Sziasztok, Picur vagyok, egy csíkos tibeti mókus. Fiatal korom ellenére már nagyon segítőkész vagyok és gondoltam, hogy ha a gazdi mindig csak halogatja a blog elkezdését, besegítek neki. Szerintem hetek óta tervezgeti, hogy mit hogyan csináljon, meg azt, hogy a többi korábban megírt ilyen-olyan alkotását is felrakja majd ide,  de még nem sokra jutott.

Nem túl rég élek a mostani gazdikkal, de azt megfigyeltem, hogy ezek olyan emberek, akik állandóan bütykölnek valamit, de persze kora reggel, amikor a legjobb az idő egy kis mókussétáltatásra, alszanak. Valamelyik vasárnap is úgy kellett kikövetelnem a reggeli dinnyémet, pedig már majdnem hét óra volt!

  A lánygazdi mondjuk szórakoztatóbb, mint a fiú, már csak azért is, mert sok-sok apró mindenféléje van. Azt szeretem nagyon, amikor az általa varródoboznak nevezett több fiókos izét kinyitja. Abban annyi izgalmas dolog van! Mindenféle szalagdarabok, rengeteg színes fonal, gombok, horgolt virágok. Bár a gombokkal már meggyűlt a bajom, mert némelyikük teljesen úgy néz ki, mintha fából lenne, de mégsem. Beleharaptam, de el is dobtam. A szalagok kiszámíthatatlanok, egyik olyan hosszú, hogy nem bírom kicibálni a dobozból, a másik meg fikarcnyi és az nem olyan vicces. Egyébként legtöbbször mindenféle gyöngyökkel és apró kis fityegőkkel bíbelődik, és főleg erről akar mesélni nektek a blogjában. Meg a kövek hatásairól irkál, virágokat fotóz és engem, természetesen. A fiúgazdim többnyire a laptopját vagy a telefonját birizgálja, vagy mindkettőt egyszerre. Ő következetesen Pocoknak szólít, néha Cin-cinnek, pedig én tényleg mókus vagyok. Majd elmesélem, hogy hogyan idomítom a gazdikat, de most megyek egy kis dinnyemagot ropogtatni.