Azt hiszem a most következő kis sztorit leginkább a cicások és a cicák értik majd meg. Néha mesélek Neketek a bolondos gazdim és az én kis életünkből.

Most el kell mesélnem Nektek a tegnap esti alakításunkat anyuval. Ennyire ügyetlenek még mi sem szoktunk lenni. Anyu sokat dolgozik, szerintem későn jön haza, ezért az almomat nem takarította ki az elvárt időben, én erre megbüntettem, a nagydolgot a fürdőkádban intéztem. Tudom, ez nem volt elegáns megoldás, de jobb, mint a szőnyeg, nem? Míg anyu azt takarította, elkezdtem rettenetesen hangosan követelni a vizecském azonnal kicserélését. Anyu ki is cserélte (volna), de én annyira fickándoztam, hogy meglöktem a kezét és locccs… Az én bundácskámra. Képzeljétek, nyakon öntött. Persze elrohantam felháborodásomban, összecsöpögtetve a fél lakást. Anyu egy nagy törölközővel követett, de nem szeretem a nagy lobogó textileket a közelemben. A hálószobában kiegyeztünk abban, hogy egy kicsi kéztörlővel megszáríthatja a bundámat. Anyu amúgy is fáradt volt, és az előző jelenet sem tett jót neki, de azért nekilátott főzni. Azt a konyhaajtóból figyeltem: belelógatta a konyhakendőt a forró tésztavízbe, így majdnem megégette magát, aztán azt mondta „békönt” süt (szerintem sima szalonna volt, na mindegy) és azok elkezdtek apró darabkákban kipattogni az edényből, anyu meg papírtörlővel kapkodta fel őket nehogy én megegyem, mert forró és zsíros. Hogy én? De kérem, és egy félperzsa, higgadt úrinő vagyok, már a doki bácsi is megmondta, hogy van bennem perzsa vér. Nem szoktam arra vetemedni, hogy emberi táplálékot csak úgy megegyek. Ennyi izgalom nekem elég is volt, letelepedtem a nappaliban duzzogni kicsit, de persze az ajtó közelében, nehogy lemaradjak valamiről.

Puszi, Julcsa

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Köszönöm!