A Tiffany-kék



A legjobban a csokoládébarna illik hozzá, ha fel akarjuk dobni, tegyünk élénk rózsaszín mellé.



Március 22. a Víz Világnapja. Ennek apropóján költöztetek át most egy, a vízről született korábbi írásomat.
Olvastam egy cikket a víz felhasználásának problémáiról, ennek a némileg átdolgozott változatát írom most le. Napjainkban egyre több írás foglalkozik a Föld ivóvíz és egyáltalán az édesvíz készletével. Valóban nagyon sérülékeny dologról van szó, amely a jövőben fontosabb lesz a kőolajnál és minden fosszilis energiahordozónál, mivel létezésünk feltétele, és fogyóban van Földünkön. Ennek ellenére nagyon gyakran tapasztalhatjuk azt, hogy nem a megfelelő módon bánunk vele. Ennek egyik legfeltűnőbb megnyilvánulása az ivóvízzel történő vécéöblítés. Természetesen a már kiépített rendszereken változtatni néha igen nehéz, főleg paneltömbök, társas házak esetében, mivel a lakók egyhangú egyetértése is szükséges egy új rendszer kiépítéséhez.
A vízfelhasználás megoszlása
Európában a háztartások vízfogyasztása a teljes vízfogyasztás 15%-a volt 2007-ben. Az ipar 53%-kal, a mezőgazdaság 32%-kal vette ki a részét (forrás).
Bár a háztartások ugyan nem a legvízigényesebb részei a modern civilizációnak, de így is napi 130-150 liter/fő fogyasztásterhelést jelentenek. Ennek majdnem teljes egésze, 98%-a szennyvíz lesz (a maradék 2%-ot ivásra és főzésre használjuk fel). A szennyvíz logisztikai rendszerének kiépítése, majd magának a szennyvíznek a megtisztítása, energiaigényes folyamat és sokszor nem vezet eredményre, valamint a hátramaradó szennyvíziszap is problémát jelent.
Kétféle szennyvíz keletkezik egy háztartásban.
A szürke szennyvíz
Egyrészt keletkezik szürke szennyvíz (a szürke szó a víz minőségére utal, nem a színére), mely a tisztálkodás, mosás, mosogatás, autómosás, kertöntözés után visszamaradt, jobb esetben szappanos, mosószódás, valamilyen organikus alapú tisztítószeres vizet jelent. Nitrogén nagyon kevés van benne. Továbbá hangsúlyozni kell, hogy semmilyen gyógyszermaradékot nem tartalmazhat. Ezek a vizek szenet, hidrogént, és oxigént tartalmazó makromolekulákból állnak, melyek a talajba jutva szén-dioxiddá és vízzé alakulnak. Az esetleges kén- és foszfortartalmú vegyületeket oldhatatlan ásványi sók formájában (szulfátok és foszfátok), nem szennyezik a talajvizeket (forrás). A szürkeszennyvíz egyszerű eljárásokkal könnyen tisztítható és a természetbe engedhető. A szürke szennyvíz, így a teljes napi szennyvíztermelés kb. 65%-át (91 liter/fő) adja.
A fekáliás szennyvíz
Az igazán problémás a fekáliás, úgynevezett fekete szennyvíz okozza. Ez tartalmazza az ürüléket és a vizeletet, melyet a legtöbb háztartásban ivóvízzel öblítenek le. A probléma - azon túl hogy tiszta vizet használunk az öblítéshez - az hogy a fekete és szürke vizet településeink bonyolult szennyvíz hálózatában összeeresztjük és együtt kezeljük. Ezzel csak azt érjük el, hogy a kevésbé szennyezett, egyszerű technikákkal tisztítható szürkevizet “befertőzzük” a fekáliás szennyvízzel, melynek már a keletkezésének létjogosultsága is megkérdőjelezhető, annak tudatában, hogy vízöblítés nélkül is megfelelően semlegesíthető.
Az esővíz felhasználási lehetőségei
Az esővizet, ha másra nem is, de növények öntözésére mindenképpen ajánlott használni. Tartalmazza azokat az ásványi anyagokat, melyeket a sterilizált, csapból folyó ivóvíz már nem biztosít számukra. Ezen túl lehetőség van az esővíz más célú felhasználására is. A vécé öblítése teljesen kiváltható esővízzel, de akár mosáshoz, fürdéshez is használható a vízgazdálkodás szintjének megfelelően. A csapadékvíz hasznosítására számos megoldás létezik. Nem csupán tároló-edények, tartályok széles választékát kínálják a kereskedelemben, hanem előre legyártott, komplett rendszereket is. Ezen rendszerek a háztartások megfelelő, ivóvíz felhasználását nem igénylő helyiségeibe eljuttatják az összegyűlt csapadékot, és ha kevés a természetes utánpótlás, az ivóvízrendszerről pótolják a hiányt.
Végezetül összegyűjtöttem néhányat az interneten fellelhető víztakarékossági tippekből.
Ma már egyértelműen érzem, tavasz van. A levegő melegszik, reggel útközben hóvirágot és ibolyát láttam virágozni a kiskertekben. Alig várom, hogy még több virág és szín vegyen körül. Budapesten sajnos nincs világhírű "virágzó utca", de a világ számos városában igen, ezekből hoztam néhányat. A virágok mellett van zöldellő lugas is és még sok más szépség.
Stockholm, Svédország
Grafton, Ausztrália
Tajvan
Jerez de la Frontera, Spanyolország
Brisbane, Ausztrália
Leszbosz, Görögország
Bonn, Németország
Valencia, Spanyolország
Kawachi Fuji Garden, Japán
Washington, USA
Cullinan, Dél-Afrika
Spello, Olaszország
Peloponnészosz, Görögország
Porto Alegre, Brazília
Positano, Olaszország
Forrás: adme.ru
Az AdMe nevű oldalon találtam egy jó kis gyűjteményt, amelyben a hétköznapi tárgyak más értelmet nyernek. Christoph Neumann nem úgy látja a világot, ahogyan az emberek többsége. Reggelizik, meglát egy mákos zsömlét és már meg is van az ötlet. Aztán meglátja a csészéjét és még egy ötlet...
Mákborosta
Tojáslabda fémlábbal, volna rá egy asszociációm...
Egy csésze
Zoknidinó
Mandarinpocak
Tintásüveg fényképezőgépként
Futófésű
Könyvcica
Galacsinfelhő
Permetezőorrszarvú
Kagylófrizura
Ollózás
Kártyaszőnyeg
Kulcsmaci
Kártyavágó, több értelmű is lehet...
Érmefagyi
Pipettatukán
Laplemente
Vízbuborék
Ha további érdekességeket szeretnétek látni Christoph Niemanntól, akkor az Instagramon is megtaláljátok.
Szeretem a gyűrűket, főleg az egyedi darabokat. Kicsit nézelődtem a neten, milyen különlegességek készülnek a nagyvilágban. Sikerült is szép számmal szép, érdekes és egyedi példányokat találni, de közben találtam néhány egészen sajátos darabot is. 15-öt összegyűjtöttem, hogy nektek is megmutathassam őket.
Nem is kommentálom őket, ezt inkább rátok bízom.
Íme a kis gyűjtemény:
Igaz, hogy Húsvét még odébb van, de én a hétvégén készítettem néhány nem éppen hagyományos hímes tojást. Mindenféle otthon is fellelhető maradékkal kreatívkodtam, csak a tojásokat vettem meg hozzá.
Hungarocell és préselt papír tojásokkal dolgoztam, használtam maradék pamutcsipkét, műgyanta rózsákat, filc maradékot. Kell még hobbifesték tetszőleges színben, ragasztó, a festéshez ecset és hurkapálca.
Szúrjuk föl a tojásokat a hurkapálcára és fessük le az első réteg festékkel.
Amíg szárad, addig a filcet van időnk szépen cikkcakkosra vágni.
Száradás után jöhet még egy réteg, én két tojást kicsit meg is antikoltam (ehhez repesztő, vagy antik lakk kell).
Ha megszáradtak, jöhet a dekoráció tetszés szerint. Például először a cakkorsra vágott filccsíkot ragasztottam fel.
Ez követően jött egy kis csipke és 2 kicsi rózsa.
Készült még csak széles lila csipkés, csipkés rózsás, csipkesapkás és egy dekupázsolt is.
Remélem kaptatok 1-2 ötletet a húsvéti készülődéshez. Jó szórakozást!
Március 8. nekem nem csak nőnap, édesanyám születésnapja is, aki más sajnos sok-sok éve nem lehet velem, még egyetemista éveim alatt elvitte őt tőlünk a betegség...
A halála után írtam meg ezt a kis novellát, emlékezve az utolsó napjaira. Ezt osztom most meg Veletek.
Az ember életében talán ez egyik legmegrázóbb és legmeghatározóbb élmény az édesanya halála. Különösen így van ez, amikor még fiatalok vagyunk az elvesztésekor, nincs saját életünk, családunk. Én egyetemi éveim alatt veszítettem el anyámat, krónikus betegsége ellenére váratlanul. Talán lelki ismeretfurdalásom lenne amiatt, hogy nem voltam vele az utolsó hétvégén, ha nem történt volna meg az a néhány apró momentum, amiket most — életemben először — leírok. Az egész drámai hét egy telefonnal kezdődött… Az albérletemben ültem a négy fal között, egyedül, és a vizsgáimra készültem. Előző hétvégén voltam otthon a szüleimnél és az a kép élt bennem anyámról, hogy sokkal jobban érzi magát, mosolyog, bizakodik, tervezget. Nem is gondoltam rá, hogy anyám meghalhat, amíg a szomszédasszony nem hívott a telefonhoz. Apám hívott, éreztem a hangján, hogy feldúlt, de akkor még ő sem és én sem akartam hinni mennyire komoly a baj. Anyám reggel rosszul lett, de az orvosok még délutánig sem mondtak semmi egyértelműt. Természetesen az első busszal hazaindultam. Sajnos mire hazaértem és bementem a kórházba, anyám már eszméletlennek tűnt, de a közelségemre még néhány bizonytalan mozdulattal felelt. Persze az orvosok közölték, hogy a mozdulatok nem jelzések, hiszen kómában van. Nem hagyták, hogy mellette maradjunk, az intenzív osztályon nem lehetett éjszaka hozzátartozó. A következő nap egyértelművé vált a halálos diagnózis: agytrombózis. Műteni legközelebb Németországban lehetne, de belehalna a szállításba. Már csak a csoda segíthetett volna. Május volt, de szomorú, borult ég nézett le ránk, mintha az ég is tudná, gyász közeleg. És május 18-án este azt hittük, vannak még csodák… A kórházból hívtak: gyorsan hozzunk be még egy infúziót, javulni látszik az állapota az újabb gyógyszertől. Pillanatok alatt ott voltunk apámmal. Amíg apám az orvossal beszélt, addig én az ágy lábánál álldogáltam és néztem anyámat. Még mindig eszméletlen volt, egyre mélyebb kómába süllyedt. Csak álltam és néztem… Hirtelen valami nagyon furcsát éreztem: valami meghatározhatatlan melegség öntötte el a belsőmet, az arcomtól lefelé, mintha egy meleg belső kéz simogatott volna meg. Akkor még nem sejtettem, hogy anyám búcsúzik… Hajnali négykor hívtak a kórházból újra: meghalt, pontosan a 25. házassági évfordulójuk napján. Apám erre csak ennyit bírt mondani: „Tudtam, hogy kibírja máig”. A másik furcsa dolog pedig rögtön a temetésen következett.
Nem vagyunk ugyan különösebben vallásosak — főleg én nem szeretem az egyházi formalitásokat, aminek semmi köze az igazi hithez —, de anyám búcsúztatóját egy lelkész mondta. Ahogy álltunk a koporsó mellett elkezdtem érezni az anyám lelkének, tudatának, vagy nem is tudom, minek nevezzem a közelségét. Először csak az éreztem, nem tetszik neki a pap búcsúztatója, a sablonos felületes hosszú ömlengés. Aztán egy még furcsább jelenet következett: odajött a koporsó közelébe egy rokonunk, aki mindig azzal sértegette édesanyámat, hogy csak szimulál, valójában nem is beteg, csak kényelmesebb neki így, mindig van kifogása, ha el szeretne kerülni valamit. Néhány perc alatt a meglehetősen jó egészségnek örvendő rokonunk ugyanolyan tüneteket érzett magán, amik az anyám betegségének tünetei voltak, olyannyira, hogy már-már azt hittük mentőt kell hívni hozzá. Anyám megbüntette a közel tíz évnyi oktalan vádaskodásáért. Ekkor már biztos voltam benne, hogy anyám lelke valóban közöttünk van. A szláv kultúrákban azt tartják, hogy a halott lelke 40 napig van a légkörben, és csak azután távozik teljes egészében. Talán van ebben az állításban némi igazság, de egy anya lelke soha sem távozik végleg a szeretteitől. Már öt éve, hogy anyám elment, de még ennyi idő elteltével is velem van, támogat, ha sokáig dolgozom éjszaka egyedül a számítógép előtt, volt már rá példa, hogy újra érzem a közelségét. Talán a fáradtság és az éjszaka felold valamiféle határt, amit éberen és nappal nem vagyunk képesek átlépni.
Nem kell, hogy üzenjenek a halott szeretteink, elég az a tudat is, hogy nem veszítettük el őket teljesen… Ezek miatt a felsorolt apró közjátékok miatt tudom azt, hogy anyám megbocsátotta nekem azt, hogy szóban már nem tudtunk elköszönni.
A nőnap kialakulásáról sok újat nem lehet mondani, egy rövit összefogalót hoztam a tutilapok oldalról.
Kevesen tudják, hogy nem is olyan egyszerűen és romantikus célzattal indult hódító útjára ez a neves ünnep. A Nőnap kialakulása, létrejötte hűen jellemzi a nőknek azt az évszázados küzdelmét - a világ minden részén - amelyet azért folytattak, hogy kivívják a társadalom elismerését, esélyeik egyenlőek lehessenek. 1910-ben a második Internacionálé létrehozta a nőnapot, amellyel a választójog kivívását kívánták demonstrálni. Először a világon 1911. március 19-én tartották meg a Nemzetközi Nőnapot Németországban, Dániában, Svájcban és Ausztriában. Véglegesen 1917-ben (az oroszországi események után) március 8-ra tették a Nemzetközi Nőnap dátumát. Hazánkban 1914-ben emlékeztek meg először ilyen formában a nőkről. Összegezve: a nők elérték céljaikat, szinte mindenhol kivívták egyenlőségüket és gyakorlatilag ugyanazokkal a jogokkal indulhatnak el az élet rögös útjain, mint a férfiak. Isten éltesse a Nőket!
1910-ben határozták el, hogy nemzetközi nőnapot tartanak annak emlékére, hogy 1857. március 8-án New Yorkban a textilipari munkásnők a béregyenlőségért és munkaidő csökkentéséért sztrájkoltak. A dátum akkor vált véglegessé, amikor 1917-ben Oroszországban ugyanezen a napon tüntettek a nők kenyérért és a békéért. Az ünnep igazi születése korábbra, a századfordulóra tehető, és szorosan összekapcsolódott a nők különböző jogainak követelésével.
Néhány évtized elteltével, amikor már egyre több országban vívták ki a nők a választójogot, és a mozgalom elérte legfőbb célkitűzését, hanyatlani kezdett. A 60-as évek nőmozgalmai során viszont új értelmet kapott a nőnap: a nők már az egyenjogúságukért küzdöttek. 1977-ben az ENSZ is elismerte, és felvette a világnapjai közé.
Magyarországon először 1914-ben ünnepelték a nőnapot. 1949-től az állami propaganda állította a saját szolgálatába, a rendszerváltás után viszont az ünneplése visszaszorult. Érdekes momentum azonban, hogy Oroszországban a mai napig munkaszüneti nap március 8.
Március 6. Energiatakarékossági világnap, ennek alkalmából néhány spórolós tippet hoztam.
Rengeteg tipp kering az interneten, ezekből gyűjtöttem össze egy csokrot.
Felejtsd el a stand-by üzemmódot: az ily módon félig kikapcsolt gépek alattomosan pörgetik a villanyórát. Amit csak lehet, használat után húzz ki a konnektorból. A hagyományos villanykörtéket cseréld ki LED-es izzókra vagy kompakt fénycsövekre (vigyázz a megfelelő színhőmérsékletre!) – ezek drágábbak, de jóval kevesebbet fogyasztanak, és sokkal tartósabbak. Kapcsold le a villanyt, ha nincs rá szükséged! 5 lámpa lekapcsolása a folyosókon és a szobákban = évi 60 euró megtakarítást, évi 400 kg szén-dioxid-kibocsátáscsökkentést jelent. A lámpákat persze nem kell mániákusan kapcsolgatni. Persze sehol ne égjen feleslegesen a villany, de ha csak két percre mész ki a szobából, hagyd inkább égve: a gyakori fel-le kapcsolgatás rövidíti az izzók élettartamát.
1°C-os hőmérsékletcsökkentés otthon 5-10%-os fűtésszámla megtakarítás. Cseréld le szimpla üvegű ablakaidat dupla, thermo ablakokra, ha van rá lehetőséged. Hosszú távon megtérül a kiadás, mert a dupla üvegű ablakok akár 70%-kal csökkentik az energiaveszteséget!
Programozd be a termosztátot! Ha éjszaka, illetve amíg nem tartózkodsz otthon, alacsonyabbra állítod a hőmérsékletet 7-15%-os fűtésszámla megtakarítást érhetsz el.
Általában 20-21 °C elegendő a komfortérzethez. A lakás egyes helyiségeiben ideálisnak vélt hőmérsékletek a következők: Lakószoba: 20 °C, Gyerekszoba: 21-22 °C, Étkező: 20 °C, Konyha: 18 °C, Hálószoba (nappal és éjszaka): 16-18 °C, Fürdőszoba (a használati idő alatt): 23 °C, Előtér és folyosó: 15 °C
Kétnapi távollét esetén a hőmérsékletet ajánlott 15 °C-ra állítani. Ennél hosszabb távollét esetén a hőmérsékletet célszerű 12 °C-ra beállítani és minden belső ajtót nyitva tartani.
A nagyon hideg téli napokon nem szabad teljesen leállítani a fűtést, mert a nagyon lehűlt helyiségek felfűtése sok időt és energiát vesz igénybe.
Használj függönyt, sötétítőt, reluxát, redőnyt, ezáltal a nyári hónapokban csökkentheted a közvetlen napsugárzás plusz melegítő hatását, és télen a nagyon hideg levegő beáramlását.
Ne takard el vagy le a fűtőtestet, mert így romlik a hősugárzás és a hőáramlás.
Tudtad, hogy egy kiló kínai fokhagymával 2,6 kg szén-dioxidot is veszel? A szállítása során ugyanis ennyit bocsátanak ki a kamionok, hajók 1kg árura vetítve. Válassz a helyi-hazai, környezetbarát, minimális csomagolású terméket, ezzel teszel magadért, a környeztért és a termelőkért.
Egy átlagos magyar kb. 15-20 kg papírt használ fel havonta. Ha új nyomtatót vagy fénymásoló gépet használsz vagy vásárolsz, válassz olyat, amelyik a lapok mindkét oldalára képes nyomtatni! Mielőtt kinyomtatnál egy dokumentumot vagy e-mailt, fontold meg, hogy valóban szükséges-e kinyomtatni.
Magyarországon naponta közel 1 millió műanyag szatyrot dobunk ki és kerül a lerakókra. Csökkentsük a hulladéktermelést, mivel minden termék valamilyen módon (például előállításuk vagy szállításuk során) üvegházhatású gázok kibocsátását okozza. Energiát is megtakarítunk, ha újra használható (vászon)zacskókat, dobozokat használunk.Válassz a kevés csomagolóanyagba csomagolt és az utántöltő termékek közül. Kerüld az eldobható törlőkendők és papírtörülközők használatát!
A konyhában nézd át a fazekakat és a serpenyőket is: ezeket mindig a megfelelő méretű főzőlapon használd, szabadulj meg a deformált aljú példányoktól, és lehetőség szerint tegyél fedőt az edény tetejére, így gyorsabban elkészül az étel. Szagelszívó helyett pedig jobb, ha az ablakot használod.
2015-ben Húsvét április 5-6-ra esik, így még egy hónapunk van rá, hogy ezekből az aranyos mintákból valamelyiket, vagy akár mindet kihímezzük.
Nehéz választani a sok-sok interneten fellelhető szebbnél szebb minta közül, én most The Snowflower Diaries angol-magyar nyelvű blog ingyenes mintáiból hoztam néhányat.