Tegnap az udvaron tettem-vettem, körülöttem a két új "családtag" Maci és Topi rohangált, akik 4 hónapos kutyakölykök. A szomszéd néni a saját kutyáját sétáltatta és megállt beszélgetni. Elmesélt egy kis történetet, amiről úgy gondolom, hogy meg kell osztanom Veletek.

A történet a második világháborúból való, Budapesten, a VIII. kerületben történt. A bombázások miatt az emberek az óvóhelyeken húzták meg magukat. A néni családja, egyszerű szegény munkáscsalád, a két kutyájukat nem volt hajlandó kint hagyni, levitték magukkal őket is az óvóhelyre. Két közepes méretű keverék kutyus volt. A gazdik a saját szűkös élelmiszer készletükből adtak az állatoknak, ami éppen a túléléshez volt elég. Az óvóhely többi lakója önszántából a saját ételadagjából adott naponta 1-1 falatot a kutyáknak, hogy kibírják a támadások végéig és ne szenvedjenek. Az sok kis falatka sokra ment, a kutyák is életben maradtak, egészségesen. A gazdik a háború után nem feledkeztek meg a segítségről és ahogy tudták, mindenkinek viszonozták az akkori támogatást. 

Nem akarok tanulságot írni, Rátok bízom, hogyan látjátok a történetet.

A kép illusztráció, nem a történetben szereplőket ábrázolja.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek, oszd meg, és csatlakozz a Facebookon is: Kunigunda Kincsei