Tavaszi nagytakarítás volt a privát levelezésemben is és megtaláltam egy 2009 októberében írt kis cikkemet, amit részben álmodozásból, részben az akkori valós érzéseimből és tudásomból gyúrtam. Nem is emlékszem már, hogy mi volt a pályázat témája amire írtam. 

Közel 10 év telt azóta, akkor még nem sokat tudtam a pánikbetegségről sem, azt meg nem is hittem volna, hogy pár év múlva az életem része lesz. Ahogy újraolvastam amit akkor írtam, rájöttem, hogy az elmúlt évek sok-sok nehézsége után is megmaradt, hogy sokkal többre képes egy ember, mint hinné. Van mélypont, esünk depresszióba, veszítünk el örökre számunkra fontos embereket. Ami ironikus az időzítében, hogy ismét tovább kellene lépnem a főállásomból, mert már túl rég vagyok ugyanott.

Íme, néhány évvel azelőtt, mielőtt Kunigunda "megszületett" az alábbiakat írtam:

Mézzé vált élet

Régen savanyú ember voltam, ezt akkor még nem tudtam, csak utólag derült ki. Nem értem, miért nem szólnak időben az embernek az ismerősei, csak utólag. Vagy önhittségünkben nem halljuk meg a szavaikat, nem akarunk tudomást venni arról, ami bántó lenne? De most már mindegy. Sok mindent tapasztaltam meg azóta, és csak most kezdem érteni az eseményeket. Most kezdek eszmélni, érteni.

Azt már igen korán felfedeztem, hogy nem vagyok jó helyen. Felnőtt lettem, álmaim városában élet, de hogyan. Nem voltam elégedett és mégis csak sodródtam, nem haladtam sehová. Még álmodozni se tudtam igazán. Nem volt cél, álom, vízió, csak a sodródás. Nagyon lassan indultam el, botladozva, tapogatózva. Az első, ami kapaszkodót jelentett, az a Feng Shui volt, az ősi keleti művészet, amely az emberért van és a jobb életért.

Akkor még csak azt tudtam, hogy jobb életet akarok, de hogyan, miből, azt nem tudtam elképzelni sem. És jöttek sorra a dolgok a térrendezéstől a nemesköveken át az illóolajokig. Az ezotéria mindig is izgatott, ki tudja, talán lappang bennem valami földön túli. Tettem elméleti kiruccanásokat a mágia felé is, de túl vadregényes nekem az a táj. A komoly változás időpontját nem tudom felidézni, sőt azt sem merném állítani tudatosan, hogy munkált bennem a csupa nagybetűs VÁGY, pedig így lehetett, de valahol ott nagyon belül munkálkodott. A munkám nem tett boldoggá, kellet hát valami más jellegű sikerélmény. Ha a világot nem tudom megváltoztatni, megváltoztatom hát önmagamat. Egy reggel úgy ébredtem, hogy most van elegem a súlyomból és lett célom, és végre valami adott egy pöccintést, mert ezt talán még lökésnek nem nevezném. A siker már igen, az már lökés volt. Lett újabb célom, elkezdtem életemben először komolyan nyelvet tanulni, el akartam érni a nyelvvizsgát. Kezdtem ráérezni arra, hogy milyen megfeszítve küzdeni valamiért, vágyni a sikerre, az elismerésre. Hiába alapvető emberi dolog az elismerés utáni vágya, ez a vágy nagyon el tud szunnyadni. Bennem ébredezni kezdett. Karácsonyra azonban kaptam egy könyvet, ami már teljes lavinát indított el. A világegyetem olyan törvényeit feszegeti, amit nem tanítanak sem fizikaórán, sem csillagászaton. Ez az egy könyve elég volt hozzá, hogy elszabaduljon az álomgyár és a kutatómunka, és egyre kerestem az információt és a lehetőségeket. Az a könyvet hajnalra kiolvastam és jött a könyvtár, még több és több könyv, internet és saját tapasztalat. Olvastam mások beteljesült vágyairól és hinni kezdtem benne, hogy az enyémek is teljesülnek. Újabb képzést kezdtem újabb célokat kerestem, éreztem, hogy nincs megállás. Olyan felemelő érzés a reggeli napsütésben, emelt fővel, majdnem táncolva menni valahová. Már tudtam mit akarok, a lepke bábja elkezdett felfesleni. Új munkahelyem lett és az életem hihetetlen sebességre kapcsolt. Még most is, itt a kert nyugalmában a teraszon üldögélve is érzem a pillanat varázsát, amikor először ki mertem mondani, igaz, akkor még csak magamnak: boldog vagyok! És nem csak boldog, de képes mindenre! A lehúzó lelkületű ismerősök pedig, mint a mágnes azonos pólusai egymást olyan erővel taszítottak, eltaszítottak, de előbbre vittek.

Amit évekig kerestem, mindig is bennem volt, amit kívül kerestem, bent találtam meg. A savanyú, befelé forduló emberből, bármily meglepő is, tanácsadó lett, aki azon dolgozik, hogy segítsen az embereknek.

A vágyak, a tiszta vágyak elmossák a „savanyúságot”. Most már tudom, hogy álmok és hit nélkül nincs siker, de azt is tudom, hogy a vágy csak az út, sőt csak az üzemanyag. Ha nincs, vágy nem működik a hajtóművünk, nincs haladás.