"Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa, a teljes megsemmisülés előtti kis halál. Szembenézek vele, és hagyom, hogy áthaladjon rajtam. Ha már mögöttem van, belső szemem utána néz, és amikor eltávozott, nem marad semmi, csak én magam."
Frank Herbert
Az illuszrációt az AI készítette.
Kedves Olvasók!
Búcsúzni jöttem. 2024.05.20-án legyőzött egy alattomos, gyilkos kór. Kicsit több mint 11 évet töltöttem a Földön. Az első évem nagyon kemény volt kóbor cicaként. Anyunak még az utolsó ultrahangon is meg tudták mutatni annak a nyomait, hogy az első évemben mennyit bántottak. Most már az égi egerészmezőkről nézem, hogy mi történik idelenn.
Amikor találkoztunk, megígérte, hogy vigyáz rám és nyugodt boldog életet élhetek amíg csak vele vagyok. Közel 8 évet töltöttünk együtt, segítettem neki az ékszerészítésben, fotózásban, vigyáztam rá, hogy időben lefeküdjön. Az ágyban együtt olvastunk. Mindennél jobban szerettem a pocisimzést, azt egész nap el tudtam volna viselni. Társak voltunk, nem gazdi és cicája, sok szép közös emlékünk maradt.
Anyunak majd küldök egy olyan cicát, aki illik hozzá, aki helyettem a társa lehet. Tudom, hogy egy másik kóborkának fog esélyt adni a boldog cicaévekre, ahogy én is kaptam tőle.
A boltokban is kapni finom teljes kőrlésű kenyeret, de nem túl széles a megfizethető választék. Elkezdtem kísérletezni itthon változatosabb ízekkel. Az első próbálkozás csak egy sima kenyér volt, magokkal a tetején de hiányozott belőle valami plusz. Így most elkezdtem zöldséges ízekkel kísérletezni. A színe nem lett olyan szép mint reméltem, de az állaga, puhasága kárpótolt és sokáig élvezhetően friss maradt.
A hozzávalók:
A friss élesztővel készült változatot írom le, ehhez szükséges lesz még 1 púpozott evőkanál cukor is.
Első lépésként felfuttatom az élesztőt: a cukrot egy tálkába teszem, rámorzsolom az élesztőt és hozzáadok kb. 0,5 dl vizet.
Amíg az élesztő felfut (felhabosodik) addig kimérem a lisztet, előkészítem a vizet, az olajat. A lisztbe belekeverem a reszelt céklát a sót, a köménymagot. Aztán hozzáöntöm a felfutott élesztőt, az olajat és a víz egy részét. Elkezdem összegyúrni. A cékla nedvességtartalmától is függ mennyi vizet vesz fel a tészta. Addig gyúrom, dagasztom, amíg szépen összeáll, már nem ragad sem a tálhoz, sem a kezemhez. Ha túl száraz, a maradék vizet lassanként adagolom hozzá. Amikor szépen leválik a kezemről, akkor egy konyhakendő alatt félreteszem kelni. Meleg, nem huzatos helyen a duplájára kelesztem.
Amikor megkelt, deszkára borítom, kicsit átgyúrom, formázom és zsírral kikent formába teszem. A kenyerekhez én egy 35*11 cm-es formát használok. Eligazítom a formában a tésztát, vizes kézzel átsimítom és megszórom köményaggal. Ismét letakarom és jön a második kelesztés. Amikor szépen megemelkedett mehet a sütőbe. Kb. 200 fokon 50 perc alatt szokott megsülni. A sütő aljára egy tepsit rakok, amit feltöltök vízzel és a vizet a sütés alatt folyamatosan pótolom.
Amikor elkészül a formában is hagyhatjuk kihűlni, de deszkára is boríthatjuk. Szépen szeletelni csak azután lehet, ha kihűlt.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)
Amikor az első képet megláttam, azt hittem, „csak” festmény, ám jobban megnézve észrevehetővé vált, hogy textilből készült. Kicsit utánanéztem hát az alkotónak.
Mitra McQuilton (Asgharzadeh) Észak-Iránban, a Kaszpi-tenger közelében született, és 1971-ben Angliába költözött, hogy textiltervezést tanuljon. 1974-ben diplomázott a nottinghami Trent Egyetemen. Aztán elvégzett egy posztgraduális évet hímzésre szakosodva, melynek során felkeltette érdeklődését a tűfestés. A diploma megszerzése után Mitra hímzéstervezőként dolgozott Nottinghamben, mielőtt Dél-Gloucesterbe költözött.
A tűfestés egyik legkiválóbb művészeként tartják számon, és egyedi képességeit mindenki csodálja, aki látja munkáit. Az alkotásait a természet és a vidék szeretete hatja át. Textilfestményein pipacsmezők, napraforgóföldek, kukoricatáblák, harangvirágos erdők, vidéki házikók, arborétumok, rétek, a vidéki környezet gyönyörű tájai jelennek meg.
Mitra további munkái megtekinthetőek a weboldalán: threadpainting
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)
A gombaszósz régi kedvenc a konyhámban, mert igazán gyorsan elkészül és sokféle tésztához illik. Mostanában a sima tésztákat a teljes kiőrlésűek, az olajat a zsír váltotta fel, de lényeg nem változott. Erdei gombákból a legfinomabb, de termesztett csiperkével, laskagombával is készülhet. A céklás nokedli a jól bevált spenótos nokedli nyomán készült. A cékla mennyiségével lehet kísérletezni, többet is elbír a tészta.
A szósz hozzávaló:
Elkészítés:
A gombát a zsíron egy egészen kevés sóval megpirítom, egy kevés vízzel (max. 1,5 dl) felöntve kb. 10 percig főzöm, aztán ráöntöm a tejszínt, belerakom a sajtokat és 5-6 percig forralom. A főzés végén szórom bele a kakukkfüvet és a borsot és megkóstolom, hogy kell-e még bele só. Az elején nagyon csínján kell bánni a sóval, mert a sajtok különbőző sótartalommal készülnek, ezért inkább utólag korrigálom a sót az ételben.
A nokedli hozzávalói:
Elkészítés:
A lisztet, céklát, tojást és zabkorpát összekeverem és adagolom hozzá a vizet, amíg kicsit nyúlós, szaggatható állagú tészta áll össze. A korpa és a teljes kiőrlésű liszt miatt 10 percig állni hagyom, aztán újra átkeverem majd a forrásban lévő vízbe szaggatom. Én a nagymama módszerével lapos tányérról kanállal szaggatom, de nokedliszaggatóval is készíthetjük, ez szokás kérdése. Amikor a nokedlik a víz tetejére emelkednek még 5 percig hagyom forrni, aztá leszűröm, gyorsan leöblítem (ne hűljön ki a tészta) és egy kevés zsírral keverem össze.
A képeken látszik, hogy a frissen kifőtt tészta világosabb, másnapra sötétebb lesz a színe.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)
Január van, szürkék a napok, hiányoznak a színek, a virágok. Amikor megláttam a yasser.min.florist néven alkotó virágárus, illetve virágművész munkáit, legalább virtuálisan kalandozhattam a virágok között. Ezek nem egyszerűen csokrok, hanem kompozíciók, szinte szobrok. Sok alkotását láttam, most csak egy részét mutatom meg, a teljesség igénye nélkül.
További képek és videók a virágművész Instagram profilján: Yasser.min.florist
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)
Azokat a recepteket, amikkel valamilyen okból kísérletezem, cédulákra jegyzem fel, aztán nem találom, vagy ha valaki kéri, elfelejtem elvinni, elküldeni neki. Szóval egyszerűbb ha szépen bepötyögöm őket ide, az alap recepetet is, és ha van, akkor a saját módosításomat is.
A tojás nélküli palacsintát az elszálló árak miatt próbáltam ki, és bevált, azóta ezt a receptet veszem alapul. (Sajnos már nem emlékszem hol találtam.) Aggódtam, hogy nem áll össze, de remekül működött. Abba beletörődtem, hogy nem valami szépek a palacsintáim (l. a fotókat), de emberi fogyasztásra alkalmasak, szóval nagy baj azért nincs.
Alap recept:
A száraz hozzávalókat tálba mérem, a nedves hozzávalókat mérőpohárban készítem elő. Egy habverővel simára keverem a masszát és kezdődhet is a sütés.
Aztán életmódott váltottam és később úgy alakult, hogy a tej és tojás mentes desszerteket is meg kellett ismernem, hogy az allergiás barátokat, kollégákat is meg tudjam lepni. Ebből a két okból alakult ki az új recept.
Reform változat:
Az elkészítés majdnemugyanaz száraz hozzávalókat tálba mérem, a nedves hozzávalókat mérőpohárban készítem elő. Egy habverővel simára keverem a masszát, amibe a teljes kiőrlésű liszt miatt egy kicsit több tejet teszek és 5-10 percig állni hagyom, szintén a liszt miatt. A sütéstől kezdve már nincs semmi eltérés az átlagos palacsintától.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)
Sziasztok Kedves Olvasók!
Mostanában nem igazán írtunk bejegyzéseket, de most elkezdem legalább valamennyire ledolgozni anyu elmaradását, aztán majd ő is belehúz, remélem. Néha fogom hagyni írni, ígérem. Mindig mondja, hogy mennyi mindent kell megírnia, de valahogy nem látom, hogy szorgosan kopogná a gépen az ötleteit, pedig meglehetősen sok időt tölt a monitort bámulva, a fecnikről nem is beszélve, amiket mindig elszed tőlem, hogy nem karmolásszam olvashatatlanra, pedig csábítóan heverésznek és meg szeretem a papírokat cincálni.
Ami nem változott az előző évekhez képest, hogy továbbra is együtt olvasok anyuval. Szeretem a könyvek szagát, a könyvtáriakét azért, mert sokféle illatminta van rajta, de az új könyv illat még jobban bejön. Anyu elkezdte az egyik karácsonyi ajándékát, pontosabban elkezdte volna, de előbb megnéztem a tartalomjegyzéket és jól megszimatoltam a könyvet.
Cicakollégák, azt javaslom, hogy szoktassátok rá a rabszolgát, hogy tanulja meg egy kézzel tartani a könyvet, az pont elég és akkor a másik kezével kiválóan tud olvasás közben pocisimizni. Ha jó fejek akartok lenni, akkor időnként lehet oldalt változtatni, hogy egyenletesen fejlődjön az ügyességük :) Anyu már egész jól lapoz bal kézzel is :D
Az oldalváltoztatást az én úgy szoktam megoldani, hogy átgyalogolok a mellkasán, aminek annyira nem örül. Persze van, hogy a hasán sétálok át, de van amikor vagyok olyan kedves és megkerülöm.
További rabszolganevelési tippekkel később jelentkezem.
Puszi, Julcsa
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)
Köszönöm!
Nincs olyan sün a világon, amelyik ne lenne tüskés. Annyi szúrós tüskéjük van a sünöknek, hogy még hozzájuk sem lehet érni. Megsimogatni őket pedig egyenesen lehetetlen. Nem is simogatta meg őket soha senki. Azaz, egy kis sünt mégiscsak megsimogattak. Hogyan történt? Elmesélem.
A kis sün az erdőben kószált. Egyszer csak észrevett egy fatönköt. A tönkön egy nyuszi üldögélt, és tejbegrízt evett a tányérjából. És nem ám akárhogyan, hanem kanállal. Megette a nyuszi az összes tejbegrízt, és azt mondta:
– Köszönöm, anyukám!
A nyuszimama odament hozzá, a mancsával megsimogatta, és megdicsérte a kis nyuszit:
– Ez aztán derék dolog! Milyen jól nevelt csemetém van nekem!
A kis sün, akit még soha senki nem simogatott meg ilyen gyengéden, hirtelen elszomorodott. Annyira elszomorodott, hogy még sírva is fakadt. A nyuszimama meglátta, hogy a kis sün sír, és megkérdezte tőle:
– Ki bántott téged?
– Senki nem bántott – felelte a kis sün.
– Hát akkor miért könnyes a szemed?
– Mert meg tetszett simogatni a kis nyuszit.
– Téged talán nem szokott megsimogatni az anyukád?
– Nem szokott megsimogatni. Engem senki nem simogat meg.
– Megsimogatnálak én szívesen, ha nem lennél ilyen tüskés – sajnálta meg a nyuszimama a kis sünt.
– Hát persze, hogy megsimogatna – szólalt meg a kis nyuszi –, de a tüskéid megszúrnák a mancsát.
– És ha nem lennék tüskés? – kérdezte hirtelen a kis sün.
– Az egészen más lenne – mondta a kis nyuszi. – De hiszen az lehetetlen!
– Lehetséges! – kiáltott egy nagyot a kis süni. Összegömbölyödött, és kezdett ide-oda hemperegni a lehullott leveleken. A levelek rátapadtak a tüskéire, és a kis sün nemsokára egy tarka labdához hasonlított.
Amikor ez a labda odagurult nyuszimamához, az először nem is értette, miről is van szó. De a süni kidugta a levelek közül fekete orrocskáját, és azt dünnyögte:
– Ugye, most már egyáltalán nem vagyok tüskés?
Nyuszimama elmosolyodott, és megsimogatta a kis sünt:
– Te vagy a legderekabb és legtalálékonyabb kis sün a világon! – mondta.
Szerző: Mihail Pljackovszkij