Karácsonyi készülődés 2018: Adventi koszorúk pasztellban
Alig több mint egy hónap van hátra karácsonyig, így most az ünnepi készülődésről szóló bejegyzések ideje következik, ami már hagyománnyá vált az évek során. Először még 2014-ben írtam a készülődés jegyében: A befőttesüveg karácsonyi ruhája címmel. Azóta évről évre igyekszem többet foglalkozni a témával és időben hozni az ötleteket Nektek. Körülnéztem a Pinteresten, és adventi koszorú ötleteket gyűjtögettem aztán amikor ránéztem a gyűjtött képekre, meglepően sok volt a lágy, világos szín, főként a rózsaszín, olyannyira, hogy egy egész bejegyzést megtölt ez a cukormázas mesevilág.
Képek forrása:pinterest.com
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)
Szólj hozzá!
Megérteti velünk, hogy az elkendőzött, visszafojtott, és ki nem mondott szavak, érzelmek nagy terhet jelentenek, cipelésükkel csak magunknak okozunk bajt, mivel ezek az elfojtások előbb-utóbb a fizikai szinten is megjelennek súlyos betegségek formájában. Bátorságot ad ezen érzelmekkel szembesülni, segít, hogy megértsük mi miért történt, majd ebből a megértésből már megszülethet a megbocsájtás és feloldozás.
Lelki gyógyhatásaként tartják számon, hogy a 
Az egyik legkedvesebb dolog a családi karkötő volt, ami azt jelenti, hogy a család nőtagjai egyforma, csak méretükben eltérő karkötőket kaptak. Akkor képen látható porcelánoshoz hasonlót választott a hölgy, kicsit más színvilágban. Azóta már szépen szélesedett a paletta, egyre többféle ásványt használok, akár abból is lehet sorozat. 
Az egyedi, kézzel készült tárgyakban az a jó, hogy egy hétköznapi apróságot is személyessé lehet tenni. Ha például a nagyi szeret olvasni, akkor miért nem kaphatna unokás könyvjelzőt? Az üveglencsés könyvjelzőkbe belekerülhet a kedvenc fotó az unoká(k)ról. A képen ugyan egy életfás könyvjelző van, mert senki rokonait nem szeretném akaratukon kívül a blogban szerepeltetni.
Most elkezd lassulni a természet, változik kicsit az élet rendje, takararó alá kuckózós esték jönnek, én is elmélázom néha, így most rendhagyó, kicsit lelkizős, kicsit bemutatkozós bejegyzést osztok meg veletek.
Nos, a címben feltett kérdésemre én sem tudtam egyszerűen megtalálni a választ. Először csak a műveit sikerült megtalálnom, főként a pinteresten. Kidolgozott, részletgazdag figurák, amik a mesék világába röpítenek. Manók, sárkányok esetleg egy-két csiga. A weboldala nem működött, végül az 
Rég nem írtam már bejegyzést, és most egy olyan poszttal térek vissza ami jellemző a blogomra, mások munkájának bemutatása. A mai téma öteletét tulajdonképpen a nyaralás adta, mert sokan, bevallom én is hajlamosak vagyunk mindenféle emlékeket gyűjtögetni ha kiruccanunk, lehet ez akár egy szép formájú kő is. Először Sabina Botti festett köveit nézegettem, hogy egy patakpartról hozott kőre milyen csodás kis mesevilágot képes varázsolni. Aztán tovább nézegettem a pintereseten, etsyn és más felületeken látható alkotásait és mesés diorámákat és rajzokat is találtam. Tündérek, sellők és manók varázslatos világába viszi azt, aki megismeri az alkotásait. Természetesen róla sem lehet egy rövid blogbejegyzésben átfogó képet adni, ezért most főként a festett köveiből és a diorámáiból mutatok be néhányat. Ki tudja, talán kedvet kapunk az alkotáshoz és majd az esős őszi napokon a nyáron gyűjtött kövekre mi is festegetünk majd.
Már rég írni akartam erről a szerencsehozó figuráról, pontosabban összegyűjteni az információkat róla írásban, ugyanis a zsebemben mindig van egy fekete, ónixból készült Maneki Neko medál, illene hát összefoglalni, hogy mi minden kötődik ehhez a cicához.
A mechanikusan működő integető macska lefelé álló mancsa az arra látogatókat invitálja beljebb. A Nyugattal ellentétben, az ázsiai országokban, ha valakit magunkhoz szeretnénk inteni, nem lentről felfelé, hanem fentről lefelé kell mozgatnunk a kezünket. Néhányat kifejezetten a nyugati szokásokhoz igazítva felfelé álló manccsal látnak el.
A legelterjedtebb a háromszínű, fehér alapon vörös és fekete foltokkal. Valószínűleg azért mert úgy tartják, hogy ez hozza a legtöbb szerencsét és hasonlít a japán kurta farkú macskára, ami a figura alapjául szolgálhatott. Legfontosabb fajtajegyeit - köztük azt, hogy mellső lábai jóval rövidebbek, mint a hátulsók - ezeréves festményeken is felfedezhetjük. A japán csonkafarkú intelligens, barátságos, hűséges cica. Szeret úszni és kutya módjára kéregetni.
A fekete Maneki Neko a gonosz szellemeket űzi el. A nők gyakran hordanak maguknál ilyen talizmánt, hogy távol tartsák a zaklatókat és a tolvajokat.
A zöld a tanulmányi sikerekben segít, ezért sok egyetemista hordja magánál. Régen ez a változat ritkaságnak számított, de mára már ez is elterjedt.
A partedli gyakori díszítőelem a buddhista istenségek szobrain, mint például Dzsizó bódhiszattva szobrán, így ez innen eredhet. Dzsizó védelmező szobrai őrzik a japán szentélyeket és temetőket. Dzsizó védelmezi a gyerekeket a betegségektől és a haláltól, ezért azok a szülők, akiknek a gyereke felépült valamilyen betegségből, egy partedlit adnak rá hálájuk jeléül.
Néhányan úgy gondolják a Maneki Neko Oszakából, megint mások pedig, hogy Tokióból (régebbi neve Edo) származik. Először a késő Edo-korban jelent meg Japánban. Egy újságcikk bizonyítja, hogy 1876-ban, a Meidzsi-korszakban már kimonóba öltözött Maneki Nekot osztogattak egy oszakai szentélyben. Egy 1902-es hirdetés azt bizonyítja, hogy mennyire népszerűek voltak a századfordulón.
A templomi macska: Ii Naotaka gazdag feudális úr egy viharban a Gótoku-dzsi templomhoz (Tokió, Szetagaja kerületben) közeli fa alatt keresett menedéket. Az úr látta, hogy a pap macskája integet neki, ezért követni kezdte, egy pillanattal később a fába belecsapott egy villám. A gazdag ember összebarátkozott a szegény pappal és ezek után a templom sikeres lett. Amikor a macska meghalt, állítólag az ő tiszteletére készítették az első Maneki Nekot.