Kunigunda Kincsei

2015\02\20

Elképesztő lakberendezés

Még ki sem hevertem az extrém nyakláncok látványát, máris belebotlottam egy elképesztő lakberendezési tárgyakat felvonultató blogbejegyzésbe a homedit.com-on. Úgy gondoltam, bemutatom ezt a csinos kis gyűjteményt, de előre jelzem, erős idegzetűeknek ajánlott.

h5.jpg

h4.jpg

h3.jpg

h2.jpg

h1.jpg

h9.jpg

h8.jpg

h7.jpg

h6.jpg

h15.jpg

h14.jpg

h13.jpg

h12.jpg

h11.jpg

h10.jpg

2015\02\19

Art deco

ad2.jpgHa már készült Art Deco Lady fantázianevű medál, akkor gondoltam, hogy összegyűjtök néhány alapvető információt erről a stílusirányzatról, és röviden összefoglalva közzéteszem a blogban is.

Az Art Deco 1920- 1939 között élte fénykorát, mint vezető lakberendezési divatirányzat. Nagy hatással volt az építészetre, a belsőépítészetre, ahogy a lakberendezés, a divat, festő-, képző-és filmművészet alakulására is. Az Art Deco irányzata valójában sok különböző stílus ötvözeteként jött létre, a 20-dik század elején virágzó összes stílusirányzat jeleit felfedezhetjük benne (Modernizmust, Kubizmust, Bauhaus, Futurista, Art Nouveau). art-deco-jewelry.jpgÉrdemes kiemelni, hogy a viharos húszas években vált igazán népszerűbbé. Maga az Art Deco kifejezés a francia art decoratifs kifejezésből ered, 1925–ben a Francia Lakberendezők Szövetsége kiállítást szervezett L’exposition international des Art Decoratifs et Industriels Modernes címmel, mely egy kicsit megtévesztő, ugyanis a stílusirányzat kirobbanása után csak évekkel később kezdtek róla, mint Art Deco-ról beszélni. A „gépkor” eljövetelével az Art Nouveau kerekded formái fejet hajtottak a szögletes formákkal operáló Art Deco előtt. Az Art Deco a huszadik század elején vert gyökeret, de igazán az 1. világháború után lett népszerű, melyet nagyban köszönhet az olyan filmeknek, mint a 42nd Street és a Grand Hotel és annak, hogy a modern termelés által hozzáférhető vált szélesebb tömegek számára is.

artdeko2.jpgAz elegáns, de eklektikus stílus modern irányzatként volt számon tartva, mely sokat merített az afrikai, az egyiptomi, az azték és a spanyol világ művészetéből, továbbá a Machine Age áramvonalas technológiájából.

Az Art Deco napjainkban is nagyon nagy népszerűséget élvez, mivel könnyen variálható akár modern, akár klasszikus teret kívánunk vele berendezni. A 30-as évek bútorai kézzel megmunkált, gyönyörű trópusi fából készült visszafogott, kifinomult és elegáns vonalvezetésű darabok.

ad1.jpgArt Deco képek, kiegészítők: Az Art Deco kiegészítők általában karakteresek, meglehetősen változatosak – mértani formákra hajazó háttér, geometriai formákkal díszített takarók, leopárd-bőrök. A műanyag vagy krómozott hamutartók, üveg vagy ezüst koktél szettek, azték vagy egyiptomi mintás üvegek, afrikai stílusú szobrocskák és a modernista festmények, vagy egy meztelen nőalakot formáló lámpa, mind beleférnek az irányzatba. A lehetőségek olyan korlátlanok, mint amennyire a modernség maga korlátlan.

Források: Montparnasse

Lakberendezo.blog.hu

 

 

 

stílus Art Deco

2015\02\18

Bizarr és különleges nyakláncok

Mindjárt az elején leszögezem: ezeket nem én készítettem! :-)

Véletlenül találtam egy cikket az http://www.oddee.com/ oldalon bizarr és különös nyakláncokról. Gondoltam körülnézek még a témában és a "termést" megmutatom.

Az első kategória a természetes anyagokból alkotott furcsaságok.

bz1.jpg

bz2.jpg

És ezeket meg lehetett vásárolni a Etsy-n, egy fringecollection nevű shopban.

Következő érdekesség az ezüst székek arany összekötő elemekkel.

bz3.jpg

A következőnek a nyári kánikulában gyakorlati haszna is lehet, ennek a házi elkészítésén érdemes elgondolkodni: jégkocka nyaklánc.

bz4.jpg

 A következőket San Antonio NBsCloset készítette, technika ihlette medálok, rendelésre, lézersugárral vágott és vésett a farostlemezből.

bz5.jpg

Linda Loudermilk alkotta ezt a csöpögő vízcsapot.

bz6.jpg

És még rengeteg furcsa dolgot találtam, azokat inkább már nem is kommentálom, csak mutatom.

bz9.jpg

bz8.jpg

bz7.jpg

bz16.JPG

bz10.jpg

bz11.jpg

bz12.jpg

bz13.jpeg

bz14.jpg

A csúcstartót a végére hagytam

bz15.jpg

Kedves Olvasó, lehet szörnyülködni, ihletet meríteni, véleményt írni (igazán kíváncsi lennék rá, mit gondoltok).

bizarr morbid nyaklánc különleges

2015\02\17

Pipacskoszorú

p1.jpgMég a teljes tavaszi virágba borulásra sajnos várni kell,  ezért most egy virágos bejegyzést költöztetek át a régi blogról.

A tél végi szürkeséget egy ilyen pipacskoszorúval is megtörhetjük, annak ellenére, hogy a pipacs nem egy kora tavaszi virág, bátran alkalmazhatjuk díszítőelemként márciusban is. Egyszerű és viszonylag gyors elkészíteni.

Rakhatjuk vendégvárónak az ajtóra, vagy szobánk, irodánk falára. De ha vidámabbat szeretnénk, próbálkozzunk színes szirmokkal.

Nem kell hozzá sok alapanyag, csak fekete karton, piros papír (a vastagsásától függően lehet légiesebb vagy tömörebb a koszorú hatása, én selyempapírral tudom leginkább elképzelni), olló, milton-kapocs, esetleg a virág közepének kialakításához formalyukasztó, de ez a lépés is megoldható ollóval. Ha nem koszorút szeretnénk, hanem csokorba rendeznénk a virágokat, akkor zöld zseníliadrótból (hobbiboltokban kapható) percek alatt hajtogathatunk szárat.

Először is rajzoljuk fel és vágjuk ki a virágok szirmait, aminek a sablonját itt lehet letölteni Pdf formátumban: szirmok (sablon)

p2.jpg

Aztán vágjuk ki a közepeket a kartonból:

p3.jpg

11 virágközép és 44 szirom szükséges a koszorúhoz

p4.jpg

Ha elkészültünk a szirmok kivágásával, kicsit gyűrögessük meg őket, hogy ne legyenek annyira merevek.

p5.jpg

Aztán a milton-kapocsra tűzzük föl a közepet, aztán a szirmokat sorra, majd igazgassuk el őket.

p6.jpg

p7.jpg

p8.jpgHajtsuk vissza a kapcsot és a kezünkkel kicsit formázzuk meg a virágot, tölcsérszerűen.
p9.jpg

p10.jpgVégül vágjunk ki egy karton koszorúalapot, amihez kistányért, salátás vagy müzlistálkát használhatunk sablonnak. Ha megvan a kör, akkor óvatosan tűzködjük rá a virágokat, rögzítsünk rá egy szalagot.
p11.jpg

p12.jpg

p13.jpg

Forrás: tallystreasury.com

dekoráció saját kézzel

2015\02\16

Séta a Feng Shui körül

fengshuipic2.jpgEmlítettem, hogy ebbe a blogomba átköltöztetem a korábbi itt-ott publikált írásaimat. Így eszembe jutottak a régebbi írásaim is, például a Feng Shuiról, még abból az időből, amikor többet foglalkoztam ezzel a szép tudománnyal, vagy művészettel. Arra gondoltam hogy ebbe a mindenes kis naplóban ez is elfér, és sok más régi holmi, mert bizony akad még ez-az. Ha jól belegondolok, úgy tizenéves korom óta írogatok, novellát, cikket, esszét, blogot... Na, de most nem kalandozok messzebbre, a Feng Shuiról szóló jegyzet első része következik.

Aki már hallott Feng Shuiról, az azt már biztosan tudja, hogy ez leginkább egy művészet, mégpedig a térrendezés művészete. A szó jelentése: szél és víz. Arról különböző nézetek vannak, hogy mikor is alakult ki, de azt bizton állíthatjuk, hogy több ezer éves múltra tekinthet vissza. A Feng Shui célja a tér harmóniájának megteremtése a chi, azaz az egyetemes életenergia áramlásának egyenletessé, akadálytalanná tételével. Fontos vonása a természet és az ember kapcsolatának kiegyensúlyozása. Az életünk kiegyensúlyozatlan, ezért keressük egyre inkább azokat a dolgokat, amik kiegyensúlyozottabbá tehetnék. Csodaszerek nem léteznek, de olyan eszközök, nézetek igen, melyek bennünk elültethetik a csoda csíráját, a készséget arra, hogy saját harmóniánkat meg tudjuk teremteni magunknak. Átértékeljük a dolgokat, a jelentésüket, és arra a hosszú útra lépünk, ami önmagunk belső mosolygós nyugalmának megteremtéséhez vezet.

buddha.jpgÉvek óta foglalkoztat a Feng Shui, de ezek az évek kelletek hozzá, hogy kezdjem érezni a lényegét. Erre magam is csak akkor döbbentem rá, amikor már egy eseményre nem csak a maga elsődleges jelentésében néztem, hanem átgondoltam az összefüggést is. Például leszakadt a falról egy polc a dolgozósarkomban. A huzat csendesen borzolta a szétszálló jegyzeteimet. Miközben rendezgettem a szétszóródott papírhalmot, ráéreztem, hogy ez a közjáték több mint hétköznapi kellemetlenség, át kell szerveznem az életemet. Egyetlen művészeti- vagy tudományág sem egyszerű, így a Feng Shui sem.

feng-shui.jpgAz idők folyamán a Feng Shuinak különböző vizsgálati módszerei és elrendezési szabályai alakultak ki, amelyek segítségével fellelhetők a kedvező helyek, valamint a meglévő adottságok is javíthatók. A Feng Shui segítségével mindenki jobbá teheti életét, megteremtheti otthonában és munkahelyén a chi egyensúlyát, a boldogságot és a harmóniát.

Ha telezsúfoljuk a lakóterünket, ezzel akadályozzuk az energia áramlását. Figyeljük meg, hogy hogyan tudunk mi magunk közlekedni a lakásunkban, szobánkban. Ha bármi akadályozza a mozgásunkat, az az energia mozgását is megrekeszti.

A kínaiak bölcsessége azonban nem kizárólag az anyagi elrendezésre korlátozódik. Minden teendő alapja a belső egyensúly és rend megteremtése. A Feng Shui szimbólumokat, jelentőséggel felruházott tárgyakat helyeznek el egy-egy terület megerősítésére. Hogy milyeneket, azt a folytatásban elmesélem....

2015\02\04

Szíves dekorációk

Találtam egy blogban egy olyan dekorációt, ami tetszett is meg nem is. Megmutatom azt is és azt is, hogy engem mire ihletett.

A kiinduló bejegyzést a The Crafting Chicks oldalán találtam. Ez is nagyon egyszerű, csak száraz rózsafejek, egy kartonlap és egy mély keret, dobozkeret kell hozzá.

A rózsákról óvatosan leszedjük a fejeket.

roseheart2.png

Szív alakban elrendezzük a kartonlapon és felragasztjuk.

roseheart3.png

Száradás után mehet is a keretbe.

roseheart1.pngEzzel a dekorációval csak annyi a gondom, hogy némileg "halott" ez a kompozíció, és a feng shui tanulmányaimból is emlékszem rá, hogy nem szerencsés száraz virágot tartani a lakásban, ajánlott legalább egy selyemszalaggal megszelídíteni.

Úgy gondoltam, hogy nem száraz virággal fogok alkotni, hanem szatén virágocskákkal.

Amit használtam: dombormintás papír, apró szatén virágok, egy egyszerű fehér keret. Kell még olló és ragasztó, meg egy kis türelem.

b2.JPG

Első lépésként méretre vágtam a kartont a keret hátlapjának megfelelően.

b3.JPG

Aztán felrajzoltam a szív körvonalát a lapra.

b4.JPG

Aztán elkezdtem rendezgetni a virágokat a körvonalon belül. Én nem hagyományos Valentin-napi színeket használtam, hanem sötétzöld és barackszín virágokat.

b5.JPG

Ha megvan az elrendezés, jöhet a ragasztás. Érdemes figyelni rá, hogy a textil egy kevés ragasztót be fog szívni, azért egy picit többet használjunk, persze ne tocsogjon. Érdemes picit lenyomtatni a virágokat ragasztás után, tegyünk rá egy nehezebb könyvet egy rövid időre.

Száradás után irány a keret és készen is vagyunk.

Íme az eredmény. Akár Valentin napra ajándékba is el lehet készíteni.

collage.jpg

 

 

 

 

ajándék dekoráció saját kézzel Valentin-nap

2015\01\22

Gyöngyök és minták 3. rész

A tegnap befejezett karkötőm mintáját többen is kérték, hát gyorsan felrakom. Az eredeti minta, ami az alapját képezi, ami az ArtBiser-ről származik. Azt is megfűztem több változatban is, mint látható:

art1.jpg

art2.jpg

Ez a következő minta szerint készül, én többnyire damilra fűzöm a karkötőket, a tartás és tartósság miatt is.

minta_1.jpg

A fenti mintát tegnap kicsit továbbgondoltam és az alábbi eredmény született:

karkoto_u.jpg

Próbáltam kézzel kiegészíteni az alapmintát, nem lesz nagyon szép, de remélem érthető lesz.

kieg_minta.jpg

Sok sikert, a munkához!

ingyenes gyöngy minta karkötő saját kézzel

2014\12\01

A befőttesüveg karácsonyi ruhája

befott1.jpgHa nem jut semmi az eszünkbe egy kollégának, vagy ismerősnek, jó jolly-joker lehet ez a befőttesüveg-ajándék, de a kedvesünknek is elkészíthetjük, kicsit személyre szabottabb tartalommal.

Az ötlet a Raining Hot Coupons oldalról származik, és mint a korábban bemutatott ötletekhez, ehhez sem kell sok hozzávaló, és a Magyarországon kapható alapanyagokra is egyszerűen átültethető.

Amire szükség lesz:

  • 1 db legalább 6-7 dl-es befőttes üveg
  • karácsonyi mintás karton
  • dekorszalag
  • bonbonok
  • címkék (az angol változat letölthető itt: üveg-felirat és bonbon-felirat).

Kezdjük az üveg dekorálásával. A képen látható, hogy ez az üveg olyan tetejű, amibe be lehet helyezni a kartoncímkét, de ha nem tudunk ilyet szerezni, ezt a problémát egy kis kétoldalú ragasztóval áthidalhatjuk. Még egy is masni az üvegre, egy címke és készen is van.befott2.jpg

 

befott1.jpg

A bonbonokat vagy a letölthető kis figurákkal és feliratokkal díszíthetjük, vagy saját apró szövegekkel, ami személyesebbé teszi az ajándékot. Írhatunk rá jókívánságokat, humoros vagy motiváló dolgokat.

befott3.jpg

 

 Jó szórakozást az alkotáshoz!

karácsony ajándék ötlet

2014\11\18

Textilkosár maradékokból

Ezt a bejegyzést is egy korábbi blogomból költöztetem át ide.

Az ötletet találtam valahol, és annyira megtetszett, hogy gondoltam megosztom. A fotók olyan szépen bemutatják, hogy hogyan lesz pár méter kötélből és egy kis textilmaradékból puha kosár, hogy magyarázatra sem igen van szükség hozzá.

Kezdetnek itt a végeredmény, ilyen lesz, ha ügyesek vagyunk. Én alig várom, hogy kipróbálhassam az elkészítését.


kosar1.jpg

Vaskosabb, szövött zsinórra, kötélre lesz szükség alapanyagként.

kosar2.jpg

A zsinórunkat tekerjük körbe színes textilcsíkkal.

kosar3.jpg

A már betekert kötelet kezdjük el összeöltögetni az alábbi módon.

Varráshoz, ha van rá mód erős cérnát, esetleg bőrvarrócérnát válasszunk.

kosar4.jpg

A színeket, maradék anyagokat tetszés szerint váltogathatjuk munka közben.

kosar5.jpg

A kosár kialakításához öltögessük egymáshoz a bevont kötelet.

kosar6.jpg

A formát egy edény segítségével alakítsuk ki, ahogy az alábbi 2 képen látszik.

kosar7.jpg

kosar8.jpg

És ha megfelelő nagyságú a kosarunk, így dolgozzuk el a végét

kosar9.jpg

A kész mű más szemszögből

kosar10.png

 Azóta megnéztem az ötlet forrásául szolgáló Wee Folk Art oldalt, ahol további remek ötleteket lehet találni, biztosan szemezgetek majd még belőlük.

újrahasznosítás kosár kézimunka textil

2014\11\18

Cicamesék: Szutyejev * A szeszélyes cica

cicaportre.jpgPanni az asztalnál ült, rajzolgatott; különféle színekkel festette ki a képeket. Egyszer csak a szék támlájára ugrott a zöld szemű cirmos Cica, és figyelmesen nézegette a rajzokat.
- Mit csinálsz, Panni ? - kérdezte kíváncsian, és puha, fehér mancsát rátette a kislány vállára.
- Házacskát rajzolok neked - felelte Panni. - Nézd csak, Cicuskám, pirosra festem a tetejét, az ajtaját meg sárgára.
- Csak azt nem tudom: mit is csinálok majd ebben a házikóban?
- Tüzet raksz, és felforralod a tejecskédet.
És már oda is rajzolta Panni a bodros füstgomolyagot; az vidáman szállt felfelé a kis házacska kéményéből.
- Hát az ablaka hol van? - kérdezte a Cica. - Igazán tudhatnád, hogy a cicák mindig az ablakon ugrálnak be.
Szép kis ház ez, mondhatom ! Még ablaka sincsen.
- Ne türelmetlenkedjél, már itt is vannak az ablakok - szólt szelíden Panni. - Egy, kettő, három a ház oldalára, egy meg a padlásra.
Szép egyenes vonalakkal rajzolta meg a kislány a négy kicsi ablakot. De a Cirmos csak tovább kérdezgette.
- Hát sétálni hol fogok? Vagy mindig csak itthon unatkozzam?
Panni szép deszkakerítést rajzolt a ház köré.
- Itt sétálhatsz majd, Cicuskám, ez lesz a kert; kaput is rajzolok rá.
house.gifNézte, nézte a Cirmos a képet, azután gúnyosan megszólalt:
- Ezt nevezed kertnek ? Hisz ez csak üres udvar !
Várjál! Mindjárt rajzolok neked egy gyönyörű szép kertet is. Látod, itt van egy virágágy, mellette egy almafa, sok-sok piros alma terem rajta. Ezt a két kerek ágyást meg zöldséggel ültetjük tele; az egyikbe sárgarépát ültetünk, a másikba káposztát.
- Káposztát? - nyávogta a Cica. - Nem vagyok én tapsifüles, hogy káposztával éljek. Ha kedvem szottyan egy kis horgászásra, hol fogok majd aranyhalacskát?
Panni már rajzolta is a kis, kék vizű, kerek tavat, és bele három aranyhalacskát.
- No jól van, ezzel meg vagyok elégedve - dorombolta Cirmos. - De, Pannikám, ugye lesz baromfi is a kertemben?
- Persze, hogy lesz Cirmoskám. Nézd, már itt is van ez a nagy tarajos, tarka farkú kis kakas, mellette meg a bóbitás, kendermagos tyúkanyó. Kapsz még három pelyhes csibét is, meg egy sárga csőrű libát a tó partjára.
A Cica megnyalogatta a szája szélét, elégedetten dorombolt.
- Miau, miau, ezt már szeretem! Hát a kis egerek? Ugye lesznek egerek is a házikómban?
- Szó sincs róla, egér nem kerülhet a házba.
- És ki őrzi majd a házacskámat, ha elmegyek hazulról?
- Ne félj, lesz házőrződ is.
Panni rajzolt is egy kis takaros kutyaólat, eléje meg egy rövid szőrű, kurta lábú, cipőgombszemű kis kutyát.
- Látod, Cicuskám, ez itt Fickó kutya, ő vigyáz majd a házadra.
Ebben a pillanatban a Cica villámgyorsan leugrott a padlóra, felkunkorította a farkát, felborzolta a bundáját;
zöld szemecskéje csak úgy villogott, mikor megszólalt:
- Tulajdonképpen nem is tetszik nekem a házad, sem a kert, sem az aranyhalacskák... Nem akarok benne lakni!
És elrohant a Cirmos, sértődötten, haragosan; úgy elszaladt, vissza sem nézett Pannira.
Ugye tudod, hogy miért gondolta meg magát oly hirtelen ez a szeszélyes Cica?

süti beállítások módosítása