Ezt a bejegyzést 2013-ban írtam (egy másik blogban), akkor kezdődött az egész pánik probléma. Májusban, mikor már tudtam írni róla, már biztos voltam a diagnózisban, de még nem kaptam időpontot az orvoshoz. Kicsit talán csiszolok rajta, de a lényege változatlan marad és valalhol itt kezdett csírázni Kunigunda élete, amit akkor még nem tudtam.

Eredetileg meglehetősen hosszú címet akartam adni a blognak, de másként alakult.

Az első ötlet: "Pánikrohamaimat valami szórakoztatóbbra cserélném".

De mivel bízom benne, hogy ez rövidesen megszűnik,  így átgondoltam. (Macskamenta néven 15 bejegyzést tartalmaz és elalakadt) Szóval pánikrohamok. Az lenne a normális, ha úgy kezdeném, hogy az úgy kezdődött...

De nem tudom hogy kezdődött, csak azt szeretném, sőt akarom, hogy mielőbb vége legyen.

Mióta van és tudatosult bennem, hogy ez kérem az, pánikbetegség, folyton kutatom a kivezető utat, sok emberrel beszélgetek és rá kellett jönnöm, ez bizony gyakoribb nyavalya, mint hittem volna.

Azt mondják erős vagyok és hamarosan elmúlik majd. Lehet, hogy túl sokáig voltam erős? Vagy akkor is az voltam, mikor nem kellett volna? Jönnek a kérdések és jönnek a félelmek. Félek kimozdulni, minden nap egy kicsit messzebb megyek, nem engedem meg magamnak, hogy ne lépjek ki a komfort zónából. Ma a Margit hídig jutottam, ami a III. kerületből nézve messze van. Tegnap csak a Flórián térig jutottam (3. megálló), bár már amikor a busz elindult, legszívesebben azonnal leszálltam volna. Szóval a mai sikersztorim nekem a Margit híd, na meg hazaút onnét és vásárlás. Ami másnak normális, nekem kihívás.

Csak ne lenne állandóan az az átkozott pisilési inger. Mindig azzal kezdődik, és ha nem figyelek, olyan csinos kis pánikrohamba megy át, mint a csuda. Jó, néha akkor is, ha figyelek. És egyszer csak azt veszem észre, hogy kezdek félni a félelemtől és nem indulok el egy reggel dolgozni. Ennek már több mint 2 hete. Tudom, nem lehet sürgetni a gyógyulást és így is remekül haladok.

Eleinte szégyelltem, hónapokig nem beszéltem senkinek róla, de akkor még rá tudtam venni magam minden reggel az elindulásra. Ezért is kezdtem most írni,  beszélni róla, hogy azok, akik szoronganak ilyen olyan lelki nyavalyáik miatt kapjanak egy kis támpontot, hogy nem szégyen beszélni róla, mert talán könnyebb lesz a gyógyulás.

Minden bejegyzéssel egy kicsit többet mesélek a problémákról, jó és rossz élményekről, közben kutatom az okokat és a megoldásokat.

2021-et írunk, és többé-kevésbé békés egymásmellett élést folytatunk én és pánikom.