatosan sózom, inkább kóstolgatva, mert a túró sótartalma meghatározó lehet. Egy picit, 1-2 percig hagyom még forrni és kész. Nagyon krémes, lágy szósz az eredmény, ami remekül vonja be a tésztát.

Ez a szárított gombás receptváltozat 100 grammban 174 kcal-át tartalmaz.

A kalóriák kiszámításához a Kalóriabázist használom.

Nekem nagy kedvencem a durum masni tészta, így azt készítettem hozzá.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Ígértem még egy ötletet a „partizán” sonka hasznosítására, amint muszáj volt kipróbálnom, hogy az utolsó adag maradékot is hasznosítsam, de valahogy át kellett helyeznem az egészséges étkezés körébe. Mivel tulajdonképpen egyféle szendvicskrém, ezért átlagosan valamilyen átlagos pékáruval kellene fogyasztani, de azt ugye jó ideje igyekszem mellőzni. A krém gyorsan elkészült, a tálaláson kicsit variálni kellett.

A hozzávalók (a szendvicskrémhez):

• 355 g kockázott főtt sonka
• 6 db tojás
• 150 g light majonéz
• 0,5 teáskanál fekete bors

A tojásokat keményre főztem. A kockázott sonka és a tojások egyszerre kerültek az aprítógépbe (több adagban tudtam átpörgetni, mert megint sikerült családi mennyiségnek nekifutni). A tojásos-sonkás masszát csak borsoztam és hozzákevertem a majonézt és jól átkevertem.

Ez a krém 100 grammban 160 kcal-át tartalmaz.

A kalóriák kiszámításához a Kalóriabázist használom.

A tálaláshoz salátakeveréket, tortillát és piros kaliforniai paprikát használtam. A tortilla lapot megkentem a krémmel, rászórtam a csíkozott salátakeveréket és a közepébe paprika csíkokat raktam. Ezt így együtt már nem számoltam a kalóriákat, de azt hiszem elég jól sikerült összeállítani a tekercset, hiszen a szénhidrát, a fehérje, a zöldségek ott voltak szépen egyben minden falatban.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Ugyan a húsvéton már rég túl vagyunk, de még maradt itthon némi „partizán” sonka, amit hasznosítani kellett valahogy, lehetőleg egészséges/diétás ételként. Először tésztasalátára gondoltam, de inkább valami meleg ételt szerettem volna, meg a sajt és tejföl hasznosítása is időszerűnek tűnt. (Később láttam egy cikket a fordított bevásárlásról, hát ez az étel is valahogy úgy készült).

Ebből a mennyiségből jókora adag lett, így a kollégáknak is jutott bőven, jelentem még élnek és leszámoltunk a „partizán” sonka egy részével és van ötletem a maradékra is, azt is leírom később.

A hozzávalók:

• 500 g teljes kiőrlésű penne
• 450 g kockázott főtt sonka
• 300 g edami sajt
• 1 csomag (5 db) újhagyma
• 1 teáskanál olaj
• 1 teáskanál konyhasó
• 450 g tejföl (12%)
• 175 g natúr joghurt
• 5 g metélőhagyma (szárított)
• 0,5 teáskanál fekete bors

A pennét al dentére megfőzöm, és hozzákeverem a sonkakockákat. Az olajon megfuttatom a karikázott hagymát, a zöld szárával együtt, és sózom, majd ráöntöm a tejföl és a joghurtot, kicsit összeforralom. Miután elzártam a gázt a szószba beleszórom a metélőhagymát és a borsot (egyikkel sem bántam szűkmarkúan). A tésztás-sonkás keverékre borítom a szószt és jó alaposan összekeverem. A masszát jénai tálba borítom, és megszórom sajttal. A sajttal szintén kifejezetten bőkezű voltam, de az a finom vastag pirult sajtréteg a kész ételen igazán megérte.

Ez a receptváltozat 100 grammban 225 kcal-át tartalmaz.

A kalóriák kiszámításához a Kalóriabázist használom.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Már meséltem nektek, hogy több mint egy éve költöztem a menhelyről a nem teljesen százas anyámhoz, aki sajnos néha túl komolyan veszi a szabályokat – főleg, ha az én bőrömről van szó. Nem sokkal a beköltözésem után történt ez az eset, és azóta sem rajongok különösebben azért, ha anyám ölbe vesz… gyanús, nagyon gyanús.

Szóval békés estének indult. Anyám hazajött, megkaptam az esti szószost (az élet apró örömei), semmi baljósat nem éreztem. Éppen anyu ölében heverésztem, méltóságteljesen szemlélődve, amikor csöngettek. Na most: mi visszavonult hölgyek vagyunk, nálunk a vendég olyan ritka, mint a diétás jutifalat. Főleg este.

Anyu – velem a karjában, mert nyilván testőrnek használ – kiment ajtót nyitni. A belső folyosón még minden rendben volt, de aztán kinyitotta a külső ajtót… hűűű. Hát én csak pislogtam, mert ekkora fickóra nem számítottam. Konkrétan úgy nézett ki, mintha félúton megállt volna a növésben… csak túl későn.

Egy kecses (és teljesen indokolt) ugrással a folyosó belső sarkába vetettem magam, majd sprint be a lakásba. De az Óriás jött utánunk. Már ez sem tetszett, de arra az aljas merényletre azért nem számítottam, ami következett.

Anyu újra ölbe vett – már itt gyanút kellett volna fognom –, mire az Óriás sunyin előhúzott valamit a hátsó zsebéből… és képzeljétek, csak úgy beleszúrt a kis bolyhos popsimba! Teljesen indokolatlanul, minden előzetes egyeztetés nélkül!

Na, erre anyu olyan törzsi tetoválást kapott a mellkasára, hogy a maorik csak csendben jegyzetelnének. De nem ám, hogy elengedett volna! Nem. Tartott, mint egy rosszul sikerült párkapcsolatban.

És ha ez még nem lett volna elég, az Óriás egy bogyót is a számba dobott, majd addig simizte a torkomat, amíg le nem nyeltem. Mondom: nem volt finom. Egyáltalán nem. Nulla csillag, nem ajánlom.

Ezután természetesen elvonultam duzzogni (méltósággal), miközben fél füllel hallgatóztam. És mit hallok? Anyu fizetett ezért a disznóságért! Sőt, még egy újabb időpontot is megbeszéltek, amikor egy „oltásnak” nevezett kínzásnak is kitesznek.

Rendben. Akkor én most elkezdem a körömélesítést.

Mert hiába gügyög nekem az Óriás… legközelebb nem csak anyám fog törzsi mintákat viselni. Ő is kap. És nem lesz szimmetrikus.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)