Most, hogy újra könyvmoly lettem, ismét kezd előbújni belőlem a magyar szakos tanár, de inkább a tanár. Úgy gondoltam időnként a blogban is megosztok egy-egy kis történetet, tanulságot, könyv- vagy filmélményt. Novellát vagy esszét már rég nem írtam, de ki tudja, talán újra visszatérek ahhoz is, de ezt ne vegyétek fenyegetésnek. 

A mai idézet szerzője ismeretlen. Maga a szöveg a westminsteri apátság kriptájában található síremléken olvasható.

Mikor ifjonti képzeletem még szabadon szárnyalt, arról álmodtam, hogy megváltoztatom a világot.

Ahogy idősebb és bölcsebb lettem, beláttam, hogy a világ nem változik, így kissé visszafogtam vágyaimat, s már csak arra áhítoztam, hogy hazámat változtassam meg.

Ám bebizonyosodott, hogy ez is keresztülvihetetlen.

Életem alkonyán utolsó, kétségbeesett kísérlettel családomat igyekeztem megváltoztatni, a hozzám legközelebb állókat, de sajna, ebből sem lett semmi.

Most, a halálos ágyamon fekve, egyszerre ráeszméltem: ha először önmagamat változtatom meg, akkor például a családomat is mássá tehettem volna.

Az ő ihlető ösztönzésükre azután jobbra fordíthattam volna hazám sorsát, és ki tudja. talán még a világot is megváltoztatom.