Ez a recept is úgy született, mint sok másik, nézelődtem a boltban és észrevettem ezt azt, például a szárított gombákat, amiben végre nem csak csiperke és laskagomba volt, hanem barna tinóru is, amit nem tudok gyakran beszerezni mióta Budapesten élek. A tinóru íze sokat tud lendíteni a gombás ételek ízvilágán, illetve nekem nosztalgikus íz is, bár csak a felnőtt korhoz közeledve kezdtem el gombaféléket fogyasztani. Az alapötlet egy gyors gombaszósz volt,  extra hozzávalók nélkül, ehhez kellett volna két tömlős sajt az meg éppen nem volt, viszont volt tömlős juhtúró (sosem főztem még ilyennel). Még vettem egy főzőtejszínt és az alapok meg is voltak. Nem tudtam, hogy milyen lesz, de az eredmény pozitív csalódás lett, sőt kifejezetten kellemes meglepetés. Amit most leírok, az a szárított gombával készül változat, de majd friss gombával is elkészítem, sőt, ha tudok más erdei gombát venni, természetesen azzal is.

A hozzávalók:

• 70 g vegyes szárított gomba
• 1 teáskanál olaj
• 2,5 dl víz
• 200 g juhtúró (tömlős)
• 5 dl főzőtejszín (20%-os)
• 1,5 teáskanál konyhasó
• 2 mokkáskanál tárkonylevél (morzsolt)
• 2 mokkáskanál kakukkfű
• 1 mokkáskanál zöld bors

A szárított gombát leöblítettem, majd kb. 40 percre beáztattam, aztán lecsepegetettem és felaprítottam. Az olajat felhevítettem, beledobtam a gombát és kicsit megfuttattam az olajon. A gomba áztatólevéből 2,5 dl-vel felöntöttem és egy csipet sót hozzáadva 15 percig főztem. A sót az elején csak óvatosan adagoltam, mert a juhtúró is sós, ezért a végleges sómennyiséget csak a végén lehet hozzá adni, ha nem akarjuk elsózni. A gombákhoz kerül a juhtúró és addig kevergetem, míg szépen elolvad a massza. Ha már eltűntek a darabok, jöhet a tejszín. Az egészet lassú tűzön még 5-7 percig forralom néha megkeverve és mielőtt elzárnám a tűzhelyet, beledobom a kakukkfüvet, tárkonyt és frissen őrölök bele zöld borsot és óvatosan sózom, inkább kóstolgatva, mert a túró sótartalma meghatározó lehet. Egy picit, 1-2 percig hagyom még forrni és kész. Nagyon krémes, lágy szósz az eredmény, ami remekül vonja be a tésztát.

Ez a szárított gombás receptváltozat 100 grammban 174 kcal-át tartalmaz.

A kalóriák kiszámításához a Kalóriabázist használom.

Nekem nagy kedvencem a durum masni tészta, így azt készítettem hozzá.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Ígértem még egy ötletet a „partizán” sonka hasznosítására, amint muszáj volt kipróbálnom, hogy az utolsó adag maradékot is hasznosítsam, de valahogy át kellett helyeznem az egészséges étkezés körébe. Mivel tulajdonképpen egyféle szendvicskrém, ezért átlagosan valamilyen átlagos pékáruval kellene fogyasztani, de azt ugye jó ideje igyekszem mellőzni. A krém gyorsan elkészült, a tálaláson kicsit variálni kellett.

A hozzávalók (a szendvicskrémhez):

• 355 g kockázott főtt sonka
• 6 db tojás
• 150 g light majonéz
• 0,5 teáskanál fekete bors

A tojásokat keményre főztem. A kockázott sonka és a tojások egyszerre kerültek az aprítógépbe (több adagban tudtam átpörgetni, mert megint sikerült családi mennyiségnek nekifutni). A tojásos-sonkás masszát csak borsoztam és hozzákevertem a majonézt és jól átkevertem.

Ez a krém 100 grammban 160 kcal-át tartalmaz.

A kalóriák kiszámításához a Kalóriabázist használom.

A tálaláshoz salátakeveréket, tortillát és piros kaliforniai paprikát használtam. A tortilla lapot megkentem a krémmel, rászórtam a csíkozott salátakeveréket és a közepébe paprika csíkokat raktam. Ezt így együtt már nem számoltam a kalóriákat, de azt hiszem elég jól sikerült összeállítani a tekercset, hiszen a szénhidrát, a fehérje, a zöldségek ott voltak szépen egyben minden falatban.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Ugyan a húsvéton már rég túl vagyunk, de még maradt itthon némi „partizán” sonka, amit hasznosítani kellett valahogy, lehetőleg egészséges/diétás ételként. Először tésztasalátára gondoltam, de inkább valami meleg ételt szerettem volna, meg a sajt és tejföl hasznosítása is időszerűnek tűnt. (Később láttam egy cikket a fordított bevásárlásról, hát ez az étel is valahogy úgy készült).

Ebből a mennyiségből jókora adag lett, így a kollégáknak is jutott bőven, jelentem még élnek és leszámoltunk a „partizán” sonka egy részével és van ötletem a maradékra is, azt is leírom később.

A hozzávalók:

• 500 g teljes kiőrlésű penne
• 450 g kockázott főtt sonka
• 300 g edami sajt
• 1 csomag (5 db) újhagyma
• 1 teáskanál olaj
• 1 teáskanál konyhasó
• 450 g tejföl (12%)
• 175 g natúr joghurt
• 5 g metélőhagyma (szárított)
• 0,5 teáskanál fekete bors

A pennét al dentére megfőzöm, és hozzákeverem a sonkakockákat. Az olajon megfuttatom a karikázott hagymát, a zöld szárával együtt, és sózom, majd ráöntöm a tejföl és a joghurtot, kicsit összeforralom. Miután elzártam a gázt a szószba beleszórom a metélőhagymát és a borsot (egyikkel sem bántam szűkmarkúan). A tésztás-sonkás keverékre borítom a szószt és jó alaposan összekeverem. A masszát jénai tálba borítom, és megszórom sajttal. A sajttal szintén kifejezetten bőkezű voltam, de az a finom vastag pirult sajtréteg a kész ételen igazán megérte.

Ez a receptváltozat 100 grammban 225 kcal-át tartalmaz.

A kalóriák kiszámításához a Kalóriabázist használom.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Már meséltem nektek, hogy több mint egy éve költöztem a menhelyről a nem teljesen százas anyámhoz, aki sajnos néha túl komolyan veszi a szabályokat – főleg, ha az én bőrömről van szó. Nem sokkal a beköltözésem után történt ez az eset, és azóta sem rajongok különösebben azért, ha anyám ölbe vesz… gyanús, nagyon gyanús.

Szóval békés estének indult. Anyám hazajött, megkaptam az esti szószost (az élet apró örömei), semmi baljósat nem éreztem. Éppen anyu ölében heverésztem, méltóságteljesen szemlélődve, amikor csöngettek. Na most: mi visszavonult hölgyek vagyunk, nálunk a vendég olyan ritka, mint a diétás jutifalat. Főleg este.

Anyu – velem a karjában, mert nyilván testőrnek használ – kiment ajtót nyitni. A belső folyosón még minden rendben volt, de aztán kinyitotta a külső ajtót… hűűű. Hát én csak pislogtam, mert ekkora fickóra nem számítottam. Konkrétan úgy nézett ki, mintha félúton megállt volna a növésben… csak túl későn.

Egy kecses (és teljesen indokolt) ugrással a folyosó belső sarkába vetettem magam, majd sprint be a lakásba. De az Óriás jött utánunk. Már ez sem tetszett, de arra az aljas merényletre azért nem számítottam, ami következett.

Anyu újra ölbe vett – már itt gyanút kellett volna fognom –, mire az Óriás sunyin előhúzott valamit a hátsó zsebéből… és képzeljétek, csak úgy beleszúrt a kis bolyhos popsimba! Teljesen indokolatlanul, minden előzetes egyeztetés nélkül!

Na, erre anyu olyan törzsi tetoválást kapott a mellkasára, hogy a maorik csak csendben jegyzetelnének. De nem ám, hogy elengedett volna! Nem. Tartott, mint egy rosszul sikerült párkapcsolatban.

És ha ez még nem lett volna elég, az Óriás egy bogyót is a számba dobott, majd addig simizte a torkomat, amíg le nem nyeltem. Mondom: nem volt finom. Egyáltalán nem. Nulla csillag, nem ajánlom.

Ezután természetesen elvonultam duzzogni (méltósággal), miközben fél füllel hallgatóztam. És mit hallok? Anyu fizetett ezért a disznóságért! Sőt, még egy újabb időpontot is megbeszéltek, amikor egy „oltásnak” nevezett kínzásnak is kitesznek.

Rendben. Akkor én most elkezdem a körömélesítést.

Mert hiába gügyög nekem az Óriás… legközelebb nem csak anyám fog törzsi mintákat viselni. Ő is kap. És nem lesz szimmetrikus.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Újra főzőcskéztem, továbbra is diétás szellemben. Az elnevezéssel akadt egy kis probléma, mert csak unalmas nevek jutottak eszembe, de úgy döntöttem nem fogok nyakatekert éttermi neveken agyalni, maradtam a tényeknél. Érdekességként azért mutatom AI barátom javaslataiból a két kedvencemet:

„Éttermesebb”: Selymes pulykaragu színes paprikával

Kreatívabb / játékos: Erdő és kert találkozása (pulyka–gomba–paprika)

A hozzávalók:

• 300 g laskagomba
• 450 g pulyka tokányhús
• 200 g piros kaliforniai paprika
• 1 teáskanál olaj
• 2 teáskanál konyhasó
• 0,5 evőkanál  petrezselyem levél (szárított)
• 5 dl víz
• 450 g tejföl (12%)
• 400 g natúr görög krémjoghurt
• 5 g tárkonylevél (morzsolt)
• 0,5 teáskanál cayenne bors
• 1 mokkáskanál őrölt színes bors

Az olajon elkezdem pirítani a húst, és először a gombák szárát, mert azoknak sajnos hosszasabb főzési idő kell. A felkockázott paprika következik, majd a csíkokra vágott gombakalapok. Hagyom a saját levükben kicsit pirulni őket, ekkor kerül rá a só és a petrezselyem. Ha kicsit már minden megpirult, akkor felöntöm a vízzel és lassú tűzön közel 1 órát főzöm a ragut (más gombafajtával gyorsabban is megvan). A tejfölt és joghurtot összeöntöm és simára keverem, és egy kis hőkiegyenlítéssel öntöm az ételbe. Hagyom továbbra is forrni, hogy kicsit sűrűbbre forrja magát a mártás, mert nem akarok sűrítőanyagot használni. A végén kerülnek bele a fűszerek, azzal csak egyet rottyan az étel. A joghurt miatt kicsit savanykásabb, így jól passzol bele a tárkony, de ha csak tejföllel készül, az sem „ront” olyan sokat a kalóriatartalmán.

Mivel elég késő este főztem, köretnek csak bulgurt dobtam össze hozzá, bár teljes kiőrlésű tésztával terveztem.

Ez a receptváltozat 100 grammban 85 kcal-át tartalmaz.

A kalóriák kiszámításához a Kalóriabázist használom.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Sziasztok!

Leila cica vagyok, és bár ma már éppen 19 hónapja, hogy beköltöztem anyámhoz (számotokra Kunigundaként ismert) eddig még egy árva bemutatkozó posztot sem tett közzé rólam. Hát akkor mesélek én róla. A legfrissebb élményemet meg is osztom veletek. Az én buggyant anyám már megint nem tudott aludni, és hajnali fél háromkor kimászott az ágyból. Mikor meghallottam a kávéfőzőt a konyhából, tudtam, hogy ebből sem lesz pihenés. Ilyenkor rátör a fotózási vágy és elkezd termékeket fotózni, pedig igazán foglalkozhatna velem is, annak több értelmét látnám. De nem. Egy kis időt kapott, hátha észhez tér, de ez nem olyan némber. Kénytelen voltam akcióba lépni. Először csak finoman jeleztem, hogy itt vagyok, lehetne mondjuk engem simizni. Nem jutottam vele semmire. Elkezdte magyarázni, hogy dolgoznia kéne, mert fel kell tölteni az bizsukat a shopba.

Nem tudott meghatni vele. A következő darabnál már már elég sértődött fejjel üldögéltem az aktuális karkötő fölött.

Ezzel sem sikerült jobb belátásra bírni. Amikor áttért a fülbevalókra, akkor gondoltam besegítek, és adok neki egy szép hátteret, a képekhez.

Képzeljétek, nem értékelte. Zsarolásba kezdett, amit igazán nem vártam volna tőle. Azt kezte magyarázni, hogy ha nem dolgozhat, akkor nem lesz miből cicamájast venni nekem. Felháborító, hát az nekem alanyi jogon jár. Utána kell néznem a cicaombudsman elérhetőségének.  Hogy hangot adjak a véleményemnek, az egész fülbevalóállványt fülbevalóstul lepofoztam a földre. Mondjuk, hajnalban szépen csattant a padlón. Erre anyám elkezdte magyarázni, hogy az alsó szomszédot nem kéne ilyenkor felébreszteni. Mondja ő, aki, ha békésen szuszókál reggelig az egész agyament munka (már ha ezt annak lehet nevezni) el sem kezdődik. Rájöttem, hogy tényleg nem százas, de hát ezt dobta a gép. Szóval elvonultam duzzogni. Mikor végre megunta a kattingatást, átült a laptopjához valamit pötyögött és nem fogjátok elhinni, fél ötkor visszamászott az ágyba. Hát akkor már miért??? Gondoltam érezze a törődést, bementem és jó alaposan végigtapostam. Ilyenkor nyavalyog, hogy a 8 kilós paplanjára (modom, hogy nem tiszta az elméje) nem kell még 4 kiló macska is. Faképnél hagytam, hogy szálljon magába. A lelkiismeretlen némber erre szépen elaludt, alig tudtam időben kipofozni az ágyból. Az rendben van, hogy jobb a kiszolgálás, mint a menhelyen, de úgy gondolom, hogy ráfér némi nevelés. Lehet, hogy a következő bejegyzésem "Hogyan neveld az elmeroggyant anyádat" témával jelentkezem. 

Puszi, pacsi: Leila.

Kimaradt néhány hónap, de már kaptam célzásokat, hogy vissza kellene térnem a blogoláshoz, és nekem is hiányzott, hogy leírjam a recepteket vagy a történéseket.

Nem egy diétás recepttel térek vissza, hanem egy gyors kevert sütivel, amit egy kis belekevert lekvárral dobtam fel. Jól variálható és gyors alap süti. Egy neten talált receptet alakítgattam, mert az ott leírtak alapján nem igazán állt össze a süti. Most az abszolút alap tésztát írom le, de számtalan módon feldobható a süti, magvakkal, aszalt gyümölccsel, csokidarabokkal, vagy a végén egy kis csokimázzal.

A hozzávalók:

• 460 g sima liszt
• 1 csomag sütőpor
• 270 g cukor (ennyivel nem lesz túl édes, aki édesebbre vágyik, lehet többet használni)
• 1 csomag vaniliáscukor
• 3 púpozott evőkanál natúr kakaópor
• 100 ml étolaj
• 400 ml tej
• 520 g lekvár (hígabb változat)

A száraz hozzávalókat (liszt, cukor, sütőpor, vanília, kakaó) összekeverem egy tálban. A tejet és olajat egy mérőedényben összeöntöm. A folyadékot lassan adom a száraz hozzávalókhoz, és fakanállal simára dolgozom. A massza kicsit sűrű és nehezen keverhető, de miután belekeverjük a lekvárt (baracklekvárt használtam), akkor már lágyabb, könnyen keverhető lesz. Sütőpapírral bélelt tepsibe (most 27*34 cm-es) öntöm és elsimítom. Gázsütőben közepes lángon úgy 45 percig sütöm, de tűpróbával ellenőrzöm. 

Azért ennek receptnek a kalóriatartalmát is kiszámoltam, a süti 100 grammban 289 kcal-át tartalmaz.

A kalóriák kiszámításához a Kalóriabázist használom.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

A különböző saláták nagyon jól jönnek kapkodós napokon is, de az ünnepi készülődésben is mindig ott vannak a listán. A kukorica egy kedvelt alapanyagom, de valami új ízvilágot akartam a salátának. Nézelődtem vásárlás közben és megakadt a szemem a savanyított gyöngyhagymán. Otthon összekóstoltam őket és úgy gondoltam, egész jó az összhatás. Még egy kis ez meg az és készen is lett a sali. Érdekes, hogy az íze mennyire kíván maga mellé valami sült húsfélét, még ha az csak sült virsli is.

A hozzávalók: 

• 450 g mirelit kukorica
• 120 g savanyított gyöngyhagyma (édesítőszerrel)
• 6 darab főtt tojás
• 150 g light majonéz
• 200 g natúr görög krémjoghurt
• 2 teáskanál só
• 1 mokkáskanál fehérbors

A kukoricát enyhén sós vízben megfőztem, lecsöpögtettem. Közben a főtt tojás is elkészült. A kukoricához reszeltem a tojásokat (majdnem minden salátába reszelve kerülnek), a gyöngyhagymákat felkarikáztam. A majonézből, joghurtból, kevés sóból és a fehérborsból simára kevertem az öntetet. Már csak jól össze kellett keverni a hozzávalókat és készen is volt.

A kész étel 100 grammban 130 kcal-át tartalmaz.

A kalóriák kiszámításához a Kalóriabázist használom.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Tegnap miután megírtam a bejegyzést, elmentem könyvtárba. Jó ott bóklászni, a folyamatosan újabb címekkel bővülő füzetem alapján keresgélni, meg csak úgy véletlenszerűen is választani valamit. A könyvtáros hölggyel beszélgettem egy kicsit és valahogy szóba került az, hogy segíteni másoknak. Azt mondta, hogy ő is szeretne, de nem tudja, hogy hogyan kezdjen neki. Elmeséltem néhány apróságot, példákat, hogy én miket szoktam csinálni. Hazaúton azon gondolkodtam, hogy arról is írni kéne, hogy milyen sok lehetőségünk van adni akár csak egy keveset, akár úgy is, hogy ki sem lépünk a lakásunkból.

Valahogy aztán ma úgy alakult, hogy az első nagy adománygyűjtő kudarcom jutott eszembe. Azt szoktam mondani annak, aki nincs jó passzban, hogy engedje, hogy átjárja a rossz érzés, hogy el tudja engedni. Az a rendezvény hatalmas kudarc volt, de talán sikerült eljutnom oda lélekben, hogy nem lesz soha kellemes emlék, de tudom, mit tanultam belőle a szervezésről és már nem kelt olyan mély rossz érzést bennem. Az életem egy epizódja ez is.

2010. október 4-én történt a vörösiszap-katasztrófa, ami Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket érintette. Sokkoló volt látni a híradóban. Bennem meg feltámadt az elmebaj, hogy kellene valami jótékonysági kampány, valami esemény. Persze nulla tapasztattal futottam neki. Jótékonysági kézművesvásárt szerveztünk. Az eladók toborzása egész szépen ment. Lett helyszín is, segítők is. Csak egy valamiből volt kevés, ami fontos lett volna: érdeklődőből. Úgy éreztem, hogy égek, mint a benzinbe áztatott rongy. Csalódást okoztam az eladóknak, nem volt bevételük és nem tudtunk segíteni sem a károsultaknak. Egy borzalmas nap volt. Akkor és ott lehet, hogy azt mondtam, hogy soha többé nem csinálok ilyet. Elfelejteni nem tudom, de mégis időről időre belekeveredek valamibe. Hiába történt, ami történt, valahogy ilyenkor nem szorongok, mert hajt valami késztetés. A mentális problémáim olyankor diszkréten visszavonulnak és pörgök, szervezek, vagy csak csatlakozok. A sokat szidott közösségi média ilyenkor nagyon jól tud jönni. És abban is van valami megnyugtató, hogy ha szükség van rá, akkor ismeretlen emberek összefognak és segítenek.

Illusztráció:  AI által generált

A tegnapi bejegyzésben említettem „a rossz tanár” történetet, amit eddig nem írtam meg, pedig nagyon sok év telt el azóta, hogy utoljára láttam az illetőt. Visszatekintve úgy látom ő volt az első mérgező ember az életemben, aki közel 10 évig volt a sötét árnyékom, bár akkor még annyira nem viselt meg a nyomás, hiszen gyerek voltam, és nem tudtam mik azok a mentális problémák. Csak nem értettem. Nem értettem, hogy ha egy teremben 50 gyerek zsibong egyszerre, akkor miért éppen engem kell leszidni, mikor én csak a mellettem ülővel beszélgetek, nem kiabálok, nem futkosok. Nem értettem, hogy miért mondja a szüleimnek, hogy milyen elégedett velem, mikor a legkisebb hibámért is hangosan megaláz az osztály előtt. Nem tudtam, hogy ha én nyerem az iskolai tanulmányi versenyt, akkor is más megy a városi versenyre. Azt tudtuk, hogy kik a kedvencek és miért.

Szerettem tanulni és olvasni, de a kémiát nem értettem. Mindaddig, amíg „a rossz tanár” nem törte el a lábát. A helyettesítés alatt értettem és szerettem a kémiát. De sajnos a lábtörés viszonylag gyorsan gyógyul.

Azt hiszem sosem bújtam ki a munka alól, de ha valakinek szúrod a szemét, akkor tehetsz bármit, nem vagy elég jó. Egy lombikot sem tudsz jól megtörölni.

De telnek az évek és lassan kiderülnek dolgok, és itt elérük a kézimunkához. Azért a kötésről szóló bejegyzés hozta elő az emléket, mert a háztartástant is ez a csodáslatos némber tanította, illetve önként jelentkezni kellett kézimunka szakkörre, amit nyilván szintén ő vezetett. A csak „munkaórának” nevezett oktatás során pedig olyan fontos szakkifejezéseket tanultam, mint például: „úgy varrsz, mint az ökörhugyozás” (kézzel hajtós varrógéppel nem könnyű ám egyenesen tartani az anyagot). A másik fontos dolog, hogy ne akarj sokat tudni, mert azért is kikapsz, hiszen te úgysem tudod megcsinálni, érd be azzal, amit a tanár megmutatott. Az első aha-élmény a munkaórán csak megmutatott makramé bagoly kapcsán jött. Ugyanis teljesen véletlenül kiderült, hogy azt a bizonyos baglyot a tanárnő lánya készítette, a kedves mama nem tudná elkészíteni. Aztán a második nehezebben állt össze, és a szakkörön történt. Volt nálam egy félkész sál. Persze, szerinte nem volt jó, mert nem úgy csináltam, ahogy ő akarta. Bontsam le. Hát nem. Egy kiskamasz első saját magának készülő darabját lebontani, hát nincs az a szakkör. De önkéntesen muszáj volt menni, hát legközelebb vittem tűt meg gombolyagot és szófogadóan azt a mintát kötögettem, amit javasolt. De nem fértem a bőrömbe, mert egy alkalmat ültem nyugton, a következő alkalommal egy mintát is vittem magammal, hogy segítsen, hogy ezt, hogy kell megkötni. Nagyon gyorsan vissza lettem zavarva az asztalomhoz, hogy ez nekem még nagyon magas, mit gondolok stb. Megint nem tudtam mit vétettem. A történelem gyorsan ismétli önmagát. A szép kötött holmikról is kiderült, hogy nagyrészt nem az ő munkái. Úgy tanultam tovább a kötést ahogy azelőtt, könyvből, és édesanyám ismerőseitől. Sosem leszek profi, de feladni sem fogom.

Az érettségi pedig megszabadított az első mérgező embertől, aki kicsinyes bosszú miatt keserítette évekig az életem.

Illusztráció:  AI által generált