2019 színe

A Pantone amerikai cég, minden év decemberében megválasztja a következő év hivatalos árnyalatát, ami meghatározó lesz mind a divatvilágban, mind a sminktrendekben és a lakberendezésben is. A 2018-as színről szóló bejegyzésben kicsit többet írtam a Pantone cégről.  Nem olyan rég követem, hogy milyen színnel rukkolnak elő, így csak az utóbbi 3 évet tudom felidézni: 2016-ban 2 szín volt (kivételes eset), a rózsakvarc és a derűs kék, 2017-ben a lombzöld, és 2018-ra az ultraibolyát választották, egy különös, misztikus lila árnyalatot.

coral1.jpeg

Lássuk mire szavaztak, mi lesz 2019 színe. A befutó a Living Coral nevű, 16-1546-os kódú szín lett. Instagram posztjában a cég úgy jellemzi a színt, hogy egy élénk és életigenlő narancs egy kis arany felhanggal. A Living Coral üdvözli és ösztönzi a könnyed életet, szimbolizálja az optimizmus és örömteli törekvések szükségességét. A Living Coral, a halványított terrakotta, nyugalmat árasztó szín, olyan, mint megérkezni egy oázisba - ahogy a Pantone cég fogalmazott.

coral2.jpg

A szakemberek általában hosszas, többek között művészeti és szociális megfigyelések után választják ki a színt, az idei indoklása: a felgyorsult világunkban, ahol mindent behálóz a technika, a virtuális valóság, még nagyobb szükség van a melegségre, a meghittségre. Szerintük ez a puha, kissé pasztelles korallszín pont ezt az érzést sugározza, és közben energikus, optimista látványt kelt.

coral3.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)