Az őszinte nő

woman.jpgNem szoktam csajos témákról írni, mert nem vagyok az az igazi csajos típus, de ezeken a sorokon kicsit megakadt a szemem. Nem is tudom, hogy hogyan botlottam bele a cikkbe. Az őszinte nőket a szerző szerint a legtöbb férfi nem szereti, és pontokba szedte, hogy miért nem.

Rendben van, az őszinteség fontos, de egy kicsit talán összetettebb ez a dolog.

Szóval most minden rossz szándék nélkül, kicsit hozzáírogatok az eredeti szöveghez, mert úgy gondolom én is őszinte vagyok másokkal, de talán nem fogom fel ilyen sarkosan a dolgot. A vélemény persze szabad, mindenki leírhatja kommentben, hogy ő hogy gondolja, meddig jó dolog az őszinteség (csak nyomdafestéket tűrően, ha kérhetem).

Egy őszinte nő nem kertel, nem titkolózik, hanem kimondja, amit gondol. Ezzel sok férfi nem tud mit kezdeni. A szerző 10 pontban foglalta össze, hogy szerinte miért. 

  1. Egy őszinte nő sosem fél kimondani az igazat, még akkor sem, ha azzal fájdalmat okoz magának, és másoknak, vagy ha azzal ellenségekre tesz szert. Ő mindig kimondja azt, amit gondol, és amit érez.Ez szép dolog ugyan, de a radikális őszinteség kapcsán már folytatattak különböző vizsgálatokat, megfigyeléseket, és bizony, van az életben olyan, hogy kegyes hazugság. Mert amit gondolunk, mi gondoljuk úgy, vagyis az egyetlen szubjektív vélemény, és egy saját kis vélemény nem hatalmaz fel arra, hogy belegázoljunk valaki lelkébe. Igen, nagyon látványos a filmekben egy brutálisan őszinte ember, de gondoljuk végig, milyen érzés, ha velünk az valaki? Szóval mérlegeljünk mielőtt túlzottan őszinték lennék.kerd.jpg
  2. Egy őszinte nő olykor nehéz kérdéseket tesz fel, ami sok férfit zavarba, vagy kényelmetlen helyzetbe hoz. Ez bizony megesik, de ha elég erős és talpraesett a férfi, és nem is olvadozik vaj a fején, akkor ez nem lehet komoly probléma, egy idő után megszokja, hogy világos, tiszta választ kell adni.
  3. Egy őszinte nő mindig komoly válaszokat vár a férfitól, aminek, igaznak is kell lennie. – Igen, az nagyon előnyös, ha igaz a válasz, de akkor mindkét félnek ehhez kell tartania magát. Az igazság kapcsán a pasiknak sokszor nem jut eszükbe, hogy sok szempontból praktikusabb, például: nem kell észben tartani a hazugságot, nehogy 2 nap múlva más legyen a sztori, illetve azt nem tudják elképzelni, hogy egy nő milyen kombinációkat képes megalkotni a kis fejében (uraim, higgyék el, a legrosszabb rémálom könnyű kis habos lánymese ahhoz képest, amit el tudunk képzelni).
  4. Egy őszinte nő képes megfogalmazni azt, hogy mit vár egy kapcsolattól. Ne fél elmondani, hogy mik zavarják őt egy párkapcsolatban, hanem nyíltan és szabadon beszél. Ez pedig elriaszthatja a férfiakat. Valóban, riasztó lehet, de ha ettől megretten, akkor hol van az az elvük, hogy nekik ne célozgassunk, mert azt a hímnem úgysem érti, hanem mondjuk meg egyenesen mit akarunk.
  5. Egy őszinte nő hisz az igaz szerelembe, és nem játszadozik senki érzelmeivel. Ezért nem marad meg egy olyan férfi mellett, akinek az érzései iránta nem tiszták. Legalábbis hinni akar, és a lelépés előbb utóbb bekövetkezik, de ez nem csak az őszinteség függvénye, hanem nagyon sok más tényezőé is.love.jpg
  6. Egy őszinte nő bátran beszél a múltjáról, arról, ami meghatározta eddigi életét.Igen, de kérdés, hogy akar-e és kell-e annyit tudnia a másiknak. Ha a másik fél nem szókimondó, és nem meri megmondani, hogy kérlek erről, vagy arról nem beszéljünk többet, akkor milyen határig hasznos a múlt felidézése? Főként egyik másik korábbi kapcsolattal való összehasonlítás. Persze, ha olyan traumán estünk át, ami még a jelenre is komoly kihatással van, azt érdemes elmondani, mert sok mindent megvilágíthat a párunknak.
  7. Egy őszinte nő sosem fogja azt mondani egy férfinak, hogy szereti, ha valóban nem érez úgy az illető iránt. Nem az a nő, aki azt mondja, amit a férfiak hallani szeretnének. Egy őszinte nő mindig megmondja a férfinak azt, hogy mi a véleménye róla. – Ez stimmel, de a vélemény az vélemény és ne feledjük, a közlési mód is meghatározó.
  8. Egy őszinte nő akkor kér segítséget, amikor valóban szüksége van rá. Akkor fordul a férfihoz, amikor igazán támaszra van szüksége. Vagy legalább még két kézre, ami segít nagyobb munkálatokban.
  9. Egy őszinte nő elismeri, ha hibázott. Nem akarja tökéletesnek mutatni magát, és az igazságot sem szeretné elrejteni senki elöl. – Igen, de ez a pont és a fentiek egy része is igényel egy jó adag bátorságot és egy kis empátiát. kosziv.jpg
  10. Egy őszinte nővel nem egyszerű az élet, de nagyon megéri vele lenni. Lehet néha makacsnak, szívtelennek, határozottnak tűnik, de ő ilyen. Viszont vele a szerelem is tiszta, hűséges és szoros lesz.- Sajnos az élet nem egyszerű, határozottság nélkül pedig még nehezebb, de az világos, tiszta, határozott gondolkodás, és a hűtlenség valóban nem szoktak együtt előfordulni.

Szóval, az őszinte nővel nem minden férfitípusnak érdemes próbálkoznia, de belekezd, annak nem kell lélektani játszmáktól, hisztitől, érzelmi zsarolástól tartania, erre jellemzően nagyon kicsi az esély.

 Az eredeti cikk forrása: csajosblog.eu