Sziasztok Kedves Olvasók!

Anyut valaki megkérdezte, hogy milyen velem az a bizonyos hómofisz (home office). Ezzel csak két probléma van: mi az és engem miért nem kérdeznek róla? Az hamar kiderült, hogy az a hómofisz, amikor anyu váratlanul otthon marad egy sima hétköznapon és még többet nyomogatja a számítógépét, telefonál és fel-alá mászkál. Én viszont meg vagyok róla győződve, hogy ha már otthon van, akkor velem kell foglalkoznia. Azt hiszem ebben nem értünk egyet. Ő mondogatja, hogy "Julcsa, így nem tudok dolgozni", "Majd később pocisimizünk", de a legfelháborítóbb, amikor azt mondja, hogy egy rendes macska ilyenkor alszik. Hiába nyávogom vissza neki, hogy normális esetben ilyenkor el szokta hagyni a lakásomat, hogy én csendben és nyugalomban pihenhessek. De ha már itthon csücsül, akkor a rendes rabszolgaként illene szépen, szorgalmasan simogatnia a puha, bolyhos pocakomat. Erre még nevelnem kell. A régi szabályokat kicsit szigorítottam,  mert nagyon nehezen tudtam időben ágyba parancsolni, így az "alvásidő van" című magánszámomat már korábban kezdem előadni, lehetőleg nagyon kétségbeejtően és hangosan, hátha besegít a szomszéd is, ha elunja a műsort.

Én nem tudom, hogy más rabszolgák is ilyenek-e, de anyu folyton pakol és keres, ezt a kettőt sűrűn válogatja, és tőlem kérdezi, hogy nem tudom hová tette ezt vagy azt, pedig most volt a kezében, és sopánkodik, hogy most már ez nem mehet így tovább és átrendezzük a dolgokat, mert a fejét fogja elhagyni. És ha nem keres, akkor, fűz, varr,  fotóz (persze engem is, remélem jól látszik rajtam az öröm).

Hétvégéken már kezdi megérteni, hogy nem ő dönt, és majd én megmondom, hogy dolgozhat-e, este meddig szabad tévézni, mennyit foglalkozhat az zöld izékkel, amiből csak a cicafű hasznos, nem tudom miért öntözgeti a többit.

Hát így éledegélünk mi járvány idején.

Puszi, Julcsa

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Köszönöm!