Sok minden változik az életemben mostanában és megpróbálok úgy igazodni ehhez a változáshoz, hogy a lehetőségekhez mérten a régi énem egy jobb változata legyek. Próbálok új szokásokat bevezetni és főleg jobban figyelni a szervezésre, hogy nem kelljen kapkodni az utolsó pillanatban. Bevallom piszok nehéz azokkal a "terhekkel" amik az elmúlt években lassan rám rakódtak, de hát innnen szép nyerni.

Szóval időben felkészülni. Úgy gondoltam, hogy az idei húsvétra jobban ráhangolódom, mint szoktam így tavaszi/húsvéti ajtódíszekhez kerestem ötleteket és idén nem az ünnep előtt két nappal próbálok valami dekorációs holmit beszerezni (a legutóbbi költözésnél sikerült valahová elvarázsolni a korábbi darabokat), hogy ne puffogjak napokig, hogy életem legrondább ünnepi asztaldísze áll a konyhában. 

Mutatom nálam idén merre tart az ötletelés 

Az abszolút kedvenc a tavaszi virágos téma, abból is ez a cseresznyevirágos, viszonylag visszafogott darab.

De a többi is inkább a virágos témához tartozik.

Egy minimalistább változat

Türelmeseknek ajánlott, mert azt a sok kis tojást elég pepecs lehet felrakni.

 Ha pedig nem kifejezettem húsvéti hangulatú díszt szeretnénk, arra is hoztam tippet.

Képek forrása: Pinterest

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Az újévi lencsefőzelék szokása kedves hagyomány, de kicsit unalmas. Így amikor megláttam a reklámban a beluga lencsét (apróbb szemű és fekete) beindult az agyalás, mi legyen belőle. Legyen saláta!

A hozzávalók: 

• 500 g fekete (beluga) lencse 
• 6 db tojás
• 8 db virsli 
• 2 közepes fej lila hagyma
• 450 g majonéz
• só, bors, babérlevél

A lencsét beáztattam 1-2 órára, aztán kevés sóval és 4-5 babérlevéllel megfőztem (kb. 25-30 perc). Szemmel kell tartani, mert hajlamos szétfőni. Közben forró vízben kicsit megfuttattam a virsliket. A tojásokat keményre főztem. A hagymát vékony szeletekre vágtam és hagytam állni egy kevés sóban, hogy kicsit megszelidüljön. A lencsét leszűrtem, kicsit leöblítettem és hagytam lecsöpögni. A virslit vékony karikákra vágtam, a tojásokat nagy lyukú reszelőn lereszeltem. A hagymákból jó alaposan kinyomkodtam a sót. Minden hozzávaló ment egy tálba, összekevertem, aztán nyakon öntöttem a majonézzel és megborsoztam. A keverés közben már nem igazán igényel sót, mert a hagyma is enged egy kevés sót, a lencse is sós vízben főtt és ezt csak néhány óra után válik érzehetővé, amikor az ízek összeérnek. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Sziasztok!

Leila vagyok, "lánykori nevemen" Mochi. A korábbi nevemet a Noé Macskalandjában kaptam az ottani gondozóimtól. Úgy emlékszem nem voltam ott túl sokáig. Előtte egy Nógrád vármegye nevű helyről hoztak a Noé cicafaluba. Jó sokat zötykölődtem egy hordozóban, szóval amikor megint be akartak dobozolni, nem nagyon örültem. De ne rohanjunk. A gondozó lányok szóltak, hogy jönnek hozzám, még cicapudingot is kaptam, hogy jobb fej legyek. Nem jöttem izgalomba a látogatótól, kerestem egy szimpi ágyikót az egyik polcon és szépen beleheveredtem. Alig szundítottam el, elkezdtek piszkálni. Képzeljétek, az ágyikómmal együtt leszedtek a polcról, mert valami némber látni akart. Kérdés nélkül ölbe vett és azt mondta értem jött, és hazamegyek-e vele. Hát nem gondoltam, hogy a társkereső fotóim ilyen jól sikerültek, de állapítsátok meg Ti, néhányat berakok a posztba. 

Viszont az a nőszemély, aki haza akart vinni, észrevette, hogy van valami a fülecskémmel. Erre a lányok nekiláttak és kimosták. Akkora operaáriát adtam elő, hogy szerintem a főbejáratnál is hallották. Közben a kedves látogatóm, akinek az egész vegzálást köszönhettem, kiment és visszajött egy másik nőszeméllyel és egy hordozóval. Hogy ebből mi lesz...

A fülmosás után felmenekültem a legfelső polcra és hallgatóztam. A két látogató abban maradt, hogy attól, hogy bibis a fülem, kellek és bizony hazavisznek. Persze tök logikusan előbb becsomagoltak, aztán kezdték aláírni az örökbefogadásomat. Kiderült, hogy a barna hajú lesz a pótanyám, a szőke csaj csak jó fej volt és elhozta értem, hogy tömegközlekedéssel kelljen engem hazacipelni. 

A hazaút feléig még tűrtem az autózást, aztán már néha nyafogtam. Végre megérkeztünk. Kiengedtek végre és én gyors helyzetfelismeréssel a hálószobába rohantam és bevonultam a nagy ágy mögé. Délután háromtól sztrájkoltam. Pár óra múlva azonban valami finom kajaszag birizgálta meg a nózimat. Pótanyám azért közölte, hogy nem ez lesz a rendszer, továbbiakban étkezés a konyhában, de ma szabad. Aznap a többi idő visszafogottan töltöttük, pótanyám nem próbált nyomulni, amit azért méltányoltam. És ez csak ez első közös fél napunk volt. Az az érzésem lesz még meló benne, míg megtanítom pótanyámat arra, hogy mi a dolga.

Eredeti fotók a Noé Macsakalandtól. 

"Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa, a teljes megsemmisülés előtti kis halál. Szembenézek vele, és hagyom, hogy áthaladjon rajtam. Ha már mögöttem van, belső szemem utána néz, és amikor eltávozott, nem marad semmi, csak én magam."

Frank Herbert

Az illuszrációt az AI készítette.

Kedves Olvasók!

Búcsúzni jöttem. 2024.05.20-án legyőzött egy alattomos, gyilkos kór. Kicsit több mint 11 évet töltöttem a Földön. Az első évem nagyon kemény volt kóbor cicaként. Anyunak még az utolsó ultrahangon is meg tudták mutatni annak a nyomait, hogy az első évemben mennyit bántottak. Most már az égi egerészmezőkről nézem, hogy mi történik idelenn. 

Amikor találkoztunk, megígérte, hogy vigyáz rám és nyugodt boldog életet élhetek amíg csak vele vagyok. Közel 8 évet töltöttünk együtt, segítettem neki az ékszerészítésben, fotózásban, vigyáztam rá, hogy időben lefeküdjön. Az ágyban együtt olvastunk. Mindennél jobban szerettem a pocisimzést, azt egész nap el tudtam volna viselni. Társak voltunk, nem gazdi és cicája, sok szép közös emlékünk maradt.

Anyunak majd küldök egy olyan cicát, aki illik hozzá, aki helyettem a társa lehet. Tudom, hogy egy másik kóborkának fog esélyt adni a boldog cicaévekre, ahogy én is kaptam tőle. 

A boltokban is kapni finom teljes kőrlésű kenyeret, de nem túl széles a megfizethető választék. Elkezdtem kísérletezni itthon változatosabb ízekkel. Az első próbálkozás csak egy sima kenyér volt, magokkal a tetején de hiányozott belőle valami plusz. Így most elkezdtem zöldséges ízekkel kísérletezni. A színe nem lett olyan szép mint reméltem, de az állaga, puhasága kárpótolt és sokáig élvezhetően friss maradt.

A hozzávalók:

• 140 g finomra reszelt nyers cékla
• 300 g teljes kiőrlésű liszt
• 25 g friss vagy egy csomag instant élesztő
• 3 evőkanál olaj
• 2,5 dl víz
• só, egész köménymag  ízlés szerint

A friss élesztővel készült változatot írom le, ehhez szükséges lesz még 1 púpozott evőkanál cukor is.

Első lépésként felfuttatom az élesztőt: a cukrot egy tálkába teszem, rámorzsolom az élesztőt és hozzáadok kb. 0,5 dl vizet.

Amíg az élesztő felfut (felhabosodik) addig kimérem a lisztet, előkészítem a vizet, az olajat. A lisztbe belekeverem a reszelt céklát a sót, a köménymagot. Aztán hozzáöntöm a felfutott élesztőt, az olajat és a víz egy részét. Elkezdem összegyúrni. A cékla nedvességtartalmától is függ mennyi vizet vesz fel a tészta. Addig gyúrom, dagasztom, amíg szépen összeáll, már nem ragad sem a tálhoz, sem a kezemhez. Ha túl száraz, a maradék vizet lassanként adagolom hozzá. Amikor szépen leválik a kezemről, akkor egy konyhakendő alatt félreteszem kelni. Meleg, nem huzatos helyen a duplájára kelesztem.

Amikor megkelt, deszkára borítom, kicsit átgyúrom, formázom és zsírral kikent formába teszem. A kenyerekhez én egy 35*11 cm-es formát használok. Eligazítom a formában a tésztát, vizes kézzel átsimítom és megszórom köményaggal. Ismét letakarom és jön a második kelesztés. Amikor szépen megemelkedett mehet a sütőbe. Kb. 200 fokon 50 perc alatt szokott megsülni. A sütő aljára egy tepsit rakok, amit feltöltök vízzel és a vizet a sütés alatt folyamatosan pótolom.

Amikor elkészül a formában is hagyhatjuk kihűlni, de deszkára is boríthatjuk. Szépen szeletelni csak azután lehet, ha kihűlt.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Amikor az első képet megláttam, azt hittem, „csak” festmény, ám jobban megnézve észrevehetővé vált, hogy textilből készült. Kicsit utánanéztem hát az alkotónak. 

Mitra McQuilton (Asgharzadeh) Észak-Iránban, a Kaszpi-tenger közelében született, és 1971-ben Angliába költözött, hogy textiltervezést tanuljon. 1974-ben diplomázott a nottinghami Trent Egyetemen. Aztán elvégzett egy posztgraduális évet hímzésre szakosodva, melynek során felkeltette érdeklődését a tűfestés. A diploma megszerzése után Mitra hímzéstervezőként dolgozott Nottinghamben, mielőtt Dél-Gloucesterbe költözött.

A tűfestés egyik legkiválóbb művészeként tartják számon, és egyedi képességeit mindenki csodálja, aki látja munkáit. Az alkotásait a természet és a vidék szeretete hatja át. Textilfestményein pipacsmezők, napraforgóföldek, kukoricatáblák, harangvirágos erdők, vidéki házikók, arborétumok, rétek, a vidéki környezet gyönyörű tájai jelennek meg.

Mitra további munkái megtekinthetőek a weboldalán: threadpainting

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

A gombaszósz régi kedvenc a konyhámban, mert igazán gyorsan elkészül és sokféle tésztához illik. Mostanában a sima tésztákat a teljes kiőrlésűek, az olajat a zsír váltotta fel, de lényeg nem változott. Erdei gombákból a legfinomabb, de termesztett csiperkével, laskagombával is készülhet. A céklás nokedli a jól bevált spenótos nokedli nyomán készült. A cékla mennyiségével lehet kísérletezni, többet is elbír a tészta. 

A szósz hozzávaló:

• 350 g  gomba (friss vagy fagyasztott)
• 0,5 l főzőtejszín
• 2 db tejszínes tömlős sajt
• 1 teáskanál zsír
• csipet só
• kakukkfű és bors ízlés szerint

Elkészítés:

A gombát a zsíron egy egészen kevés sóval megpirítom, egy kevés vízzel (max. 1,5 dl) felöntve kb. 10 percig főzöm, aztán ráöntöm a tejszínt, belerakom a sajtokat és 5-6 percig forralom. A főzés végén szórom bele a kakukkfüvet és a borsot és megkóstolom, hogy kell-e még bele só. Az elején nagyon csínján kell bánni a sóval, mert a sajtok különbőző sótartalommal készülnek, ezért inkább utólag korrigálom a sót az ételben. 

A nokedli hozzávalói: 

• 150 g finomra reszelt cékla (nyers)
• 300 g teljes kiőrlésű liszt
• 2 tojás
• 2 dl víz
• 2 evőkanál zabkorpa
• só a főzővízbe
• 0,5  teáskanál zsír

Elkészítés:

A lisztet, céklát, tojást és zabkorpát összekeverem és adagolom hozzá a vizet, amíg kicsit nyúlós, szaggatható állagú tészta áll össze. A korpa és a teljes kiőrlésű liszt miatt 10 percig állni hagyom, aztán újra átkeverem majd a forrásban lévő vízbe szaggatom. Én a nagymama módszerével lapos tányérról kanállal szaggatom, de nokedliszaggatóval is készíthetjük, ez szokás kérdése. Amikor a nokedlik a víz tetejére emelkednek még 5 percig hagyom forrni, aztá leszűröm, gyorsan leöblítem (ne hűljön ki a tészta) és egy kevés zsírral keverem össze.

A képeken látszik, hogy a frissen kifőtt tészta világosabb, másnapra sötétebb lesz a színe. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Január van, szürkék a napok, hiányoznak a színek, a virágok. Amikor megláttam a yasser.min.florist néven alkotó virágárus, illetve virágművész munkáit, legalább virtuálisan kalandozhattam a virágok között. Ezek nem egyszerűen csokrok,  hanem kompozíciók, szinte szobrok. Sok alkotását láttam, most csak egy részét mutatom meg, a teljesség igénye nélkül.

További képek és videók a virágművész Instagram profilján: Yasser.min.florist 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)