Lelkizés egy megtörtént eset után.

Évek óta vagyok pánikbeteg és fura mód azóta többször megyek oda segíteni, ha valakivel baj van.  Az utóbbi években háromszor vártam a mentőket az utcán egy-egy nővel és ebből kettő családon belüli erőszak áldozata volt és közvetve vagy közvetlenül ezért kellett hívni a mentőket.

A tegnapi estet nem tudom kiverni a fejemből, talán, ha leírom, nem fogom folyamatosan látni a lelki szemeim előtt a történetet. Igyekszem röviden összefoglalni.

A munkám miatt egy nagyobb rendezvényen vettem részt szervezőként. Ahogy azt kell, volt a helyszínen egy mentő, sajnos nekik nem jut túl sok szerep a történetben.

A két rendezvényelem között ki kellett üríteni a lelátót, mert más-más vendégkör érkezett a délelőtti és a délutáni etapra. A feladatom szerint felmenetem a karzatra körülnézni, hogy takarítják-e a mosdókat, kiment-e mindenki a vendégzónából. Sajnos nem.

A lelátón a biztonságiak és egy nagyon fiatal nővérke egy nőt vett körül. Az egyik biztonsági szólt, hogy valami pszichés baja van és nem tudják kihozni. Azt hittem a tömegtől bepánikolt, gondoltam az nekem hazai pálya leugrom hozzá. Ekkor egy közel 2 órás kis közjáték kezdődött. A hölgynek nem pánikrohama volt. Amit biztosan éreztem, hogy ivott, nem keveset és tévképzetek sora gyötörte. Félt az öltönyösöktől, a biztonsági szolgálat minden tagjától, még a női kollégától is. Első körben minden egyenruhást elküldtem. Azt mondták, hogy féltik a testi épségemet, de mondtam, hogy két évig dolgoztam pszichiátrián és lehozom onnan. A B terv az volt, hogy az őrök kezét lábát megragadva kiviszik. Ezt nem akartam hagyni, hiszen egy emberi lény. Leültem vele beszélgetni. Elkezdett bízni bennem. Nem szeretem, ha idegenek megölelnek, de kénytelen voltam eltűrni. Megígértettem vele, hogy velem kijön. Szóltam a biztonsági szolgálatnak, hogy húzódjanak el szem elől. Lassan kijöttünk a lelátóról, elment mosdóba és akkor erősödtek a hallucinációi (utólag úgy gondolom újra ivott a nála lévő víznek álcázott vodkából). Először azt hitte, hogy közeli hozzátartozó vagyok, ideadta a lakáskulcsot, hogy menjünk haza. Leküzdöttük magunkat 1,5 emeletnyi lépcsőn, mert a liftbe nem szállt be, ez két eleséssel megvolt. Végre kijutottunk. Kicsit tisztult a feje, kérte, hogy hívjak egy taxit és hazamegy. Hívtam egyet. Kivittem a kapuhoz. Rágyújtottunk és próbáltam olyan helyen tartani, hogy ne akadályozza az érkezőket, távozókat, mert ők ünnepelni jöttek össze, ne rontsuk a hangulatukat. Azt hittem pár perc és ő hazamegy én meg vissza, dolgozni. Naiv elképzelés volt. Összeesett. Mint egy rongybaba. Hozattam egy széket, de nem tudtuk rávenni, hogy felüljön rá. Ettől kezdve a földön feküdt és már egy percre sem akarta elengedni a kezem. Jöttek az újabb hallucinációk. Tiszta pillanataiban próbáltam megtudni, hogy kicsoda, mi történt vele. Közben láttam a kék, sárga és lila foltjait. Azt állította folyamatosan, hogy patológus, ez fix pont volt a szövegében, hát erre alapoztam. A foltok színe mutatta, hogy különböző időben keletkeztek, bár először a helyszínen történt eséseire fogta. Volt pár tiszta perce, mondtam neki, hogy ha valóban patológus, tudja, hogy sérülései mesélnek. Beismerte, hogy a pasija veri meg, de megérdemli és ő szereti a pasit. Aztán megint elborult és megneszelte, hogy mentőt hívott a biztonsági főnök. Azt hiszem ezután jött az, ami miatt még mindig a fejemben van a kép. A hallucináció most arra váltott, hogy az anyja van ott (engem hitt annak), akiről tiszta perceiben megtudtam, hogy már elhunyt. Szorította a kezem és azt kérte, ne engedjem elvinni, mert mi lesz a fiaival. Közben jöttek a helyszínre szerződtetett mentőápolók, akik csak jobban felidegesítették, semmi hasznukat nem vettem, mert miután megérzeték rajta az alkohol szagát, sajátosan álltak hozzá. Egy örökkévalóságnak tűnt míg az OMSZ mentője megjött. A nő egyre hajtogatta, hogy ne engedjem, hogy elvigyék. De amint az érkező mentők megérkeztek, és megtudták mennyi alkoholt vallott be, muszáj volt bevinniük, és a tévképzeteit még figyelembe se vették. De a nő nem volt hajlandó mozdulni. Rendőrt akartak hívni. Lassan rábeszéltem, hogy inkább menjünk, a fiúk (mentők) segíteni fognak. Beszállt végre, de az ápolóra nem hallgatott, ezért a sofőr (ahogy ott hívják: gépész) megkért, hogy menjek velük. Hát így kötöttem ki egy mentőben, egy zavart elméjű nővel és elindultunk az OBSI-ba. Közben próbáltam intézni, hogy valaki helyettesítsen a másik rendezvényen és megnyugtatni a közvetlen kollégákat, hogy nem azért láttak egy mentőautónál, mert nekem van bajom. A kórháznál ott tartott a hallucináció, hogy meztelennek hitte magát. Egy plédet csavart maga köré, és lassan beterelgettük. Míg a bejáratnál én vételeztem egy maszkot, addig az ápoló valahogy felpakolta egy hordágyra. Átgurultunk a felvételhez. A maszkban valószínűleg már másnak hitt, elzavart maga mellől. Véget ért a feladatom. Otthagytam a kórházi folyosón. Azt hittem ezzel tényleg vége. De még most is fejemben van a testben és lélekben összetört, valamikor szép és okos nő képe, ahogy a könnyeit törölgeti. Tegnap óta azon gondolkodom, hogy mi lett vele és tudnék-e segíteni neki. Tudom, hogy ez már nem az én dolgom, nem tehetek semmit, és mégis ott motoszkál folyton a fejemben az eset.

Amikor visszamentem dolgozni, a biztonságiak megköszönték, hogy megoldottam, mert ők nem tudták volna. Volt, aki azt mondta, miért adok ennyi energiát másoknak a sajátomból. Persze a főnököknek elő kellett adni, hogy mi történt. Jöttek azok a sablonok, hogy nem csalódtak bennem, hogy volt annak oka, hogy éppen ott voltam. Csak a két közvetlen kollégám mondta, hogy most nekem kell feldolgoznom, amit végig csináltam. De senki nem mondta meg, hogyan dolgozzam fel.