Kunigunda Kincsei

2021\10\20

Voskanyan varázslata

art0.jpgAkit ma bemutatok, az egy kortárs örmény művész, aki a 16. századi olasz festőt, Giuseppe Arcimboldot tekint tanítójának. Ez a festő Artush Voskanyan. Arcimboldo Habsburgok udvari festője volt, aki a hagyományos festészet mellett elképesztő, naturális elemekből összeállított arcképeket is festett, melyek, mondhatjuk, a szürrealisták igen korai előfutárává tették.

Voszkanyan festményei elképesztő illúziók, amelyekben emberek portréi születnek madarakból, állatokból, sziklákból, vízből, felhőkből és más élő és élettelen dolgogból.

Artush Voskanyan 1966-ban született az Ararát régió Vedi városában. Gyermekkorát a gyönyörű hegyi tájak és az ősi örmény építészet remekei között töltötte, így nem meglepő, hogy a fogékony kisfiú már az iskolában érdeklődött a rajzolás iránt.

1980-ban Voskanyan művészeti iskolát végezett a szülőföldjén, majd 1985-ben oklevelet kapott a Terlemezyan művészeti iskolában, Jerevánban. A művész 1992-ben építészmérnöki képesítést is szerzett.

Artush Voskanyan még 55 évesen is tele van energiával és kreatív tervekkel. A művész fáradhatatlanul dolgozik, és világszerte kiállításokon vesz részt. Az örmény festő nemcsak a volt Szovjetunió államaiban, de az Egyesült Királyságban, Csehországban, Lengyelországban, Kanadában, az USA-ban és Japánban is ismert és kedvelt, több galériában is megvásárolhatóak a képei, mind a hagyományos iskolát követők, mind a "varázsképek."

Lássuk hát milyen illúziókkal hódította meg a világot.

art1_1.jpg

art2_1.jpg

art4.jpg

art3.jpg

art5.jpg

art10.jpg

art6.jpg

art7.jpeg

art8.jpg

art9.jpg

art11.jpg

art12.jpeg

art13.jpg

art14.jpg

art15.jpg

 

art16.jpg

Források, megvásárolható képek: 

Artfinder Artush Voskanyan

Saatchi Art Artush Voskanyan

Singulart  Artush Voskanyan

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Köszönöm!

festmény alkotás művészet művész kreativitás

2021\09\30

Pancimanci

Népmese

Szeptember 30. - a magyar népmese napja. Ebből az alkalomból hoztam egy rövidke mesét.

panci.jpgEgyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt egy szegény asszony, annak volt egy igen rest leánya, aki soha semmit se lendített a ház körül, hanem csak ült a padon a ház előtt, vagy pedig a faluba sétafikált előre-hátra. Váltig ütötte-verte az anyja, de nem használt semmit. Egyszer éppen olyankor püfölte, mikor a királyfi többedmagával arra sétált, megszólítja a királyfi:

- Ugyan, szegény asszony, miért üti kend azt a leányt olyan nagyon?

- Ó, felséges királyfi, hogyne ütném, mikor mindenfélét megfon aranyfonalnak, amit elöl-utól talál a ház körül, most is, míg a városban voltam kenyeret keresni, minden ágyamat megfonta aranyfonalnak, most már a sincs, amire lehajtsuk a fejünket.

Nagy szeget ütött ez a király fejébe: „Ejnye, de derék leány, jó volna ez nekem!”

Máskor megint arra sétált a királyfi, megint csak ütötte-verte a szegény asszony a lányát. Azt kérdi a királyfi:

- Miért üti-veri kend, szegény asszony, azt a leányt megint?

- Ó, felséges királyfi, hogyne ütném-verném, mikor még a sövényt is mind felfonta aranyfonalnak.

Még nagyobb szeget ütött a dolog a királyfi fejébe.

Harmadszor már szántszándékkal vette arra az útját, hát megint csak ott kínozta a lányát a szegény asszony.

Akkor már éppen nem állhatta meg a királyfi szó nélkül:

- Ejnye, kutya teremtette! Minek üti-veri kend azt a szegény leányt?

- Hogyne ütném, felséges királyfi, mikor még a ház tetejéből is mind aranyfonalat fon, pedig az nekem nem kell.

- Azért bizony sose üsse-verje, hogy olyan jó fonó; elveszem én, majd lesz énnálam miből fonni aranyfonalat.

Nagyon megörült a szegény asszony, hogy megszabadulhat attól a rossz leánytól; a királyfi is megörült, mert szép is volt a leány, de azt is meggondolta, hogy ha még a sövényből is aranyfonalat csinál, hát őnála a drága szép lenből milyet fonhat?

Nem is húzták-halasztották a dolgot, megesküdtek, s olyan lakodalmat csaptak, hogy Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé.

Egy héttel a lakodalom után mondja a királyfi a feleségének:

- No, édes feleségem, te talán meg is unod magad, hogy nem fonhatsz, hanem ne félj, majd hozok én már lent. Holnap vásár lesz itt a szomszéd városban, majd veszek ott vagy egy szekérrel.

Vett is a királyfi annyit, hogy nyolc ökör alig bírta haza.

- No, feleségem, most már fonhatsz.

A szegény királyné nem merte megmondani, hogy nem tud fonni; bezárkózott egy szobába, ott sírt-rítt három nap, három éjjel. Harmadik éjszaka, amint ott sír-rí, éjféltájban megzörgeti valaki az ablakot.

- Nyisd ki, királyné, az ablakodat!

A királyné kinyitotta, beugrott rajta egy kis ember. Három arasz volt a hossza, két rőf a bajusza, egy sing a szakálla. Megszólította a királynét:

- Tudom, mi a bajod, felséges királyné, de tudok ám én azon segíteni. Én három nap alatt azt a sok lent mind meg tudom fonni aranyfonalnak, addig te találd ki a nevem, ha kitalálod, itthon maradhatsz, ha ki nem találod, elviszlek magammal.

Gondolkozott a királyné, mitévő legyen? Utoljára is arra határozta, hogy odaadja a lent.

Mindegy, akár így, akár úgy hal meg.

A kis ember elvitte a sok lent. Most a királyné még szomorúbb lett, mert sehogy se tudta a kis ember nevét kitalálni.

Másnap kiküldte a királyfi az ő vadászait az erdőre. Este, amint hazajönnek, azt találja tőlök kérdezni:

- Mi újság, fiúk?

- Jaj, felséges királyfi - kezdi az egyik -, tudnék én valamit, de tán el se hiszi felséged!

- Már mért ne hinném? Elhiszem biz én, csak mondd el!

- Hát, felséges király, amint az este ránk esteledett az idő, a többiek tüzet raktak, elkezdtek danolni, én, hogy nagyon álmos voltam, otthagytam őket, elindultam az erdőbe, hogy majd valami jó mohos helyet keresek magamnak, ahova lefeküdjem. Amint barangolok előre-hátra, egy pislogó tűz ötlik a szemembe. Én is mindjárt arra fordítottam a szekerem rúdját, hogy megnézzem, mi az ott. Hát látom, hogy egy pici kis tüzet ugrál keresztül-kasul egy pici kis ember, három arasz volt a hossza, két rőf a bajusza, egy sing a szakálla, mindig azt kiabálta: „Én vagyok Pancimanci, az én nevem senki se tudja, sütök-főzök, holnapután szép menyasszonyt hozok.” Én azzal eljöttem onnan, hogy majd a pajtásaimnak is megmutatom a csodabogarat, de mire visszamentünk, hűlt helyét találtuk.

Mindenki elcsodálkozott ezen a furcsaságon, csak a királyné örült meg neki, mert tudta, hogy az az ő embere. Este nagy vígan ült a szobájában, még az ablakát is nyitva hagyta, egyszer csak ugrik be rajta egy kis ember.

- No, királyné, kitelt a három nap; hazahoztam a sok drága aranyfonalat, hát te kitaláltad-e az én nevemet?

- Hallgass, Pancimanci, hogyne találtam volna!

Leesett az álla szegény Pancimancinak. Szó nélkül hordta be a sok aranyfonalat a kamrába.

Másnap reggel bevezeti a királyné az urát karonfogva a kamarába, mutatja neki a sok aranyfonalat.

- Nézd csak, kedves uram, felséges király, de sok szép aranyfonalat fontam.

A királynak majd elvette a szeme világát a nagy fényesség, úgyannyira, hogy félre kellett neki fordulni. Összevissza csókolta a feleségét.

Harmadnap abban a városban volt vásár, ahol a királyfi lakott, kiment a királyfi, összevásárolt minden lent, ami csak a vásárban volt. A királyné azalatt otthon sírt-rítt, nem tudta, mit csináljon megint a sok lennel.

Egyszer eszébe jutott, hogy lakik ott közelében három koldusasszony, akik közül az egyiknek háta volt kipúposodva, a másiknak az ajaka ért le a melléig, a harmadiknak a nyelve verte a hasát. Ezeket magához hívatta a királyné, s megparancsolta nekik, hogyha majd a király otthon lesz, menjenek oda koldulni, s ha kérdi a király: mitől lettek olyan nyomorékok, mondják: a sok fonástól. Úgy is lett. Hazament a király, megebédelt, délután kiment az udvarra sétálni. Amint ott sétálgat, egyszer csikorog a kis ajtó, odanéz a király, látja, hogy alig tud rajta bejönni egy szegény asszony, olyan púpos a háta, odamegy a királyhoz, kéri, hogy: az Isten nevében ne sajnáljon neki adni valamit. A király adott neki egy aranyat, de megkérdezte tőle:

- Ugyan, szegény asszony, mi dolog az, hogy a kend háta úgy kipúposodott, vagy ilyen volt mindég?

- Jaj, felséges király! Nem volt olyan szép leány, mint én, ebben a városban se, de nagyon dolgos voltam, mindig fontam, éjjel-nappal, s a sok üléstől így kipúposodott a hátam.

A király gondolkozóba esett, hogy hátha az ő felesége is így megpúposodnék; de csak járkált tovább. Egy kis idő múlva megint csak nyílott a kis ajtó, megint jött rajta be egy koldusasszony, akinek az ajaka a mellét verte. Ennek is adott a király egy aranyat, S ettől is megkérdezte, mitől nőtt úgy meg az ajaka.

- Jaj, felséges király - felelt a koldusasszony -, nem volt olyan szép leány, mint én, nagy darab földön. De sokat fontam, sokat rágtam a kendert, utoljára így megnőtt az ajakam.

Már itt a király arra gondolt, hogy megmondja a feleségének, hogy kevesebbet fonjon, neki is indult, hogy bemegy a házba, de a kutyák elkezdtek ugatni, hát csak megnézte, hogy ki jön.

Nem más ment befelé, mint a harmadik koldusasszony, akinek nyelve a hasáig lógott.

- Hát a kend nyelve mitől nőtt ilyen nagyra? - kérdi tőle a király.

- Jaj, felséges király, biz ez a sok fonástól. Sokat kell nyálazni a fonalat, mikor fon az ember, attól nőtt így meg.

A király beszaladt a feleségéhez, elmondta neki, hogy mit látott-hallott, milyen volt a három koldusasszony.

- De nem is engedem ám, hogy többet fonj, még csak egy arasznyi fonalat se!

A királyné tettette magát, mintha ő bánná legjobban a dolgot, elkezdett sírni-ríni, de nem használt semmit. - A király a sok lent mind megégettette, még a hamuját is kihordatta az udvarából.

Az naptól fogva semmi gondja sem maradt a királynénak. Még ma is boldogul élnek, ha meg nem haltak.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Köszönöm!

mese irodalom világnap manók gyerekeknek mesevilág mesefigura

2021\09\17

Virág és kávé - 25 hangulatos fotó

Vannak fontos dolgok az életben, a kávé és a virág nálam ezek közé tartozik. A jó fotókat pedig nagyon-nagyon kedvelem. Virág és kávé szuper fotókon, nálam nyerő kombináció. Egy japán művész az imént említett 3 dolgot kíválóan összehozta. la_fee_de_fleur néven található az Instagramon, és nem meglepő módon közel 40 ezer követője van. Nehéz választani a képei közül, így 25 fotót mutatok meg a sok-sok remek képből.

aesthetic-flower.jpg

aesthetic-purple.jpg

aesthetic-plate.jpg

aesthetic-jewellery2_1.jpg

aesthetic-purple2.jpg

aesthetic-red.jpg

aesthetic-white.jpg

aesthetic-purple.jpg

aesthetic-plant.jpg

aesthetic-green2.jpg

aesthetic-pink3.jpg

aesthetic-green.jpg

aesthetic-cup.jpg

aesthetic-flower.jpg

aesthetic-branch.jpg

ahortenzia1.jpg

aesthetic-wreath2.jpg

aesthetic-violet.jpg

aesthetic-rose-hip.jpg

aesthetic-red3.jpg

aesthetic-red2.jpg

aesthetic-jewellery2.jpg

aesthetic-flower3.jpg

aesthetic-flower2.jpg

aesthetic-christmas-decoration.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Köszönöm!

fotó kávé japán művészet virág növény különleges kompozíció

2021\09\15

A megfelelő helyen

Korábban olvastam ezt a történetet a neten, szokás szerint a biztos forrás nem állapítható meg. De a mai egy olyan nap, amikor eszembe jutott és leporoltam és most megosztom veletek.

640px-1969_holden_torana_hb_sl_sedan_13755255904.jpgEgy apa azt mondta a fiának:
- Jelesre érettségiztél, ezért itt egy kocsi, amit még sok évvel ezelőtt vettem. Mostanra kicsit megöregedett, de mielőtt neked adom, vidd el a belvárosi használtautó-üzletbe, és mondd nekik, hogy el akarod adni, aztán nézd meg, mennyit ajánlanak érte.
A fiú elment oda, majd visszatért és azt mondta az apjának:
- Ezer dollárt ajánlottak érte, mert azt mondták, eléggé lehasznált.
Az apa ekkor azt monda:
- Most vidd el a zálogházba. A fiú elvitte, majd visszatérve azt mondta: A zálogház csak száz dollárt akart adni érte, mert ez egy öreg autó.
Ekkor az apa megkérte a fiát, hogy menjen el egy autós klubba, és mutassa meg nekik is a kocsit. A fiú elvitte, majd visszatérve azt mondta az apjának:
- A klubban egyes emberek százezer dollárt ajánlottak, mivel ez egy Holden Torana, egy ikonikus autó, ami nagyon keresett cikk egyes gyűjtők körében.
Ekkor az apa azt mondta a fiának:
- A megfelelő helyen értékelnek téged a megfelelő módon. Ha nem becsülnek meg, ne légy dühös, mert az csak azt jelenti, hogy nem a megfelelő helyen vagy. Akik ismerik az értékeidet, azok méltányolnak majd… Soha ne maradj olyan helyen, ahol senki nem látja, milyen értékes vagy!
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Köszönöm!

tanmese

2021\09\05

A kendermag előnyei

Tegnap, a Kendertáncról szóló bejegyzésemben megígértem, hogy mesélek részletesebben a kendermagról. Előljáróban leszögezném, hogy a kendermag fogyasztásának nincs semmilyen kábító hatása.

Kicsit kikupálódtam a témában, mert bavallom eddig nem sok mindent tudtam róla, pedig laktózérzékenységgel megáldva már megtalálhattam volna, főleg, hogy igazán nagy húsevő sem vagyok. 

A fehérje

A kendermag a legideálisabb növényi fehérjeforrás, átlagosan 24-32% fehérjetartalommal rendelkezik, ami könnyen felszívódik, és a legmagasabb szinten hasznosítható növényi fehérjék közé tartozik. Teljes értékű fehérje, mivel aminosavakat tartalmaz, beleértve az összes esszenciális (ezeket a szervezet nem képes előállítani) aminosavat.

Kiknek ajánlott: fogyaszthatják vegetáriánusok, vegánok, valamint laktóz-, glutén- és szójaintoleranciával küzdő emberek, ajánlott a sportolóknak és testépítőknek, akik izomnövekedést szeretnének vagy azoknak, akik úgy érzik, hogy nem visznek be elég fehérjét az étrendjükkel, illetve azoknak is, akik fogyni szeretnének.

Javára írhatjuk még, hogy az íze is, ami kellemes, lágy, diós.

tap_2.jpgAz omega-3 és omega-6

A Földön több mint 3 millió ehető növény él, de nagyon kevés közülük az, amelyik táplálkozási értéke összehasonlítható a kendermagéval. A természetben egyedülálló összetételben omega-3 zsírsavakat 15-20%-ban, omega-6 zsírsavakat 50-60%-ban tartalmaz. Ez a 1:3 arány rendkívül kedvező az emberi szervezet számára. A kendermag rendkívül gazdag omega-3 és omega-6 zsírsav tartalma miatt jól használható gyulladások kezelésére, menstruációs panaszok enyhítésére, fájdalomcsillapításra, ahogyan a szívet is védi.

Vitaminok és ásványi anyagok

A kendermagban számos ásványi anyag és vitamin is megtalálható, így különböző tabletták helyett napi 30 g elfogyasztásával támogathatjuk szervezetünk kiegyensúlyozott működését.

A magban található vitaminok: A-, E-, B1-, B2- és C-vitamin jelentős mennyiségben, továbbá B3, B5 (más néven pantoténsav, pantenol), és B6 vitamint, valamint K vitamint is tartalmaz.

A vitaminok mellett a szervezet számára fontos ásványi anyagok, a kálium, a foszfor, a magnézium, a kalcium, a vas a cink, a mangán és a réz, a nátrium, a szelén, a króm, és a folsav.

A rosttartalom

A kendermag magas rosttartalma igen jót tesz az emésztésünknek: a rostok részben kiegyensúlyozóan hatnak a vércukorszintre, részben pedig segítik azt, hogy salakanyagok könnyebben távozhassanak a szervezetünkből. A rost létfontosságú része az étrendnek és kapcsolatban áll a jobb emésztőegészséggel. A kendermag jó forrása mind az oldható, mind az oldhatatlan rostoknak. Az oldható rostok zselészerű anyagot képeznek a bélben. Értékes tápanyagforrásai a jótékony emésztőbaktériumoknak, és segíthetnek a vércukor megugrásának csökkentésében, továbbá a koleszterinszint szabályozásában. Az oldhatatlan rostok segítik az étel és a salakanyagok keresztülvitelét a beleken. Az oldhatatlan rostok fogyasztása kapcsolatban állnak a cukorbetegség kockázatának csökkentésével is. A kendermagban található fehérjék emészthetősége nagyon jó – jobb, mint számos gabonának, diófélének vagy hüvelyesnek, és nem okoznak gázosodást.

Ha pedig a magyar kistermelőket tamogatnánk és nem a fél világon átutaztatott terméket vásárolnák, az egyik fialat és lelkes gazdát a Hántolt kendermag Facebook oldalon megtaláljuk, és közvetlenül a teremelőtől vásárolhatunk is.     

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Köszönöm!

étel kender természetes hatás növény

2021\09\04

Kendertánc

Rövid, képes élménybeszámoló

Idén nem jött össze, hogy elmenjek a mesterségek ünnepére,  egyfajta kárpótlásként ma egy érdekes, családias hangulatú rendezvényen voltam, a Kendertáncon. Leginkább egy baráti piknik hangulatát idézte Pátyon, a Kecskés tanyán. Ez már az ötödik alkalom volt, így talán már lehet hagyományosnak nevezni.

A rendezvény nevéből kiderül, hogy fő témája a kender volt és igen, a kender legális (természetesen kivéve azt a fajtát, ami miatt a szóról mindenkinek valami tiltott dolog jut eszébe). Nemrég ismerkedtem meg a kender sokféleségével és nem, nem csak drog készül belőle, sőt főként nem az. A kender az egyik legrégebbig haszonnövényünk, a kilencvenes években mégis kiszorult a magyar mezőgazdaságból, annak ellenére, hogy minden része felhasználható. Az egészéges étkezésben hántolt kendermagot alkalmazhatjuk, ami napjaink egyik legsokoldalúbb tápanyagforrása, mint ez elmúlt napokban megtudtam. A magyar gazdák újra meg akarják honosítani ezt a sokoldalú növényt és eloszlatnák a tévhiteket, amiből akad bőven.

1hk.JPGA mesélést a vendéglátómmal a Hántolt kendermag néven forgalmazó kistermelővel kezdem. Partik rengeteget tud a kendermagról, amit saját tanyáján termeszt, hántol és csomagol. A rendezvény egyik fontos szempontja volt a zero waste (inkább nevezzük így: hulladékmentes) fogalma is, hiszen a kender ennek abszolút megfelel.

Például most már azt is tudom, hogy a nagyobb szemek kerülnek a hántolás után a zacskókba, a kisebbekből liszt és olaj lesz, az egészen apró pedig a csirkék tápláléka lesz a tanyán. A kendermagnak annyi pozitív tulajdonsága van, hogy első hallásra hihetetlennek fog tűnni, úgyhogy most kiemelem azt, ami nekem a laktózérzékenységem miatt gyakran gond: szuper fehérjeforrás, így már tudom élvezhető növényi formában pótolni a fehérjét az étrendemben. De azt megtudtam, hogy a „támogasd a hazait” szlogen a való életben kicsit más, egy-egy termék engedélyeztetése nagyon sokáig tart. Mivel jó sok információt tudok a kendermag hatásairól, azt holnap, egy külön cikkeben elmesélem.

1kep.JPGA Mackótanya magyar pestókkal és kemencében sült kenyerekkel érkezett. Fokhagymás-bazsalikomos petrezselymes-rozmaringos, füstölt csípős paprikás kendermag pestot, kendermagos gyümölcskovászos, kemencében sült kenyereket hoztak. Ágota és Csongi egy Békés megyei kis tanyán élnek, ott készülnek a sajátos ízvilágú termékeik.

2kep.JPGNőből vagyok ugyebár, a piperénél kicsit tovább időztem. Az Életvirág szappan standján volt kenderes szappan is, a rengeteg többi szappan és más szépségápoló termék között. Bevallom nem jegyzeteltem, inkább megnéztem a honlapjukat, ahol sokféle szappan, továbbá testápoló krémek és vajak találhatók. Látványnak sem utolsó egy ilyen színes szappanos stand. 

4kep.JPGA másik szépészeti standot nem is igazán tudom hogyan jellemezzem, annyiféle természetes szépségápoló terméket láttam. Inkább idézem a Szappanfű bemutatkozóját a rendezvény oldaláról: "Viszünk sok „természetességet”, ami kell egy kis testi, lelki kényeztetéshez: krémek, balzsamok, virágvizek, illóolajok, fürdősók és egyebek."

3kep.JPGOlyan nasit is találtam, amit szinte mindenki ismer, de ez azért mégis más. Ez a rágcsálni való nem más, mint a tökmag. A Héja híján tökmag családdal találkoztam, és szintén jobb, ha tőlük idézek: A héj nélküli tökmag a stájer olajtökből származik, amelyen a felső sejtréteg nem fásodott el és nem vastagodott meg, ebből adódik különlegessége, hogy már nem kell hámozni, hanem azonnal fogyasztható. Nem tudom, hogy ez csak nekem volt új, vagy másoknak is meglepő.

5kep.JPGVolt kövön őrölt királybúza liszt, igazi napraforgó olaj (ami a gyerekkoromat idézte, mert akkor még egyszerűbb volt ilyesmit kóstolni), amit az Eleven Porta hozott. A képen a sötét liszt a tálban a kendermagliszt.

6kep.JPGA végére hagytam az abszolút bőség zavara, a Grapoila stand. Hát kérem itt aztán volt minden, amit enni, vagy amivel szépítkezni lehet. A kendermagkrémtől (étkezési, gourmet kategória) a szőlőmagos szappanig. A vörös szőlő héja, vagy a mákliszt mint alapanyok például nekem meglehetősen újak voltak, de megmozgatták a fantáziámat.

Csak nagyon röviden, szinte csak érintőlegesen írtam a résztvevőkről, de minden név alá került egy-egy link, ha többet szeretnétek tudni azokról az érdekességekről, amelyek között a ma délutánt töltöttem.

Számomra egy nagyon kellemes és feltöltő délután volt és sok új tapasztalatot szereztem és jól esett kimozdulni a nagyvárosból és ilyen tájat is látni:

7kep.JPG

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Köszönöm!

kender természetes növény különleges gyógynövény éntörténet hulladékmentes

2021\08\04

Agatha Christie: Eljöttek ​Bagdadba

agatha-christie-eljottek-bagdadba_fc3728oz.jpgTudom, hogy egyre kuszább a blogom, van itt már minden, hát miért ne írhatnék egy-egy lvasmányomról is? Az Eljöttek ​Bagdadba egy olyan Agatha Christie regény, ami eltér a tőle megszokott krimiktől. Inkább kalandos kémregénynek éreztem mindvégig, egy csipetnyi szerelmi szállal. Nekem teljesen új élmény volt ez a könyv a megszokott Christie regényekhez képest. Egy titokzatos beszélgetésbe csöppenünk az elején. Később ismejük meg talpraesett, cserfes főhőnőjét Victoria Jonest, aki a főnöke feleségét utánozta munkaidőben a kolléganői nem kis derültségére, és persze a főnök rajtakapja, innen egyenes út vezetett a kirúgásához. Még a közvetítő irodáig sem jut el, amikor egy parkban találkozik Edwarddal, a vonzó, széparcú fiatalemberrel, aki udvarolni kezd neki, ma úgy mondanánk, flörtölnek. A beszélgetés végén azonban közli, hogy elutazik Bagdadba.Victoria azonnal dönt, ő is eljut Bagdadba, és csodával határos módon a lehető legrövidebb időn belül sikerül is neki a komoly anyagi korlátai ellenére.

De Bagdadban a nagyhatalmak konferenciára készülnek, amiről a lány, aki zseniálisan hazudik és rögtönöz, mit sem tud. A találkozót egy titokzatos szervezet megpróbálja megakadályozni. A szervezetet pedig Henry Carmichael próbálja leleplezni. Henry nyomokat talál, de egy este szúrt sebbel zuhan be Victoria szobájába, és azt kéri tőle, rejtse el. Az eset után Victoria az összeesküvések sűrűjében találja magát. A szálak néha olyan kuszák, hogy nem is sejtjük, hogy ki kivel van, kitől kell tartania Victoriának és kitől várhat segítséget. Persze akad még gyilkosság és emberrablás is a történetben, szerepcserékkel színesítve. A történetben a sivagati jelenetek néha már-már rejtői hangulatúak (jó tudom egyesek ezért majd megköveznek), néha már azt vártam, hogy Rejtő Jenő légionáriusai egyszercsak átgyalogolnak a színen.  Váratlan fordulatokkal, álruhákkal és fülentésekkel teli történet végén persze mindenki elnyeri azt ami jár neki. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Köszönöm!

könyv történet irodalom író Agathaí Christie

2021\07\15

Töröld le a port... ha kell

enjoy-life-quotes-60-sayings-about-living-a-beautiful-life.jpgEgy Gerarda Rizzo nevű hölgynek tulajdonítják az alábbi gondolatokat, de akárhogyan kerestem, több nyelven is, nem jöttem rá ki lehet ő valójában, bár a Facebook hozott néhány találatot.

A nagymamám mondta...

Ne hagyd, hogy a serpenyőid fényesebben ragyogjanak, mint te!

Ne vedd olyan komolyan a takarítást!

Amikor feleség lettem, a nap 24 óráját azzal töltöttem, hogy mindent tisztán és rendezetten tartottam, hátha valaki meglátogat, de aztán rájöttem, hogy mindannyian nagyon elfoglaltak, sétálnak, szórakoznak, dolgoznak és igen, élvezik az életet!

- Mi van, ha valaki hirtelen felbukkan?

Senkinek nem kell magyarázkodnom az otthoni helyzetemről. Az embereket nem érdekli, hogy mit csinálsz egész nap, az emberek sétálnak, élvezik az életet.

Az élet rövid, élvezd!

Töröld le a port... ha kell.

De legyen időd lefesteni egy képet, vagy verset írni, sétálni, meglátogatni egy barátodat, főzni, amit akarsz, locsolni a növényeidet....

Adj magadnak szabadidőt sörözni, strandolni, hegyeket mászni , játssz a kutyákkal, hallgass zenét, olvass könyveket, gyarapítsd a barátaidat és élvezd az életet.

Töröld le a port, ha kell, de az élet kívül megy tovább. Azt hiszem, ez a nap sosem jön vissza!

Töröld le a port, ha kell, de ne felejtsd el, hogy megöregszel, és sok mindent, amit most megtehetsz, öregkorodban már nem lesz olyan könnyű megtenni.

És amikor elmész, mivel egy nap mindannyian eltűnünk, te is porrá válsz!

És senki nem fog emlékezni arra, hogy hány számlát fizettél, sem a házad tisztaságára, de emlékezni fognak a barátságodra, az örömödre és arra, amit tanítottál...

Röviden: nem te vagy a takarítónő, Te vagy az életed tulajdonosa. Élvezzd!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Köszönöm!

gondolatok tanács nagymama javaslat

2021\07\10

Lilla

Lelkizés egy megtörtént eset után.

woman-clouds-depression-stress-anxiety-depressed-sad-alone-worried.jpgÉvek óta vagyok pánikbeteg és fura mód azóta többször megyek oda segíteni, ha valakivel baj van.  Az utóbbi években háromszor vártam a mentőket az utcán egy-egy nővel és ebből kettő családon belüli erőszak áldozata volt és közvetve vagy közvetlenül ezért kellett hívni a mentőket.

A tegnapi estet nem tudom kiverni a fejemből, talán, ha leírom, nem fogom folyamatosan látni a lelki szemeim előtt a történetet. Igyekszem röviden összefoglalni.

A munkám miatt egy nagyobb rendezvényen vettem részt szervezőként. Ahogy azt kell, volt a helyszínen egy mentő, sajnos nekik nem jut túl sok szerep a történetben.

A két rendezvényelem között ki kellett üríteni a lelátót, mert más-más vendégkör érkezett a délelőtti és a délutáni etapra. A feladatom szerint felmenetem a karzatra körülnézni, hogy takarítják-e a mosdókat, kiment-e mindenki a vendégzónából. Sajnos nem.

A lelátón a biztonságiak és egy nagyon fiatal nővérke egy nőt vett körül. Az egyik biztonsági szólt, hogy valami pszichés baja van és nem tudják kihozni. Azt hittem a tömegtől bepánikolt, gondoltam az nekem hazai pálya leugrom hozzá. Ekkor egy közel 2 órás kis közjáték kezdődött. A hölgynek nem pánikrohama volt. Amit biztosan éreztem, hogy ivott, nem keveset és tévképzetek sora gyötörte. Félt az öltönyösöktől, a biztonsági szolgálat minden tagjától, még a női kollégától is. Első körben minden egyenruhást elküldtem. Azt mondták, hogy féltik a testi épségemet, de mondtam, hogy két évig dolgoztam pszichiátrián és lehozom onnan. A B terv az volt, hogy az őrök kezét lábát megragadva kiviszik. Ezt nem akartam hagyni, hiszen egy emberi lény. Leültem vele beszélgetni. Elkezdett bízni bennem. Nem szeretem, ha idegenek megölelnek, de kénytelen voltam eltűrni. Megígértettem vele, hogy velem kijön. Szóltam a biztonsági szolgálatnak, hogy húzódjanak el szem elől. Lassan kijöttünk a lelátóról, elment mosdóba és akkor erősödtek a hallucinációi (utólag úgy gondolom újra ivott a nála lévő víznek álcázott vodkából). Először azt hitte, hogy közeli hozzátartozó vagyok, ideadta a lakáskulcsot, hogy menjünk haza. Leküzdöttük magunkat 1,5 emeletnyi lépcsőn, mert a liftbe nem szállt be, ez két eleséssel megvolt. Végre kijutottunk. Kicsit tisztult a feje, kérte, hogy hívjak egy taxit és hazamegy. Hívtam egyet. Kivittem a kapuhoz. Rágyújtottunk és próbáltam olyan helyen tartani, hogy ne akadályozza az érkezőket, távozókat, mert ők ünnepelni jöttek össze, ne rontsuk a hangulatukat. Azt hittem pár perc és ő hazamegy én meg vissza, dolgozni. Naiv elképzelés volt. Összeesett. Mint egy rongybaba. Hozattam egy széket, de nem tudtuk rávenni, hogy felüljön rá. Ettől kezdve a földön feküdt és már egy percre sem akarta elengedni a kezem. Jöttek az újabb hallucinációk. Tiszta pillanataiban próbáltam megtudni, hogy kicsoda, mi történt vele. Közben láttam a kék, sárga és lila foltjait. Azt állította folyamatosan, hogy patológus, ez fix pont volt a szövegében, hát erre alapoztam. A foltok színe mutatta, hogy különböző időben keletkeztek, bár először a helyszínen történt eséseire fogta. Volt pár tiszta perce, mondtam neki, hogy ha valóban patológus, tudja, hogy sérülései mesélnek. Beismerte, hogy a pasija veri meg, de megérdemli és ő szereti a pasit. Aztán megint elborult és megneszelte, hogy mentőt hívott a biztonsági főnök. Azt hiszem ezután jött az, ami miatt még mindig a fejemben van a kép. A hallucináció most arra váltott, hogy az anyja van ott (engem hitt annak), akiről tiszta perceiben megtudtam, hogy már elhunyt. Szorította a kezem és azt kérte, ne engedjem elvinni, mert mi lesz a fiaival. Közben jöttek a helyszínre szerződtetett mentőápolók, akik csak jobban felidegesítették, semmi hasznukat nem vettem, mert miután megérzeték rajta az alkohol szagát, sajátosan álltak hozzá. Egy örökkévalóságnak tűnt míg az OMSZ mentője megjött. A nő egyre hajtogatta, hogy ne engedjem, hogy elvigyék. De amint az érkező mentők megérkeztek, és megtudták mennyi alkoholt vallott be, muszáj volt bevinniük, és a tévképzeteit még figyelembe se vették. De a nő nem volt hajlandó mozdulni. Rendőrt akartak hívni. Lassan rábeszéltem, hogy inkább menjünk, a fiúk (mentők) segíteni fognak. Beszállt végre, de az ápolóra nem hallgatott, ezért a sofőr (ahogy ott hívják: gépész) megkért, hogy menjek velük. Hát így kötöttem ki egy mentőben, egy zavart elméjű nővel és elindultunk az OBSI-ba. Közben próbáltam intézni, hogy valaki helyettesítsen a másik rendezvényen és megnyugtatni a közvetlen kollégákat, hogy nem azért láttak egy mentőautónál, mert nekem van bajom. A kórháznál ott tartott a hallucináció, hogy meztelennek hitte magát. Egy plédet csavart maga köré, és lassan beterelgettük. Míg a bejáratnál én vételeztem egy maszkot, addig az ápoló valahogy felpakolta egy hordágyra. Átgurultunk a felvételhez. A maszkban valószínűleg már másnak hitt, elzavart maga mellől. Véget ért a feladatom. Otthagytam a kórházi folyosón. Azt hittem ezzel tényleg vége. De még most is fejemben van a testben és lélekben összetört, valamikor szép és okos nő képe, ahogy a könnyeit törölgeti. Tegnap óta azon gondolkodom, hogy mi lett vele és tudnék-e segíteni neki. Tudom, hogy ez már nem az én dolgom, nem tehetek semmit, és mégis ott motoszkál folyton a fejemben az eset.

Amikor visszamentem dolgozni, a biztonságiak megköszönték, hogy megoldottam, mert ők nem tudták volna. Volt, aki azt mondta, miért adok ennyi energiát másoknak a sajátomból. Persze a főnököknek elő kellett adni, hogy mi történt. Jöttek azok a sablonok, hogy nem csalódtak bennem, hogy volt annak oka, hogy éppen ott voltam. Csak a két közvetlen kollégám mondta, hogy most nekem kell feldolgoznom, amit végig csináltam. De senki nem mondta meg, hogyan dolgozzam fel.

történet életem emberség éntörténet

2021\05\10

Parányi tündérkertek

Időnként vissza-visszatér a késztetés, hogy egy mini "tündérkertet" építsek. Na, jó vágyhatnék sziklakertre is, de az erkély azt hiszem nem a legmegfelelőbb hely erre. A hétvégén beszereztem az első pozsgás növényt is a kerthez. Elkezdtem nézegetni, hogy hogyan kell szakszerűen megépíteni egy ilyen kertecskét, össze is gyűjtöttem néhány fotót, de lassan azért haladtam lefelé a mérettel, kezdetnek talán elég lesz egy tekintélyesebb bögre vagy nagyobbacska cserép méretű is. Megmutatok néhány ötletet, hátha más is kedvet kap a barkácsoláshoz. 

tk1.jpg

tk10_1.jpg

tk11.jpg

tk12.jpg

tk13.jpg

tk14.jpg

tk4.jpg

tk5.jpg

tk6.jpg

tk7.jpg

tk8.jpg

tk9.jpg

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg bátran! :)

Köszönöm!

mini ötlet tippek kert tündér dekoráció kompozíció házikó

süti beállítások módosítása