Kunigunda Kincsei

2015\03\09

Romantikus húsvéti tojások

Igaz, hogy Húsvét még odébb van, de én a hétvégén készítettem néhány nem éppen hagyományos hímes tojást. Mindenféle otthon is fellelhető maradékkal kreatívkodtam, csak a tojásokat vettem meg hozzá.

Hungarocell és préselt papír tojásokkal dolgoztam, használtam maradék pamutcsipkét, műgyanta rózsákat, filc maradékot. Kell még hobbifesték tetszőleges színben, ragasztó, a festéshez ecset és hurkapálca.

hb1.JPG

Szúrjuk föl a tojásokat a hurkapálcára és fessük le az első réteg festékkel.

hb2.JPG

Amíg szárad, addig a filcet van időnk szépen cikkcakkosra vágni.

Száradás után jöhet még egy réteg, én két tojást kicsit meg is antikoltam (ehhez repesztő, vagy antik lakk kell).

hb5.JPG

Ha megszáradtak, jöhet a dekoráció tetszés szerint. Például először a cakkorsra vágott filccsíkot ragasztottam fel.

hb3.JPG

Ez követően jött egy kis csipke és 2 kicsi rózsa.

Készült még csak széles lila csipkés, csipkés rózsás, csipkesapkás és egy dekupázsolt is.

hb4.JPG

Remélem kaptatok 1-2 ötletet a húsvéti készülődéshez. Jó szórakozást!

2015\03\08

Nem tudtunk elköszönni

angyal.jpgMárcius 8. nekem nem csak nőnap, édesanyám születésnapja is, aki más sajnos sok-sok éve nem lehet velem, még egyetemista éveim alatt elvitte őt tőlünk a betegség...

A halála után írtam meg ezt a kis novellát, emlékezve az utolsó napjaira. Ezt osztom most meg Veletek.

Az ember életében talán ez egyik legmegrázóbb és legmeghatározóbb élmény az édesanya halála. Különösen így van ez, amikor még fiatalok vagyunk az elvesztésekor, nincs saját életünk, családunk. Én egyetemi éveim alatt veszítettem el anyámat, krónikus betegsége ellenére váratlanul. Talán lelki ismeretfurdalásom lenne amiatt, hogy nem voltam vele az utolsó hétvégén, ha nem történt volna meg az a néhány apró momentum, amiket most — életemben először — leírok. Az egész drámai hét egy telefonnal kezdődött… Az albérletemben ültem a négy fal között, egyedül, és a vizsgáimra készültem. Előző hétvégén voltam otthon a szüleimnél és az a kép élt bennem anyámról, hogy sokkal jobban érzi magát, mosolyog, bizakodik, tervezget. Nem is gondoltam rá, hogy anyám meghalhat, amíg a szomszédasszony nem hívott a telefonhoz. Apám hívott, éreztem a hangján, hogy feldúlt, de akkor még ő sem és én sem akartam hinni mennyire komoly a baj. Anyám reggel rosszul lett, de az orvosok még délutánig sem mondtak semmi egyértelműt. Természetesen az első busszal hazaindultam. Sajnos mire hazaértem és bementem a kórházba, anyám már eszméletlennek tűnt, de a közelségemre még néhány bizonytalan mozdulattal felelt. Persze az orvosok közölték, hogy a mozdulatok nem jelzések, hiszen kómában van. Nem hagyták, hogy mellette maradjunk, az intenzív osztályon nem lehetett éjszaka hozzátartozó. A következő nap egyértelművé vált a halálos diagnózis: agytrombózis. Műteni legközelebb Németországban lehetne, de belehalna a szállításba. Már csak a csoda segíthetett volna. Május volt, de szomorú, borult ég nézett le ránk, mintha az ég is tudná, gyász közeleg. És május 18-án este azt hittük, vannak még csodák… A kórházból hívtak: gyorsan hozzunk be még egy infúziót, javulni látszik az állapota az újabb gyógyszertől. Pillanatok alatt ott voltunk apámmal. Amíg apám az orvossal beszélt, addig én az ágy lábánál álldogáltam és néztem anyámat. Még mindig eszméletlen volt, egyre mélyebb kómába süllyedt. Csak álltam és néztem… Hirtelen valami nagyon furcsát éreztem: valami meghatározhatatlan melegség öntötte el a belsőmet, az arcomtól lefelé, mintha egy meleg belső kéz simogatott volna meg. Akkor még nem sejtettem, hogy anyám búcsúzik… Hajnali négykor hívtak a kórházból újra: meghalt, pontosan a 25. házassági évfordulójuk napján. Apám erre csak ennyit bírt mondani: „Tudtam, hogy kibírja máig”. A másik furcsa dolog pedig rögtön a temetésen következett.

galamb.jpgNem vagyunk ugyan különösebben vallásosak — főleg én nem szeretem az egyházi formalitásokat, aminek semmi köze az igazi hithez —, de anyám búcsúztatóját egy lelkész mondta. Ahogy álltunk a koporsó mellett elkezdtem érezni az anyám lelkének, tudatának, vagy nem is tudom, minek nevezzem a közelségét. Először csak az éreztem, nem tetszik neki a pap búcsúztatója, a sablonos felületes hosszú ömlengés. Aztán egy még furcsább jelenet következett: odajött a koporsó közelébe egy rokonunk, aki mindig azzal sértegette édesanyámat, hogy csak szimulál, valójában nem is beteg, csak kényelmesebb neki így, mindig van kifogása, ha el szeretne kerülni valamit. Néhány perc alatt a meglehetősen jó egészségnek örvendő rokonunk ugyanolyan tüneteket érzett magán, amik az anyám betegségének tünetei voltak, olyannyira, hogy már-már azt hittük mentőt kell hívni hozzá. Anyám megbüntette a közel tíz évnyi oktalan vádaskodásáért. Ekkor már biztos voltam benne, hogy anyám lelke valóban közöttünk van. A szláv kultúrákban azt tartják, hogy a halott lelke 40 napig van a légkörben, és csak azután távozik teljes egészében. Talán van ebben az állításban némi igazság, de egy anya lelke soha sem távozik végleg a szeretteitől. Már öt éve, hogy anyám elment, de még ennyi idő elteltével is velem van, támogat, ha sokáig dolgozom éjszaka egyedül a számítógép előtt, volt már rá példa, hogy újra érzem a közelségét. Talán a fáradtság és az éjszaka felold valamiféle határt, amit éberen és nappal nem vagyunk képesek átlépni.

Nem kell, hogy üzenjenek a halott szeretteink, elég az a tudat is, hogy nem veszítettük el őket teljesen… Ezek miatt a felsorolt apró közjátékok miatt tudom azt, hogy anyám megbocsátotta nekem azt, hogy szóban már nem tudtunk elköszönni. 

gyász szeretet életem édesanya éntörténet

2015\03\08

Nőnap

nonap.jpgA nőnap kialakulásáról sok újat nem lehet mondani, egy rövit összefogalót hoztam a tutilapok oldalról.

Kevesen tudják, hogy nem is olyan egyszerűen és romantikus célzattal indult hódító útjára ez a neves ünnep. A Nőnap kialakulása, létrejötte hűen jellemzi a nőknek azt az évszázados küzdelmét - a világ minden részén - amelyet azért folytattak, hogy kivívják a társadalom elismerését, esélyeik egyenlőek lehessenek. 1910-ben a második Internacionálé létrehozta a nőnapot, amellyel a választójog kivívását kívánták demonstrálni. Először a világon 1911. március 19-én tartották meg a Nemzetközi Nőnapot Németországban, Dániában, Svájcban és Ausztriában. Véglegesen 1917-ben (az oroszországi események után) március 8-ra tették a Nemzetközi Nőnap dátumát. Hazánkban 1914-ben emlékeztek meg először ilyen formában a nőkről. Összegezve: a nők elérték céljaikat, szinte mindenhol kivívták egyenlőségüket és gyakorlatilag ugyanazokkal a jogokkal indulhatnak el az élet rögös útjain, mint a férfiak. Isten éltesse a Nőket!

1910-ben határozták el, hogy nemzetközi nőnapot tartanak annak emlékére, hogy 1857. március 8-án New Yorkban a textilipari munkásnők a béregyenlőségért és munkaidő csökkentéséért sztrájkoltak. A dátum akkor vált véglegessé, amikor 1917-ben Oroszországban ugyanezen a napon tüntettek a nők kenyérért és a békéért. Az ünnep igazi születése korábbra, a századfordulóra tehető, és szorosan összekapcsolódott a nők különböző jogainak követelésével.

Néhány évtized elteltével, amikor már egyre több országban vívták ki a nők a választójogot, és a mozgalom elérte legfőbb célkitűzését, hanyatlani kezdett. A 60-as évek nőmozgalmai során viszont új értelmet kapott a nőnap: a nők már az egyenjogúságukért küzdöttek. 1977-ben az ENSZ is elismerte, és felvette a világnapjai közé.

Magyarországon először 1914-ben ünnepelték a nőnapot. 1949-től az állami propaganda állította a saját szolgálatába, a rendszerváltás után viszont az ünneplése visszaszorult. Érdekes momentum azonban, hogy Oroszországban a mai napig munkaszüneti nap március 8.

történet nőnap

2015\03\06

Érdekes világnapok: Energiatakarékossági világnap

et1.jpgMárcius 6. Energiatakarékossági világnap, ennek alkalmából néhány spórolós tippet hoztam.

Rengeteg tipp kering az interneten, ezekből gyűjtöttem össze egy csokrot.

Felejtsd el a stand-by üzemmódot: az ily módon félig kikapcsolt gépek alattomosan pörgetik a villanyórát. Amit csak lehet, használat után húzz ki a konnektorból. A hagyományos villanykörtéket cseréld ki LED-es izzókra vagy kompakt fénycsövekre (vigyázz a megfelelő színhőmérsékletre!) – ezek drágábbak, de jóval kevesebbet fogyasztanak, és sokkal tartósabbak. Kapcsold le a villanyt, ha nincs rá szükséged! 5 lámpa lekapcsolása a folyosókon és a szobákban = évi 60 euró megtakarítást, évi 400 kg szén-dioxid-kibocsátáscsökkentést jelent. A lámpákat persze nem kell mániákusan kapcsolgatni. Persze sehol ne égjen feleslegesen a villany, de ha csak két percre mész ki a szobából, hagyd inkább égve: a gyakori fel-le kapcsolgatás rövidíti az izzók élettartamát.

et3.jpg1°C-os hőmérsékletcsökkentés otthon 5-10%-os fűtésszámla megtakarítás. Cseréld le szimpla üvegű ablakaidat dupla, thermo ablakokra, ha van rá lehetőséged. Hosszú távon megtérül a kiadás, mert a dupla üvegű ablakok akár 70%-kal csökkentik az energiaveszteséget!

Programozd be a termosztátot! Ha éjszaka, illetve amíg nem tartózkodsz otthon, alacsonyabbra állítod a hőmérsékletet 7-15%-os fűtésszámla megtakarítást érhetsz el.

Általában 20-21 °C elegendő a komfortérzethez. A lakás egyes helyiségeiben ideálisnak vélt hőmérsékletek  a következők: Lakószoba: 20 °C, Gyerekszoba: 21-22 °C, Étkező: 20 °C, Konyha: 18 °C, Hálószoba (nappal és éjszaka): 16-18 °C, Fürdőszoba (a használati idő alatt): 23 °C, Előtér és folyosó: 15 °C

Kétnapi távollét esetén a hőmérsékletet ajánlott 15 °C-ra állítani. Ennél hosszabb távollét esetén a hőmérsékletet célszerű 12 °C-ra beállítani és minden belső ajtót nyitva tartani.

A nagyon hideg téli napokon nem szabad teljesen leállítani a fűtést, mert a nagyon lehűlt helyiségek felfűtése sok időt és energiát vesz igénybe.

Használj függönyt, sötétítőt, reluxát, redőnyt, ezáltal a nyári hónapokban csökkentheted a közvetlen napsugárzás plusz melegítő hatását, és télen a nagyon hideg levegő beáramlását.

Ne takard el vagy le a fűtőtestet, mert így romlik a hősugárzás és a hőáramlás.

Tudtad, hogy egy kiló kínai fokhagymával 2,6 kg szén-dioxidot is veszel? A szállítása során ugyanis ennyit bocsátanak ki a kamionok, hajók 1kg árura vetítve. Válassz a helyi-hazai, környezetbarát, minimális csomagolású terméket, ezzel teszel magadért, a környeztért és a termelőkért.

Egy átlagos magyar kb. 15-20 kg papírt használ fel havonta. Ha új nyomtatót vagy fénymásoló gépet használsz vagy vásárolsz, válassz olyat, amelyik a lapok mindkét oldalára képes nyomtatni! Mielőtt kinyomtatnál egy dokumentumot vagy e-mailt, fontold meg, hogy valóban szükséges-e kinyomtatni.

et2.jpgMagyarországon naponta közel 1 millió műanyag szatyrot dobunk ki és kerül a lerakókra. Csökkentsük a hulladéktermelést, mivel minden termék valamilyen módon (például előállításuk vagy szállításuk során) üvegházhatású gázok kibocsátását okozza. Energiát is megtakarítunk, ha újra használható (vászon)zacskókat, dobozokat használunk.Válassz a kevés csomagolóanyagba csomagolt és az utántöltő termékek közül. Kerüld az eldobható törlőkendők és papírtörülközők használatát!

A konyhában nézd át a fazekakat és a serpenyőket is: ezeket mindig a megfelelő méretű főzőlapon használd, szabadulj meg a deformált aljú példányoktól, és lehetőség szerint tegyél fedőt az edény tetejére, így gyorsabban elkészül az étel. Szagelszívó helyett pedig jobb, ha az ablakot használod.

2015\03\05

Keresztszem: Húsvétig még elkészülhet

2015-ben Húsvét április 5-6-ra esik, így még egy hónapunk van rá, hogy ezekből az aranyos mintákból valamelyiket, vagy akár mindet kihímezzük.

Nehéz választani a sok-sok interneten fellelhető szebbnél szebb minta közül, én most The Snowflower Diaries angol-magyar nyelvű blog ingyenes mintáiból hoztam néhányat.

himzes3.jpg

himzes1.jpg

himzes2.jpg

ingyenes minta hímzés saját kézzel keresztszemes Húsvét

2015\03\04

Virágzó fal

Igaz, hogy egyre jobban közeledik a tavasz, de aki sürgetni akarja a virágba borulást, az akár a falat is virágba öltöztetheti. Egy egyszerű és gyors módszert találtam rá, és alig néhány alapanyagból vidám kis dekorációt hozhatunk össze.

vf1.jpg

Ami a virágzó falhoz kell:

  • színes szalvéta, papírzsebkendő, de  vékonyabb krepp papírral is lehet próbálkozni
  • zsinór, erősebb maradék fonal
  • kétoldalú ragasztószalag, esetleg gyurmaragasztó 
  • olló

vf2.jpg

A papírt a kívánt méretű virág átmérőjéhez igazítva levágjuk, és harmonikaszerűen összehajtogatjuk. A közepénél a zsinórral összekötjük és lekerekítjük a szirmokat. Aztán szétnyitjuk a harmonikát, kicsit megborzoljuk és meggyűrögetjük a szirmokat, hogy élethűbb legyen.

vf3.jpg

A leveleket egyszerűen kivágjuk, és azokat is kicsit meggyűrjük, majd a virághoz ragasztjuk.

vf4.jpg

vf5.jpg

vf6.jpg

Aztán már csak fel kell ragasztani.Lehet rögtön a falra, de rakhatjuk előbb egy csomagolópapírra és azt rögzíthetjük a falra.

vf7.jpg

Jó szórakozást!

Forrás: Homedit

ötlet virág lakberendezés dekoráció saját kézzel

2015\03\03

Könyvek, de másként

Korábban egy más blogban publikált bejegyzésben már fogalkoztam a könyszobrokkal, mint az újrahasznosítás letőségével, aztán ma újabb könyvszobrokat találtam a neten és úgy gondoltan, egyesíteve a két bejegyzést megosztom ebben a blogban is.

Az első bejegyzés Alicia Martin műveiről született, még 2012 júniusában.

Nekem eddig más elképzelésem volt az újrahasznosításról, de végülis ez is egy lehetőség, így művészetből művészet lesz.

Alicia Martin szobrász meglepő alapanyagot használ fel alkotásaihoz: a régi, elhasznált könyvekből meglepő szobrokat formál, melyek olyan látványt keltenek, mintha az épületek ablakából ömlenének egyenesen az utcára.

Martin érdekes szobrait már szerte Európában látni lehet. A művész legújabb projektje szülővárosában, Madridban található, és a Biographies (”Önéletrajzok”) címet viseli. A Biographies Madrid három régi történelmi épületét kapcsolja össze, melyek ablakaiból vízesésként ömlenek ki a könyvek. A könyvből készült oszlopok mindegyikét egy bonyolult fémrácsos szerkezet tartja. Ez a fémes váz biztosít formát a hatalmas alkotásoknak amellett, hogy a könyvek minden egyes lapját egy helyben tartja, még ha az egész kompozíció úgy is néz ki, mintha folyamatos zuhanásban lenne. Martin azonban nem csak az utcai művészetben mozog, hiszen beltéri szobrokat is tervezett már tucatnyi használt könyvből, mint például egy hatalmas karika alakzatot egy terem közepén, vagy egy falból kinőni látszó könyvörvényt.

De amikor megláttam ezeket a sajátos alkotásokat, rákerestem a művészre és más meghökkentő műveket is találtam, azokból is megmutatok most kettőt.

 

am1.jpg

am2.jpg

am3.jpg

am4.jpg

am5.jpg

Most pedig egy egészen más stílusú könyszobrokat találtam, Brian Dettmer alkotásait, az Ideas.ted.com-on.

Dettmer festőművészből vált ilyen speciális könyszobrásszá, azaz könyvsebésszé, ahogy nevezik.Elavult tartalmú könyvek kapnak tőle és a sebészeti eszközeitől új alakot és új életet. Elmondása szerint munkája során alternatív világok és emlékek jelennek meg előtte. 

Kések és csipeszek is előkerülnek, amikor a könyvsebész munkába áll. Régi orvosi könyveket, képeskönyveket, szótárakat, atlaszokat és enciklopédiákat is felhasznál alkotásaihoz. Minél nagyobb a könyv, annál jobb, hiszen Brian semmi plusz adalékot nem ad hozzá különleges szobraihoz, csak hajtogat vág, eltávolít és hozzáilleszt.

Nézzük néhány alkotását:

bd1.jpg

bd2.jpg

bd3.jpg

bd5.jpg

bd7.jpg

bd8.jpg

További képek: myblog

könyv alkotás szobor kreativitás

2015\03\01

Keresztszem: Marokkói emlék

fatima.jpgSok dologgal foglalkoztam már, és ezek egyike a keresztszemes, illetve a rokona, a gobelin. Most az előbbi kapcsán hoztam egy bejegyzést.

Remélem sokan szeretik még a hímzést, ezért úgy gondoltam, hogy időnként itt a blogban is megosztok néhány ingyenes mintát.

Egy francia oldalon találtam az alábbit, marokkói emlék néven. Tulajdonképpen ez a már sokszor emlegetett szerencsehozó Fatima keze, csak most hímezhető változatban.

A mintát nagyobb változatban, Pdf formátumban a következő linkről lehet letölteni: Fatima keze minta

Jó szórakozást hozzá!

A forrás: pointsetcroix

ingyenes minta keresztszemes Fatima keze

2015\02\25

Gyöngyök és minták 4. rész

l1.jpgA most következő karkötőt még nem fűztem meg, de a közeljövőben sort fogok rá keríteni. Nagyon aprólékosan, lépésről lépésről illusztrálják fotókkal a fűzés menetét, biztosan nem fog gondot okozni az elkészítése.

A minta livemaster.ru oldalról származik.

A fűzéshez damilra, nagyobb szemű gyöngyre (teklát javasolnék) és legalább két színű kásagyöngyre lesz szükség.

l2.jpg

l3.jpg

l4.jpg

l5.jpg

l6.jpg

l7.jpg

l8.jpg

l9.jpg

l10.jpg

l11.jpg

l12.jpg

l13.jpg

l14.jpg

l15.jpg

l16.jpg

l17.jpg

l18.jpg

l19.jpg

l20.jpg

l21.jpg

l22.jpg

l23.jpg

 

 

ingyenes gyöngy minta karkötő saját kézzel

2015\02\24

Ékszertárolók gyűjteménye (1. rész)

A Facebook oldalamon is van külön album a tárolóknak, de most olyanokat gyűjtöttem össze, ahol leírás is tartozik az ötlethez. Ezek általában angol nyelvűek, de a sok illusztráció segít a megvalósításban.

Levelezőlapot idéző, nem csak ékszer tárolásra alkalmas tábla. LEÍRÁS ITTtarolo2.jpg

Fülbevalóknak, könnyen, gyorsan. LEÍRÁS ITT

tarolo3.jpgEz már egy kicsit macerásabb, de azt hiszem megéri, hiszen elég látványos. LEÍRÁS ITT

tarolo4.jpg

Újrahasznosított PET palackból LEÍRÁS ITT

tarolo5.jpg

Mára az utolsó a gereblyéből készült tartó. Nem sok minden kell hozzá, de ITT az eredeti bejegyzés.

tarolo1.jpg

 

süti beállítások módosítása