Nincs olyan sün a világon, amelyik ne lenne tüskés. Annyi szúrós tüskéjük van a sünöknek, hogy még hozzájuk sem lehet érni. Megsimogatni őket pedig egyenesen lehetetlen. Nem is simogatta meg őket soha senki. Azaz, egy kis sünt mégiscsak megsimogattak. Hogyan történt? Elmesélem.

A kis sün az erdőben kószált. Egyszer csak észrevett egy fatönköt. A tönkön egy nyuszi üldögélt, és tejbegrízt evett a tányérjából. És nem ám akárhogyan, hanem kanállal. Megette a nyuszi az összes tejbegrízt, és azt mondta:

– Köszönöm, anyukám!

A nyuszimama odament hozzá, a mancsával megsimogatta, és megdicsérte a kis nyuszit:

– Ez aztán derék dolog! Milyen jól nevelt csemetém van nekem!

A kis sün, akit még soha senki nem simogatott meg ilyen gyengéden, hirtelen elszomorodott. Annyira elszomorodott, hogy még sírva is fakadt. A nyuszimama meglátta, hogy a kis sün sír, és megkérdezte tőle:

– Ki bántott téged?

– Senki nem bántott – felelte a kis sün.

– Hát akkor miért könnyes a szemed?

– Mert meg tetszett simogatni a kis nyuszit.

– Téged talán nem szokott megsimogatni az anyukád?

– Nem szokott megsimogatni. Engem senki nem simogat meg.

– Megsimogatnálak én szívesen, ha nem lennél ilyen tüskés – sajnálta meg a nyuszimama a kis sünt.

– Hát persze, hogy megsimogatna – szólalt meg a kis nyuszi –, de a tüskéid megszúrnák a mancsát.

– És ha nem lennék tüskés? – kérdezte hirtelen a kis sün.

– Az egészen más lenne – mondta a kis nyuszi. – De hiszen az lehetetlen!

– Lehetséges! – kiáltott egy nagyot a kis süni. Összegömbölyödött, és kezdett ide-oda hemperegni a lehullott leveleken. A levelek rátapadtak a tüskéire, és a kis sün nemsokára egy tarka labdához hasonlított.

Amikor ez a labda odagurult nyuszimamához, az először nem is értette, miről is van szó. De a süni kidugta a levelek közül fekete orrocskáját, és azt dünnyögte:

– Ugye, most már egyáltalán nem vagyok tüskés?

Nyuszimama elmosolyodott, és megsimogatta a kis sünt:

– Te vagy a legderekabb és legtalálékonyabb kis sün a világon! – mondta.

Szerző: Mihail Pljackovszkij